FONTOS Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

mol

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén

A tegnapi emelkedés után ma is mérsékelt jó hangulatban indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 0,1 százalékos pluszban van, a blue chipek vegyesen teljesítenek.

Vegyesen zárt Amerika

Vegyesen zárt Amerika

A vártnál gyengébb német ZEW gazdasági hangulatindex kezdetben borongós hangulatot okozott az európai tőzsdéken kedden, aztán javult a hangulat részben a vártnál jobb amerikai ipari termelési adat hatására, de végül a három vezető amerikai részvényindex közül csak kettő tudott pluszban zárni, a technológia-túlsúlyos Nasdaq kis mínuszt hozott össze.

A háború árnyékában rekordprofitot szállítottak a magyar cégek

A háború árnyékában rekordprofitot szállítottak a magyar cégek

Az ukrajnai háború ellenére, vagy mint ahogy a Molnál látjuk, pont azért, korábban soha nem látott mértékű összesített profitot értek el a magyar blue chipek a második negyedévben, ehhez kellett a Mol és a Richter új rekordja, de a körülményekhez képest az OTP is egészen jól teljesített. A negyedév sztárja egyértelműen a Mol volt, a közel 250 milliárd forint profit bődületes új rekord, működött az olcsó orosz olaj, a vállalat több mint hatszor akkora profitot ért el, mint a 2006 óta eltelt időszak átlaga, és egymaga szállította a blue chipek összesített eredményének 60 százalékát. A cégek menedzsmentje a turbulens külső környezet ellenére relatíve optimista, az OTP, a Richter és a Magyar Telekom vezetése megerősítette a korábban közzétett előrejelzéseket, a Molnál viszont az erős első félév után még optimistább lett a menedzsment.

Megszólaltak a benzinkutasok: sok vállalkozás végveszélybe került

Megszólaltak a benzinkutasok: sok vállalkozás végveszélybe került

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai napon megbeszélést folytatott az Agrárminisztériumban Nobilis Márton kereskedelempolitikáért felelős államtitkárral – olvasható a szervezet közleményében. A megbeszélés során ígéretet kaptak, hogy a támogatási kérelmek befogadása a héten megtörténik, és a kifizetések a jövő héten megkezdődnek. Arról egyelőre nem szól a közlemény, hogy ennek ellenére megtartják-e a hétvégi 48 órás zárva tartást, amit a múlt héten belengettek.

Fordulat a magyar tőzsdén, pluszban a BUX

Fordulat a magyar tőzsdén, pluszban a BUX

A reggeli mínuszos nyitást követően javulni látszik a hangulat a magyar tőzsdén, a blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést, csak a Richter részvényei vannak minimális esésben.

Megjött a figyelmeztetés: rengeteg benzinkút bezár a hétvégén, elindulhat a pánikvásárlás

Megjött a figyelmeztetés: rengeteg benzinkút bezár a hétvégén, elindulhat a pánikvásárlás

A Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában úgy fogalmazott: eddig is azt lehetett látni, hogy sokan túlvásárolják magukat és inkább otthon tárolják az üzemanyagot, ez azonban veszélyes is lehet. Bujdos Eszter elmondása szerint a forgalom rekordokat dönt és a magyar lakosság olcsónak tartja a 480 forintos árat, szerinte egy sokkal tudatosabb tankolási rutinra kellene átállni.

Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Pluszban zártak az amerikai tőzsdék

Az előző hetet jelentős pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában megtorpant az emelkedés, és nulla közeli szinteken zártak a vezető részvényindexek. Amerikában negatív irányú korrekcióval indult a nap, de később magukhoz tértek a részvényindexek.

Komoly mínuszban az OTP részvényei

Komoly mínuszban az OTP részvényei

A vezető európai börzékhez képest alulteljesít ma a magyar tőzsde, miután péntek este a Standard & Poor's stabilról negatívra rontotta a magyar adósbesorolást. Mind a 4 hazai blue chip mínuszban van.

Jól kezdi a hetet a Mol és a Magyar Telekom

Jól kezdi a hetet a Mol és a Magyar Telekom

Vegyes a kép a hazai blue chipek között a nyitást követő percekben, a Mol és a Magyar Telekom részvényei emelkednek, a Richter és az OTP viszont esik.

Figyelmeztetnek a nagy benzinkutak: nyitva lesznek, de nem tudnak mindenkit kiszolgálni augusztus 20-án

Figyelmeztetnek a nagy benzinkutak: nyitva lesznek, de nem tudnak mindenkit kiszolgálni augusztus 20-án

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalataihoz tartozó benzinkutak nyitva lesznek augusztus 19-én és 20-án - közölte a szövetség szombaton, miután arról értesült, hogy a Független Benzinkutak Szövetsége megmozdulást hirdetett, amelynek következtében azon a két napon a tagságukhoz tartozó 500-600 töltőállomás várhatóan nem fog üzemelni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.