2018. június 05. 16:30 | András Bence
Borítékolható volt a magyar ellenzék leszereplése
A magyar ellenzék választási eredményét idén is egészen pontosan, átlagban hibahatáron belül, jelezték előre a közvélemény-kutatók, vagyis teljesen érthetetlen, ha ez őket megint sokként érte. Már az elmúlt két évtizedben is azt láttuk, hogy az ellenzéki pártok szereplését viszonylag jól lehetett előre látni, a kutatók inkább a győztes párt tényleges erejét szokták félremérni. A nagy médiavisszhang ellenére, óriási tévedésről most sem volt szó: átlagosan 5 százalékponttal lőtték félre a kormánypártot. A szakértői módszereket ugyanakkor át kell majd gondolniuk, ugyanis a nyers mérési eredmények valójában kisebb hibát eredményeztek volna. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az áprilisi választásra készített előrejelzések pontosságát, illetve áttekintjük a múltbeli eredményeket is. A fő tanulság az, hogy egyáltalán nem végeznek rossz munkát a hazai közvélemény-kutatók, ezért érthetetlen a magyarok bizalmatlansága.
A választási előrejelzések történelmi hátterét, illetve főbb módszertani kihívásait ebben a cikkünkben mutattuk be: