
Már 2017 óta megvannak a javaslatok a rövid távú lakáskiadás szabályozására, a dübörgő turizmus és a különböző szálláshelyek teljes foglaltsága miatt azonban átmenetileg békeidő volt és megfértek egymás mellett a piacon a szállodák és a rövid távra kiadó magánszálláshelyek is. Most, hogy nehéz időszak elé néz főleg a budapesti turizmus, újraindult a nyomásgyakorlás a rövid távú lakáskiadások szabályozására. Most a Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is nyilatkozott a témában, (aki egyébként a kormány legújabb Gazdaságvédelmi Operatív Törzsének a tagja) de már a járványhelyzet első heteiben is szó volt a szabályozás részleteiről:
Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint a belföldi turizmus gyorsan visszatér, Budapesten viszont más a helyzet. Több intézkedést is fontolgatnak, ennek egyik része a rövid távú lakáskiadás szabályozására vonatkozik. A Szállodák Szövetsége és a kormány felkérésére a Turisztikai Szövetség megkezdte az egyeztetéseket az önkormányzatokkal és vizsgálja a rövid távú lakáskiadás lehetséges szabályozását.
Ebben a helyzetben, egészen biztos, hogy valamilyen módon a rövid távú lakáskiadást korlátozni kell.
A Bálna jövőbeli szerepéről is beszélt az igazgató:
Szállodahajókkal több száz ezer turista érkezik Budapestre, terveink szerint a Bálna egy turisztikai kikötő lesz, ami a Magyarországra érkező szállodahajók kiszolgálását fogja ellátni. Olyan lesz mint egy reptér, innen indulnak és ide érkeznek a turisták.
Ezen kívül szeretnének konferencia termet, állandó kiállítást, gasztronómiai helyeket a turistáknak. A Fővárosi Önkormányzattal való egyeztetés után elindulhat tervezési közbeszerzési kiírás.
Van még keret a magánszálláshelyek fejlesztésére
Szobánként 1 millió forintos támogatást kaphatnak a maximum 8 szobával rendelkező vidéki szálláshelyek a Kisfaludy Program keretében június 4-től. Guller Zoltán elmondta, hogy 14 ezer pályázat érkezett eddig, ami több mint 43 ezer szoba megújítását célozza meg. Eddig több mint 42 miliárd az eddigi támogatási igény, a legtöbb pályázat Somogy, Veszprém és Zala megyéből érkezett.
Duna Pearl
193 db lakás 50 – 105 m2 alapterület 76.46 – 257.05 M Ft | Átadás: 2022 |
Ajánlatot kérek |
Fordulat az amerikai tőzsdéken - Már pluszban idén a nagy indexek
Máris reagálnak a befektetők.
Irányt váltott a forint az amerikai adatra
Hétfőn jelentős gyengüléssel kezdett a forint, az amerikai inflációs adat hozott valami mozgást.
Macron elárulta: új szankciókon dolgoznak Oroszország ellen Amerikával közösen
A pénzügyi szolgáltatásokat, az olajat és a másodlagos eladókat érintheti.
Elkezdtek bedőlni a lakossági hitelek Amerikában, a diákhiteleknél a legnagyobb a baj
Trump nem akarja, hogy az adófizetők viseljék a diákhitelesek terheit.
A Pentagonban tárgyalt Jászai Gellért
Stratégiai védelmi és űripari együttműködési lehetőségekről volt szó.
Vége a globális blokádnak? Trump új korszakot hirdet az AI-piacon is
Jöhetnek a kétoldalú megállapodások.
Mit jelenthet XIV. Leó pápa beiktatása a Katolikus Egyház mesterséges intelligenciával kapcsolatos álláspontja szempontjából?
Az elmúlt napokban óriási figyelem övezte az új pápa megválasztását és természetesen ez a figyelem kiterjed arra is, hogy a frissen megválasztott - és a pápai trónt elfoglaló Rober Prevost,
Az áram ára Európában
A tegnapi hozzászólásokból az jött le, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy mennyire olcsó az áram Magyarországon. A helyzet az, hogy nem kiugróan az. A rezsicsökkentett ár valóban nem magas (
Beszámolókészítés: mire érdemes figyelni az év végi záráskor?
A beszámolókészítés a vállalati könyvelés egyik legösszetettebb, évente ismétlődő feladata. Az éves pénzügyi beszámoló nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem a vállalat átláth
Tudod, hogy nem engedheted meg magadnak!
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több szempontból is hihetetlen volt számomra. Aki esetleg nem találkozott még vele (talán Magyarors
USA munkaerőpiac: közelgő elbocsátási hullám?
Makrogazdasági területen az elmúlt hét nem okozott számottevő meglepetést. Az USA, Kína és az eurózóna gazdaságát tekintve egyaránt megtorpanni látszik a szolgáltatóipari szektor korábbi
491 milliárd forintos energialöket: tarol a Jedlik Ányos Program
2025-ben a hazai energetikai fejlesztések soha nem látott mértékű támogatást kapnak.
Egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani az USA államadóssága miatt
Az Egyesült Államok reálgazdaságának és részvénypiacának tartós szárnyalása az elmúlt másfél évtizedben nagyrészt a kirívó állami költekezésnek volt betudható. A költekezés által
Buffett 30 évig alázta a piacot, aztán csak hozta, akkor nem ő a legnagyobb?
- Miután nyugdíjba megy, sosem lesz hasonló, Buffett 60 éven keresztül évi 20 (!) százalékot hozott, a piaci átlag dupláját! - Hagyjál már, csak a...
The post Buffett 30 évig alázta a piacot


- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
Ingatlanpiaci elemző
Váratlan emelkedés a piacokon – látszik a vámháború vége?
Az OTP lehet a nap nyertese?
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.