Keresett kifejezés: hernádi zsolt | Találatok száma: 1048 Új keresés

A MOL rántotta magával a magyar tőzsdét

A szerdai kereskedés első szakaszában gyengén teljesítettek a vezető nyugat-európai piacok annak hatására, hogy a befektetők kivárhattak a vételi pozíciók nyitásával az EKB délutáni kamatdöntése, valamint Mario Draghi sajtótájékoztatója előtt. Annak hatására, hogy az Európai Központ Bank változatlanul hagyta irányadó rátáját, és Draghi sem mondott semmi újat, az esés folytatódott a nap második felében is. Ráadásul az amerikai piacok is gyengén teljesítenek azt követően, hogy az ADP ma közölt foglalkoztatási jelentéséből kiderült, hogy a vártnál kevesebb új munkahely van az USA-ban. A BUX is gyengén teljesített, ami elsősorban a MOL számlájára volt írható. A hazai olajmulti árfolyama ugyanis közel 2 százalékot esett, melynek hátterében az állhatott, hogy az Interpol elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt, a cég vezére ellen. A magyar kormány pedig ezt követően az INA eladásának megfontolására kérte a céget.

Felkerült az Interpol körözési listájára Hernádi

A magyar rendőrség megkapta a horvát szervek megkeresését a Hernádi Zsolt elleni európai elfogatóparancs ügyében, azt a szokásos eljárásnak megfelelően továbbította az igazságügyi tárcához - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI érdeklődésére. Szerdán felkerült az Interpol legmagasabb szintű, vörös körözési listájára is Hernádi Zsolt.

Mi lesz most a MOL-lal? - Profikat kérdeztünk meg

A kormány MOL-lal kapcsolatos mai bejelentése kapcsán hazai alapkezelőket is megkérdeztünk, arra a kérdésre keresve a választ, hogy vajon az új fejlemények váratlannak tekinthetők-e, illetve arra, hogy összességében jelenleg mi a véleményük a hazai olajtársaság részvényeiről. Egyes vélemények szerint nem feltétlenül lenne rossz, ha a MOL eladná az INA-t, a befolyó pénzből ugyanis értékes kurdisztáni eszközöket vásárolhatna.

Vigyázat, cápák a vízben!

A MOL portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tájékoztatott a kabinet döntéséről a Kormányzati Információs Központ. Ennek kapcsán kérdeztük a hazai brókereket mik a meglátásiak, hogyan fogadták a befektetők a hírt, mennyire aktívak a nagy "játékosok", illetve mire számítanak a cég piacán.

Üzent a kormány a MOL-nak: el kell adni az INA-t?

A MOL portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány - tájékoztatott a kabinet döntéséről a Kormányzati Információs Központ. Mindez új színt visz a történetbe, ezzel ugyanis az ügy láthatóan nemcsak a horvátoknál, de idehaza is politikai szintre emelkedett.

MOL-INA-ügy: büntetőjogi lépéseket fontolgat a kormány

Az Interpol körözést adott ki Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója ellen, illetve az európai elfogatóparancs is hatályba lépett - derült ki horvát lapértesülésekből. A Hernádi Zsolttal kapcsolatos hírekkel kapcsolatban ma reggel a MOL is kiadta állásfoglalását, a társaság szerint a horvát hatóságok eljárása és annak módja ellentétes az uniós joggal. A legfrissebb hírek szerint a magyar kormány polgári és büntetőjogi lépéseket fontolgat a MOL-t és Magyarországot ért sérelmek orvoslására.

Szárnyakat növesztettek a gyógyszergyártók

Igen eseménydús hetet tudhatnak a hátuk mögött a piaci szereplők. A számos makroadat mellett, beszélt Mario Draghi, sőt ülésezett a hazai jegybank is. A nemzetközi piacok teljesítményére a tengerentúli pénznyomda valamint a költségvetési plafon körüli bizonytalanság is rányomta a bélyegét, így több nyugati index is lejjebb került. A BUX-nak azonban kifejezetten jó hete volt, miután a Servier Egisre tett ajánlata szárnyakat adott a két hazai gyógyszergyártónak.

Elfogatóparancsot adtak ki Hernádi ellen (2.)

Elfogatóparancsot adott ki a zágrábi bíróság pénteken Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek annak érdekében, hogy a MOL meghatározó befolyást szerezzen a MOL-INA vállalat irányításában.

Történelmi mélypont: ötödére esett a CIG Pannónia árfolyama

Három évvel ezelőtti, 938 forintos normál kibocsátási árához képest mára 81%-ot esett a CIG Pannónia árfolyama. Csak egyszer, tavaly novemberben voltak ilyen olcsók a tőzsdén a biztosító papírjai: péntek délelőtt ismét elérte a 180 forintos történelmi mélypontját az árfolyam.

Kiáll Magyarország Hernádi mellett

A Legfőbb Ügyészség megválaszolta azt az újabb jogsegélykérelmet, amellyel a horvát ügyészség Hernádi Zsoltnak az ügyében élt. A Népszabadság információi szerint a horvátok kérését ismét elutasította a Legfőbb Ügyészség.

A MOL nem adja fel az INA irányítását

A MOL nem adja fel irányítási jogát a horvát INA olajipari vállalatban - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Mosonyi György, a MOL felügyelőbizottságának elnöke, a horvát vállalat igazgatásába nagyobb beleszólást akaró zágrábi kormánnyal kezdődő tárgyalások előtt.

