
Bár tény, hogy vannak olyan szakmák, ahol már fiatalon is magas fizetést lehet elérni, tanulni még mindig jó befektetésnek, ez egyértelműen látszik a statisztikákból is. Utánajártunk a jelenlegi felsőoktatási hallgatók lehetőségeinek és annak, milyen kilátásaik vannak a munkaerőpiacon.
A tanulás még mindig jó befektetésnek számít, a mesterdiplomás fiatalok ugyanis gyorsabban tudnak elhelyezkedni és a kereseteket tekintve is jobb helyzetben vannak, mint az alapképzést végzettek. Ezt támasztja alá Varga Júlia közgazdász, az MTA tudományos főmunkatársának egyik, a Munkaerőpiaci Tükör 2018 című MTA-kiadványban megjelent tanulmánya is, amelyben azt mutatja be, hogyan változott a legfeljebb 35 éves diplomások munkaerőpiaci helyzete 2004 és 2018 között.
A szakember kutatásai során azt találta, a mesterdiplomát szerzettek több mint 80 százaléka volt foglalkoztatott a teljes időszakban.
Az alapfokon végzettek az időszak legelején a mesterdiplomásokkal megegyező arányban dolgoztak, majd 2006 és 2010 között – valószínűleg a gazdasági válság hatásaként – 7 százalékponttal csökkent foglalkoztatottsági arányuk.
Vagyis a válságban alapvetően jobb helyzetben voltak a mesterképzést végzők, mint az alapszakos diplomával rendelkezők.
Ugyanakkor a szakember azt is megjegyzi, hogy 2010 után ismét növekedni kezdett az alapszakosok foglalkoztatása és 2016-ra már elérte a 80 százalékot.
Megéri mesterképzésre jelentkezni
A Diplomás Pályakövetési Rendszer szintén megerősíti, hogy a hallgatóknak mind a jövőbeli jövedelmet, mind az elhelyezkedést tekintve érdemes plusz két évet a tanulásra fordítani. A 2015/2016-ban, gazdaságtudományi karon végzett alapszakosok átlagos kezdő fizetése bruttó 277 786 forint a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján, és átlagosan 1,92 hónap alatt találtak munkát az egyetem elvégzése után. Ezzel szemben a mesterképzést végzettek átlagos kezdő fizetése bruttó 382 292 forint, és az alapszakosokhoz képes valamivel rövidebb időn belül, 1,31 hónapon belül sikerült elhelyezkedniük.
Az adatok alapján az is látszik, hogy a bér és a várható munkába állás időpontja attól is függ, ki melyik egyetemen szerzett diplomát.
A BCE-n végzett mesterszakos hallgatók kezdő átlagjövedelme például bruttó 427099 forint, vagyis jóval magasabb az átlagnál, és átlagosan kevesebb, mint egy hónap alatt találnak is munkát a hallgatóink
– mondta a Portfolio-nak Habis Helga Mesterképzésekért Felelős Dékán, hozzátéve, az egyetemen nagyon gyakorlatorientált a mesterszakos oktatás, a hallgatók a vállalati ügyfelekkel együtt dolgozva valódi tapasztalatra tehetnek szert, a legnagyobb cégek vezetőivel dolgozhatnak együtt.
„Két év alatt jelentős kapcsolati háló alakulhat ki, amelyet a diploma megszerzése után kamatoztathatnak a végzősök. A duális programok például ebben nagy segítséget nyújtanak, ugyanis a hallgatók ennek keretében heti három napot az egyetemen, kettőt pedig a Corvinus vállalati partnereinek egyikénél töltenek, tehát valóban részesévé válnak a munkafolyamatoknak” – jegyezte meg a szakember.
A duális képzésben az együttműködő partnerek az ország vezető könyvvizsgáló cégei, például a PricewaterhouseCoopers, a KPMG, vagy az Ernst & Young, a hallgatók pedig nem ingyen dolgoznak, kapnak fizetést, vagyis egyszerre tanulnak, építik a karrierjüket és keresnek pénzt.

Sok hallgatónak okoz fejtörést, hogy hogyan egyeztesse össze a tanulmányok elvégzését a munkával. Azoknak sem kell lemondani a mesterszakos diplomáról, akik számára különböző okokból kifolyólag nem megvalósítható a nappali képzés.
„A 2021. évi keresztfélévben hét mesterszak is indul, köztük olyanok is, amelyeket akár munka mellett is be lehet vállalni. Ilyen például az angol nyelven induló Nemzetközi adózás, ami levelező tagozaton végezhető el. Ráadásul a képzési program a nagy tanácsadó cégekkel együttműködve, az ő munkaerőpiaci igényeikre reagálva lett kidolgozva, így naprakész, gyakorlati tudást nyújt” – mondta Habis Helga, hozzátéve, alkalmazkodni kell a hallgatók igényeihez.
A világ több száz üzleti iskoláját monitorozva a Financial Times minden évben összeállítja nemzetközi rangsorát a legjobb üzleti iskolákról és képzéseikről. A menedzsment képzéseket listázó, Financial Times Masters in Managment globális rangsorán idén a 90. helyen szerepel a Corvinus Vezetés és szervezés mesterképzése.
A felmérés szerint a Vezetés és szervezés mesterképzésen diplomázott hallgatók átlagfizetése három évvel a végzésük után bruttó 600 000 forint,
ez a képzés pedig ősszel például indul esti tagozaton is.
Nemzetközi tapasztalat az egyetemi évek alatt
A dékán hangsúlyozta, a már egyetemi évek alatt kialakult kapcsolati háló mellett a nemzetközi tapasztalat miatt is érdemes elgondolkozni a mesterszak elvégzésének lehetősége mellett.
“Számos szak elvégezhető double degree formában, azaz a hallgatók a Corvinus Egyetem diplomája mellé valamely neves külföldi egyetem diplomáját is megszerezhetik. A program jellegétől függően bizonyos félévet/féléveket a hallgatónak a külföldi partnernél kell elvégeznie, ez remek lehetőséget biztosít a hallgatók számára: világot látnak, új kultúrát ismernek meg, a gyakorlatban használják a nyelvtudásukat, mindez sokat jelenthet a későbbi elhelyezkedés során” – jegyezte meg a szakember.
A cikk megjelenését a Budapesti Corvinus Egyetem támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Éjszakai tűzeset: rendkívüli tájékoztatást adott ki a Mol
A stratégiai készlet felhasználásra is szükség lehet.
Itt a nagy pénz az ismert befektetési stratéga szerint
Szembe megy a konszenzussal és általában igaza van.
Komoly erősítéssel készül a MÁV a hosszú hétvégére: így változik a vonatok menetrendje
Egy tanáccsal is szolgált a vasúttársaság.
Elkezdtek kiszállni a befektetők a magyar lakáspiacról az Otthon Start hatására
Megugrott a befektetési ingatlanok aránya az eladásokban.
Történelmi pillanat a távol-keleti hatalom életében: megválasztották az új vezetőt, aki máris komoly kihívásokkal néz szembe
Új koalíciós egyezség született.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
