Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Pusztító támadást indított Moszkva, erős üzenetet küldött a Kreml – háborús híreink vasárnap

Oroszország vasárnapra virradóan nagyszabású dróntámadást hajtott végre Kijev ellen, amely során több lakóépület megrongálódott, és járművek gyulladtak ki a város különböző pontjain. A becsapódások következtében tüzek keletkeztek az Obolonszkij és a Szviatosinszkij kerületben, ahová mentőegységeket is riasztottak. A támadás idején a városban és Kelet-Ukrajna több régiójában is légiriadó volt, a Reuters tudósítói pedig több robbanást hallottak, valószínűleg a légvédelem működése miatt.

Az orosz támadás egybeesett azzal az időszakkal, amikor Moszkva készül a május 8–10. között a második világháborús győzelem évfordulójának ünnepére, és ennek apropóján egyoldalú háromnapos tűzszünetet hirdetett. Kijev erre egy 30 napos fegyvernyugvási javaslattal válaszolt, de eddig egyik fél sem tett engedményt. Eközben más ukrán területek is célkeresztbe kerültek:

a közép-ukrajnai Cserkaszi régióban szombat éjjel szintén orosz dróntámadás történt, amely több tüzet okozott, de az első hírek szerint sérültek nem voltak.

Ez történt szombaton

Szombaton fokozódott a feszültség az orosz–ukrán háború körül, különösen a május 9-i orosz Győzelem napja közeledtével, amire Moszkvában már hatalmas ünnepséggel készülnek. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök élesen bírálta Donald Trump kijelentését, miszerint az USA tette a legtöbbet a második világháborús győzelemért, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is célkeresztbe vette.

Medvegyev azzal fenyegetőzött, hogy Kijev megsemmisítésre kerül, ha Moszkvát támadás éri az ünnepségek idején, miután Zelenszkij jelezte: nem tudják garantálni a fővárosba érkező külföldi küldöttségek biztonságát.

Szombaton az amerikai külügyminisztérium cáfolta, hogy visszalépnének a békefolyamat közvetítéséből, de jelezték: ha nincs előrelépés, újraértékelhetik szerepüket.

A Kreml közben tűzszüneti kezdeményezéssel állt elő: Vlagyimir Putyin háromnapos tűzszünetet javasolt, amelyre Dmitrij Peszkov szóvivő sürgető választ követelt Kijevtől. Az orosz vezetés szerint Ukrajna válasza eddig túl homályos volt, míg Zelenszkij korábban közölte, hogy csak legalább 30 napos fegyvernyugvást tart elfogadhatónak.

Az Egyesült Királyság átadta Ukrajnának az utolsó AS90-es önjáró tarackját is, ezzel teljesen kiürítve készleteit ebből a tüzérségi eszközből.

Az ukrán katonai hírszerzés arról számolt be, hogy egy drónhajóról kilőtt rakétával sikerült megsemmisíteniük egy orosz Szu-30-as vadászgépet, amit videón is dokumentáltak.

Továbbá Zelenszkij bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, amiért szerinte belpolitikai célokra használja fel Ukrajna EU-csatlakozási ügyét.

Hangsúlyozta, hogy a magyar társadalom többsége támogatja az ukrán integrációt. Az ukrán elnök emellett részleteket osztott meg a Donald Trump elnökkel nemrég, a Vatikánban folytatott megbeszéléséről.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja

Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az... The post Nyugaton van még a pénz

Holdblog

Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)

A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz... The post Üdvözlünk minde

Holdblog

Az ünnep, ami tragédiából született

Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig... The post Az

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet