
A Burger Market 2015-ben került fel a mára igen színes budapesti kézműves hamburger-térképre, és sikerrel különböztette meg magát a piactól az Egyesült Államokban már dübörgő slow food, vagy fast casual koncepcióval, melynek lényege, hogy a street food ételeket friss alapanyagokból, magas minőségben készítik. A koronavírus miatti lezárások első hulláma ezt a komoly felívelési időszakot szakította meg.
„Ez egy rendkívül munkaigényes üzletág, nehezen automatizálható, emberek szolgálnak ki, főznek a konyhában, végzik a könyvelést. Nagyon fájdalmas döntéseket kellett meghozni, hogy át tudjuk vészelni ezt az időszakot: a személyzetünket jócskán csökkenteni kényszerültünk. A különböző szolgáltatókkal – az üzlethelyiségek bérbeadói, a bank, a beszállítók, az adóhatóság – újratárgyaltuk a szerződéseinket, átütemeztünk adókat, és bár rengeteg adminisztrációval járt, de a kormányzattól is kaptunk támogatást” – sorolta a Portfolio-nak Szalontay Tamás, a Burger Market tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, milyen intézkedésekre volt szükség ahhoz, hogy ne kelljen lehúzni a rolót.

A szektor legtöbb vállalkozásának meg kellett hoznia ezeket a fájdalmas döntéseket, a két éttermet működtető új hullámos burgerezőnél ez körülbelül 40 fő elbocsátást jelentette. „Ez nem pusztán üzleti döntés volt - akkor valószínűleg mindenkit elküldtünk volna - a csapat egy részét mindenképpen szerettük volna megtartani, akivel újra lehet majd nyitni, újra lehet majd építkezni” – tette hozzá Szalontay.
Elindították a házhozszállítást is, de az sem ment egyik napról a másikra: „Ugyanúgy fel kell építeni a brandet online is, ahogy offline egy éttermet és egy vendégkört: mind a három nagy házhozszállító céggel nagyon erős kapcsolatot ápoltunk, akciókat, promóciókat csináltunk, hónapról hónapra egyre nagyobb online vendégkörünk lett. Ezzel együtt ez nem volt egy nyereséges időszak, de az 5 százalékos áfával fenn tudtuk tartani a működésünket és nem kellett bezárni” – összegzi az elmúlt időszakot Závodszky Zoltán, a cég másik tulajdonosa, gazdasági ügyekért felelős vezetője, aki szerint
jellemzően az tudta átvészelni az elmúlt másfél évet, aki a válság előtti bődületes pezsgést kihasználta arra, hogy tartalékot halmozzon fel és megvolt a megfelelő üzemmérete.
Jókor jött az új tőkeprogram
Bár utólag a tulajdonosok ki tudják jelenteni, hogy a cég működését a korona-válság alapjaiban nem veszélyeztette, viszont minden tartalékukat felemésztette, így fejlesztési elképzeléseiket is keresztülhúzta.
Ha nem jutunk plusz forráshoz, minden tervünk, elképzelésünk a jövőre nézve – terjeszkedés, új bolt nyitása, belső innovációk, fejlesztések, digitalizációs törekvések – kútba estek volna
– tette hozzá Szalontay.
A pénzhez jutást pedig nem könnyítette meg, hogy
a HORECA szektor kiskereskedelmi, vendéglátó része nem preferált finanszírozási célpont a kereskedelmi bankoknál.
„Kevésbé transzparensen működő üzletág ez, mint a nagy multik vagy az ipari szegmens. Bár ez ránk nem igaz, és van is banki finanszírozásunk, ez nem számított, amikor beütött a pandémia: a kereskedelmi bankoknál érthető okokból piros lámpát kapott a szektor, teljesen befagyott a banki finanszírozás” – mondta Závodszky Zoltán gazdasági vezető.
A kormányzat részéről is érkezett segítség, mint a 10 milliós újrakezdési hitelprogram, ami november 30-án futott ki. Ez sokaknak nagy támogatást jelentett, de Závodszky szerint egy közepes méretű üzletnek további mankókat kellett keresni.

Kapóra jött viszont a Hiventures KKV Mentőprogramja, melynek célja éppen azon cégek finanszírozási támogatása, amelyek a koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet következtében pénzügyi nehézségekkel küzdenek, de alapvetően nyereséges és életképes cégek, viszont nem, vagy nem elégséges mértékben jutnak hitel- vagy más finanszírozáshoz.
Hozzánk azok a cégek érkeznek, amelyek az újraindításban akarnak egy kis segítséget. Túlélték a covidot, de felélték a tartalékaikat, ahhoz kell nekik forrás, hogy visszapótolják azt a pénzt, amit el kellett égetniük, és a fejlesztéseik, a növekedési lehetőségeik ne tolódjanak 2-3 évet, hanem ugyanott tudják folytatni, ahol a járvány előtt tervezték
– mondta Láving Gusztáv, a Hiventures KKVPro befektetési igazgatója, aki szerint erre nagyon jó példa a BurgerMarket esete, mert nemcsak eredményesen működtek a válság előtt, de transzparensen is, tehát papíron is kimutatható eredményeik voltak, a kellő szakértelem miatt pedig még nyereségesek is, így befektettek a cégbe.
Váratlanul és gyorsan jött az igazság pillanata
A programra való jelentkezés lehetőségét nem szűkítették szektoriális alapon, mert nem látszott előre, hogy kik lesznek azok, akik kiszorulnak a banki hitelezésből. Egy egyszerű, nagyon széles körnek elérhető tőkefinanszírozási programot próbáltak létrehozni, ugyanakkor az igényelhető finanszírozásnak volt egy árbevételhez kötött korlátja, a jelentkező cég 2019-es árbevételének maximum a felét lehetett igényelni, minimum 50 millió, de maximum 250 millió forintot, illetve a nyereségesség is feltétel volt.

