Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 42534 Új keresés

Kézifékes fordulat: emelkedik a benzin ára

Markáns emelkedés volt tapasztalató az elmúlt hét során mind a benzin, mind pedig a gázolaj jegyzésárakban a nemzetközi piacokon, melynek hatására várhatóan növekszenek majd az üzemanmyagárak a hazai kutaknál is. A forint erősödése, illetve a dollár gyengülés azonban most is segített.

Csökkenteni fog az OPEC, kérdés mennyivel

Kismértékben csökkent ma a Brent típusú kőolaj januári határidős árfolyama, amit a korábbi napok emelkedését követő profitrealizálásként értelmezhetünk. Az olaj árfolyama a 60 dolláros szintek felett stabilizálódott, így feléledhetnek egyes befektetők félelmei, hogy az OPEC ilyen árfolyam mellett nem fogja december közepi ülésén a kitermelést tovább csökkenteni.

Csányi Sándor viszi a BUX-ot

Mérsékelt forgalom, visszafogott emelkedés jellemzi ma a BÉT virtuális parkettjét. A BUX 0.7%-kal 23,051 pontra nőtt, a forgalom mindössze 4.4 milliárd forintra rúgott. A piacot az OTP húzza.

Járai: kamatemelésre kényszerülnénk, ha...

"Kamatemelésre kényszerülnénk, ha a gazdasági várakozások ezt szükségessé teszik" - jelentette ki egy mai konferencián Járai Zsigmond. A Magyar Nemzeti Bank elnöke bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az éves alapú inflációs ráta 2008 végére 4% körülre csökken.

Vihar előtti csend a piacokon? Mennyire kell komolyan venni a dollár veszélyt?

Egy nagy és egy kisebb hanyatlásnak lehettek tanúi a befektetők a feltörekvő piacokon eddig az idei évben, most pedig a dollár hirtelen gyengülése ábrándíthatja ki a piaci szereplőket, elsődlegesen az Egyesült Államokba exportáló cégeken keresztül. Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok? Érdemes leépíteni a részvény pozíciókat vagy csak az egyedi portfóliókban szükséges átrendezéseket eszközölni? Hol állnak most a világ vezető indexei a májusi csúcsokhoz képest? Mi történt a magyar részvénypiacon a legutóbbi dollár válság időszakában?

Az OTP viszi hátán a BUX-ot

Emelkedéssel nyitott a BUX, azonban a forgalom átlag alattinak tekinthető. A benchmark 0.6%-kal került feljebb, értéke 23,030 pont. A forgalom 600 millió forintos, melynek nagyrészét az OTP részvények adják.

I. Portfolio Open Day - 100% kereskedés (x)

Először nyitja meg kapuit a Portfolio.hu. December 4-én, hétfő délután személyes találkozásra kínálunk lehetőséget az érdeklődőknek, akik élő prezentáció során szeretnék megismerni az általunk nyújtott kereskedési szolgáltatásokat:

62 dollár felett az olaj, és tovább emelkedik

Két hónapja nem látott, 63 dollár körüli magasságokban tartózkodik a januári határidős WTI és ICE Brent típusú kőolaj árfolyama. A tegnapi amerikai készletadatok nem várt csökkenést mutattak, ami meghozta a vételi kedvet az olaj piacán a 62 dolláros ellenállás fölé repítve a fekete arany árfolyamát.

Történelmi csúcs közelébe ért a régió - Hátul kullog a BUX

A májusi esést követően jócskán elszakadt a hazai börze régiós társaitól, melyet számos tényező együttes hatása eredményezett. A vételi kedv bár lassabban tért vissza a régióba, mint a fejlett piacokra, azonban a folyamatos érdeklődés és a kedvező nemzetközi hangulat történelmi csúcsuk közelében hajtotta az orosz, a lengyel és a cseh indexeket is. A sorból csak egy maradt ki, a pesti börze, mely az elmúlt négy hónap nagy részét sávozással töltötte el és csak az elmúlt időszakban sikerült ebből kitörnie, azonban az elrugaszkodás egyelőre még várat magára.

