Portfolio signature

Új részletek jöttek a nagy magyar áfabevétel-rejtélyről

A költségvetésbe befizetett bruttó áfabevételek alakulása egyre aggasztóbb, de legalább a kiutalások mértéke enyhül és kezd normalizálódni - olvasható ki a napokban megjelent első kilenchavi részletes államháztartási adatokból. Bemutatjuk, hogy pontosan milyen gazdasági folyamatok állhatnak az érdekes gazdasági jelenség mögött, amely rányomta a bélyegét a teljes idei költségvetés teljesítményére.

Az idei költségvetésben a legérdekesebb szál az áfabevételek alakulása. Már az első néhány hónap után sokan kongatták a vészharangot, hogy ebből nagy baj lehet, most pedig ezek a figyelmeztetések valóra váltak, sőt. Az államháztartás részletes szeptemberi adatainak elemzése megerősíti, hogy az áfabevételek alakulása nagyon félresiklott.

Az állami büdzsébe beérkező általános forgalmi adó bevételeket érdemes 3 szempontból is megvizsgálni. Egyrészt a "nettó" sort, ami tulajdonképpen a költségvetés egyenlegét javítja (vagyis a befizetések és a kiutalások eredője), másrészt a bruttó bevételeket, harmadrészt a cégek felé történő kiutalásokat, vagy más szemszögből a visszaigényléseket.

A költségvetés áfabevételi során szereplő adatok (vagyis a nettó sor) szerint idén 5064 milliárd forint folyt be ezen a jogcímen a közös kasszába, míg tavaly kilenc hónap alatt 5044 milliárd forint. Vagyis lényegében stagnált az áfabevétel a tavalyi évhez képest, ami egészen ijesztő jelenség a tomboló infláció közepette. Jól látható az alábbi ábrán, hogy az idei áfaegyenleg gyakorlatilag rásimul a tavalyi áfaegyenleg alakulására.

Érdemesebb ezért egy szinttel mélyebbre menni és megvizsgálni, hogy a "nettó áfaegyenleg" pontosan hogyan is állt elő. Kezdjük a "bruttó áfabevételekkel", vagyis azzal, hogy ténylegesen mekkora általános forgalmi adó folyik be a büdzsébe. Szeptember végéig ez az összeg 9479,9 milliárd forint volt, ami csupán 7,35%-kal haladja meg a 2022 első kilenc hónapjának értékét, ezalatt az infláció 20,9% volt.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés