Iskolai lövöldözés Helsinkiben: egy gyerek belehalt a sérüléseibe, kettő állapota súlyos (2.)
Globál

Iskolai lövöldözés Helsinkiben: egy gyerek belehalt a sérüléseibe, kettő állapota súlyos (2.)

MTI
Több embernek sebesülést okozó, egy gyermek halálával járó lőfegyveres incidens történt kedd reggel Helsinki egyik külvárosának, Vantaának az egyik iskolájában, a feltételezett elkövetőt nem sokkal később elfogták.

Egy gyermek meghalt, kettő állapota súlyos

Három 12 éves gyerek sebesült meg kedd reggel a Helsinki egyik külvárosának általános iskolájában történt fegyveres incidensben, az elkövetőt, aki maga is 12 éves, őrizetbe vették - közölte a finn rendőrség. (Az első hírek még 13 éves gyermekekről szóltak.)

Sari Laasila, az iskola igazgatója azt mondta, a közvetlen veszély elmúlt, a rendőrség egyik szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy a sebesülteket kórházba vitték.

Frissítés: Meghalt az incidensben megsebesült egyik diák, a másik kettő állapota pedig súlyos - közölte a rendőrség. A feltételezett elkövető, akit Helsinki Siltamaki nevű északi városrészében fogtak el, első kihallgatásán beismerte, hogy ő lőtte meg társait. Emberölés és emberölési kísérlet gyanújával nyomoznak ellene. Az esetnek más gyanúsítottja egyelőre nincs - tette hozzá a rendőrség.

A támadás

A gyanúsított őrizetbe vételekor nem tanúsított ellenállást, de lőfegyver volt nála - jelentette a Helsingin Sanomat (HS) saját értesülései alapján, de a fegyver típusáról nem volt információja.

A HS által megkérdezett egyik szemtanú szerint 10 óra körül két mentő- és rendőrautó hagyta el a helyszínt.

A hatósági tájékoztatásból kiderült, hogy a rendőrök 9.40-re érkeztek a helyszínre, majd arra kérték a lakosságot, hogy maradjon távol a környéktől, és ne nyisson ajtót ismeretleneknek. Az iskola területét körbe zárták.

A szülők szerint az incidens az egyik tanteremben történt. Erről úgy értesültek, hogy több gyerek félelmében felhívta őket az iskolából - írta az újság.

Az épületbe be és onnan kilépni még délelőtt 11 óra után sem lehetett. A tanulók nem hagyhatták el tartózkodási helyüket. De közben folyamatosan érkeztek az iskola közelébe a sokkos állapotban lévő szülők - jegyezte meg a lap.

Az iskolának körülbelül nyolcszáz tanulója van és 90 pedagógusa van.

Reagált a finn kormány

Petteri Orpo miniszterelnök mélységesen megdöbbentőnek nevezte a történteket.

Mari Rantanen belügyminiszter az X-en szintén megdöbbenésének adott hangot, és kifejezte együttérzését az érintett családokkal.

Finnország 2010-ben szigorított a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, egyebek között 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, ráadásul annak megszerzését alkalmassági vizsgához is kötötte.

Az 5,6 millió lakosú országban - ahol népszerű a vadászat és a sportlövészet - jelenleg mintegy 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel, összesen több mint másfél millió lőfegyverre.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

Solventum Corp. - ajándék

Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum Corp. (SOLV), valahol volt egy split, ami elkerülte a figyelmemet. Rákerestem a

Összkép

Merre visz a ballagók útja?

Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről. Élete eddig legfontosabb napjain van túl 75 ezer érettségiző diák. Múlt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Ez is érdekelhet
ukrán tüzérek csasziv jar