Magyarországot leírták - Credit Suisse a magyar részvénypiacról

Az EMEA országaira készült legfrissebb Credit Suisse elemzés Lengyelországot és Magyarországot állítja a középpontba; közülük jelenleg Lengyelország megítélése a jobb, részvényeit felülsúlyozásra ajánlják, akárcsak a dél-afrikai papírokat. A magyar részvények közül a MOL és az OTP papírjai részesülnek kedvező megítélésben. A térség további országai közül a török értékpapírokra piaci súlyozást, míg az orosz részvényekre alulsúlyozást tanácsol. Magyarországban továbbra sem bízik a CS, ügyfeleinek igen jelentős mértékű alulsúlyozottságot javasol vele kapcsolatban.

Alulteljesít a BUX, új történelmi csúcs az Émász-tól

A kedvező nemzetközi hangulat ellenére nem tudta megtartani nap eleji pozitívumát a BUX. A benchmark jelenleg 0.2%-os mínuszban tartózkodik 11 milliárd forintos forgalommal. A régiós piacok között a BUX alulteljesítőnek számít, hiszen a WIG 20 0.1, a PX 50 0.9, az RTS 0.7%-os pluszban tartózkodik.

Nagyvállalatok a fejlődő piacokon - áldozatok vagy ragadozók?

Az utóbbi időben a fejlődő országok nagyvállalatai korábban nem látott mértékű felvásárlásokat vittek véghez, de a tőkeáramlások még így is alacsonyak a fejlett piacokhoz viszonyítva. A kínai, indiai és brazil cégek leginkább Afrikára, Ázsiára és Latin - Amerikára koncentráltak, de számos nyugati országban is akviráltak. A sikerekehez nagyban hozzájárult a fogyasztási cikkek árának növekedése, a likvid kínai bankok által kínált olcsó hitelek, valamint Kína belépése a WTO-ba.

Fókuszban az energia szektor

A tegnapi erősödést folytatva pluszban tartózkodnak az európai részvényindexek. Az olaj árának további emelkedése vevőket csalt az energia szektorba tartozó papírok piacára, amelyek ennek köszönhetően a legjobban teljesítők közé tartoznak. Az angol FTSE 100 0.3, a francia CAC 40 0.2, a német Dax 0.4%-kal került feljebb.

Emelkedő régiós piacok, csúcsközelbe futó orosz index

A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkednek az európai és régiós részvénypiacok. Az olaj ára emelkedik, ami szintén kedvezően hat a nyersanyagvezérelt regionális tőzsdék teljesítményére. Az orosz RTS húzza talán a legnagyobb hasznot a fekete arany árfolyamának emelkedéséből, aminek köszönhetően már mindössze kevesebb mint 1 százalékkal marad el a történelmi csúcsnak számító 1,795 pontos szinttől.

Csökkentek az ipari árak: végre egy jó inflációs hír

Októberben megtorpant az ipar belföldi értékesítési árainak gyorsuló ütemű emelkedése. Az előző hónaphoz képest 0.2 százalékos csökkenést jelzett a Központi Statisztikai Hivatal, így az éves árindex 11.4 százalékról 10.6 százalékra esett vissza.

Irány felfelé

Bodor Csaba, a CE Broker üzletkötője az optimista nemzetközi hangulat átterjedésére számít, melynek kapcsán a BUX folytathatja tegnapi erősödését. A fejlődő piacoknak további lökést adhat a tegnapi napon 2 és fél hónapos csúcsra emelkedő olajár is.

Ismét ugrottak az ázsiai indexek

A kedvező amerikai GDP adatok hatására az ázsiai befektetők szeme előtt ismét a vételi gomb csillant fel, melynek következtében a Nikkei 0.7%-kal 16,185 pontig erősödött, miközben a TOPIX 0.9%-kal értékelődött fel.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.