Vágtattak a héten a piacok - Magára talált az OTP

Miután egyre biztosabbá válik, hogy sikerül a szíriai katonai akciót elkerülni, és békés úton rendezni a konfliktust, a nemzetközi részvénypiacoknak igen jó hete volt. A kedvező külpiaci hangulat a magyar börzére is begyűrűzött. A legerősebb nagypapír a budapesti börzén ezúttal az MTel volt, de az OTP sem sokkal maradt le mögötte.

Nem lesz elfogatóparancs Hernádi ellen

Horvátországgal nincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezményünk - mondta Valki László nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére a tegnapi napon azzal kapcsolatban, hogy újabb horvát megkeresés érkezett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ügyében.

Beidézték a horvátok Hernádi Zsoltot - Reagált az ügyészség

A horvát szervezett bűnözés elleni hivatal, az USKOK szeptember 25-ére idézte be Hernádi Zsoltot, a MOL elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként - írta a horvát Jutarnji List nevű lap. Eközben a Legfőbb Ügyészség szóvivője elmondta, a horvátok Hernádival kapcsolatos megkeresését megkapták és jelenleg annak tartalmát vizsgálják.

90 milliárdos beruházásba kezd a Mol leányvállalata

Polietilént gyártó részleget épít a Pozsonyban a Slovnaft. A magyar Mol tulajdonában lévő szlovákiai vegyipari társaság pénteken beindított beruházásának tervezett értéke több mint 300 millió euró (90 milliárd forint).

Mi lesz Hernádi és az INA sorsa?

Az elmúlt hetekben ismét sűrűsödtek a MOL elleni horvát támadások, mely még azzal a fejleménnyel indult, hogy a horvátok EU-csatlakozását követően újraindítanák a nyomozást Hernádi Zsolt ellen. Azóta érkeztek hírek többek között az INA szakszervezeteinek tüntetéseiről, a részvényesi megállapodás esetleges megváltoztatásáról, valamint a Csányi Sándor vezette feltételezett titkos tárgyalásokról. Hernádi, valamint az INA sorsa a befektetők szempontjából fontos tényező lehet, így megkérdeztük a MOL-t szorosan követő elemzőket és alapkezelőket a támadások lehetséges következményeiről. A szakértők többsége úgy véli Hernádi marad a MOL élén, és az INA feletti irányítási jogok is maradnak a MOL kezében, az utóbbinál azonban egy negatív forgatókönyv komoly csalódást okozhatna a piacon.

Ha kell, elmegy Horvátországba Hernádi

Ha a horvát és a magyar hatóságok megállapodnak abban, hogy Zágrábba kell mennem, akkor így fogok tenni - nyilatkozta a MOL-INA ügy kapcsán a hazai olajtársaság elnök vezérigazgatója, Hernádi Zsolt a horvát Globus nevű lapnak.

Jelentett a MOL - Nem ettől fog elszállni az árfolyam

Az elemzői várakozások fényében felemás eredményeket közölt a MOL ma hajnalban közzétett gyorsjelentésében, a fajsúlyosnak számító upstream szegmens egyszeri tételektől tisztított üzemi profitjának a konszenzustól való 5%-os elmaradása kisebb csalódásként értékelhető, ugyanakkor a downstream szegmensben sikerült jelentősen felülmúlni a várakozásokat.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- az egyszeri tételektől és készletátértékelési hatástól megtisztított EBITDA jelentős visszaesést mutatott a tavalyi hasonló időszakhoz képest;
- a húzóerőnek számító kutatás-termelési szegmens üzemi eredménye több mint 30%-kal csökkent, részben az alacsonyabb kitermelési volumen, részben a csökkenő realizált szénhidrogén árak következtében;
- a finomításnál jelentősebb negatív tétel volt a készlet átértékelés az olajárak csökkenése miatt, azonban ettől a hatástól eltekintve is komolyabb év/év alapú romlás látszik az üzemi szintű teljesítményben...
- ... amit a szűkülő termék árrések mellett részben a Brent-Ural különbözet csökkenése magyarázhat;
- a negatív hatásokat tompítani tudta a szegmensben a továbbra is zajló hatékonyságnövelés, valamint a növekvő értékesítési volumen;
- a petrolkémiai tevékenység a korábbi negyedévhez hasonlóan most is nyereséges volt (az egyszeri tételek és készletátértékelési hatás nélküli EBITDA szintjén),
- a gáz üzletág eredménye enyhén javult az FGSZ gyenge teljesítménye mellett is, a Prirodni Plin vesztesége csökkent a bázisidőszakhoz képest;
- az eladósodottság enyhén mérséklődött, továbbra is bőven a komfortzónában van.

Bár némely profitsorokon sikerült pozitív meglepetést hoznia a várakozásokhoz képest a MOL-nak, összességében úgy véljük, hogy nem a ma közzétett gyorsjelentés lesz az, ami az elmúlt hetekben jellemzően gyengélkedő MOL részvények piacán tartósabb fordulatot hoz. A papírok árazása ugyan továbbra sem számít elrugaszkodottnak, a rövid távú katalizátorok egyelőre hiányoznak. Az elmúlt hetek fejleményei nyomán pedig a befektetők egyre fontosabb kockázati tényezőként tekinthetnek a MOL-INA ügyre, a hazai olajtársaság és a horvát kormány közti patthelyzet esetleges elhúzódása egyértelműen kedvezőtlen lenne, és érdemben visszafoghatná a részvények teljesítményét.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.