„A turisztikai, vendéglátóipari ágazatban több olyan cég van, amelyikkel együtt tudtunk működni, de ott is az volt a kitétel, hogy legyen kimutatott eredmény. Nagyon sok olyan cégtől el kellett köszönnünk, amelyeknek jó vevőik voltak, de ahol 1-2 millió forintos nyereséget mutatnak ki, oda nem tudunk többszáz millió forintot befektetni, mert praktikusan több mint száz év múlva tudnának minket visszafizetni” – tette hozzá Láving, aki szerint a bankok sem azért álltak le a szektor finanszírozásával, mert nincsenek jó cégek, hanem mert nem kellően transzparens a működés, ha pedig nincsenek megfelelően bemutatva a számok, akkor azt lehetetlen finanszírozni, senki nem tudja bemutatni a döntéshozók felé azt, hogy ez nyereségesen meg tud térülni.
Itt nem volt idő felkészülni, hogy majd a befektetőnek „kicsinosítom a cégemet”, hanem nagyon gyorsan jött el az igazság pillanata, és csak azok tudtak labdába rúgni, akik átláthatóan és prudensen működtek
– mondta a szakember.
A BurgerMarket 150 millió forintot kapott a program keretében 7 éves futamidőre. A KKV mentőprogram jellegzetessége, hogy a Hiventures mindössze 1 százalékos tulajdonrészt kért, 5,1 százalékos hozamelvárással. „150 millió forintos befektetésnél egy ekkora cégnél jóval nagyobb tulajdonrészt szoktunk kérni, de a mentőprogrammal kifejezetten az volt a célunk, hogy egyetlen cég se ijedjen meg attól, hogy tulajdonrészt veszít. Ugyanakkor tőkebefektetőként csak úgy tudunk pénzt adni egy társaságnak, ha tulajdonrészt kapunk.”

Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Hiventures belefolyna a cég napi, operatív működésébe, ahogy más befektetési termékük esetében, itt csak „csendes társként” vannak jelen. A cég tulajdonosainak ráadásul az első pillanattól kezdve visszavásárlási opciója van, tehát nem kell kivárnia a 7 éves futamidőt, ha jobbra fordul a helyzete és önerőből finanszírozni tudja a fejlesztéseket.
Závodszky szerint olyan cégek számára jó lehetőség ez, ahol „a pandémia letörte az agarakat, a lelkesedést, a motivációt. Ez a kockázati tőke ad egy olyan biztonságot, mozgásteret, hogy sokkal bátrabban élek a rendelkezésre álló forrásokkal, kevésbé félek attól, hogy mi történne, ha újabb lezárásokat rendelnek el a járvány miatt. Nyugodtan lehet tervezni, és ennek a forrásnak egy dedikált részét, amit egyeztetni kell a tőkekihelyezővel, új beruházásokra, adott esetben egy új bolt nyitására is lehet fordítani.”
Az összegből – többek között a pandémia hatására – terveznek egy intenzív belső fejlesztést, amely csökkenti a munkaerőigényt. Ez részben digitális fejlesztés, például olyan oszlopok elhelyezése, amelyeken a rendeléstől a fizetésig minden elektronikusan megvalósulhat emberi beavatkozás nélkül, de tervezik az arculat fejlesztését, modernizálását is, ahogy új boltok nyitása is szerepel a listán. „Emellett szervezeti és humán erőforrás fejlesztéseket is tervezünk azzal a céllal, hogy az operatív munkákat teljesen le tudjuk választani a tulajdonosi körről. A jövőben inkább a stratégiai döntésekkel igyekszünk foglalkozni, az operatív és gazdasági részt pedig egy nálunk sokkal hozzáértőbb menedzsment viszi majd tovább” – tette hozzá Szalontay.
A cikk megjelenését a Hiventures támogatta.
Nagy változás jöhet a palackvisszaváltásnál szeptembertől
Átalakul a kezelési díjak struktúrája.
Óriási leépítés kezdődik az egyik Covid-vakcina gyártójánál
10 százalékos leépítés is jöhet.
Megvan a megoldás, hogyan öntsék az amerikai fegyvereket Ukrajnába - Ez nagyon fog fájni Európának
Végigviszi Trump, amit kitalált.
Jó híreket kapott Putyin: egy ország elismerte Oroszország részeként az Ukrajnában elfoglalt területeket
Diplomáciai sikert könyvelhet el Moszkva.
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.