Mikortól lesz a pápa ténylegesen pápa
Természetesen a konklávé megválasztása után még nem válik azonnal pápává valaki, ezt követően még egy csomó dolgot meg kell tennie. Az első és legfontosabb, hogy egyáltalán vállalja el a Vatikán vezetését. Ezt követően választania kell egy pápai nevet, ahogy ezt követően szólítani fogják. Amennyiben püspök az illető, akkor nincs szükség kinevezésre, de ha nem, akkor még ezt is szükséges gyorsan lebonyolítani.
A pápai szabó már a konklávét megelőzően három különböző méretben elkészíti a fehér ruhát, amelyet felöltve az új pápa kiáll a Szent Péter-bazilika középső erkélyére, miután a protodiakónus bíboros (a diakónusok rendjében az első bíboros) kihirdette a nevét a tömeg előtt. Itt az új egyházfő üdvözli a tömeget, majd Urbi et Orbi áldását adja a tömegnek, Rómának és az egész világnak.
A ceremóniáknak ezzel még nincs vége, ugyanis az új pápára még vár a megkoronázás a tiarával, bár ezt már 1963 óta nem szokták megtenni.
Elmaradhatatlan viszont az ünnepélyes szentmise, ahol felhúzzák az új Szentatya ujjára a pápai gyűrűt és adják rá a palliumot, amelyet a miseruha fölött visel.
Ezt követően még Róma püspökeként is el kell foglalnia a székét a Római Egyházmegye székesegyházában.
Árrésstop: Nagy Márton új bejelentést tett
Közölte a kormányzati intézkedés kiterjesztésének részleteit.
Az EU lazít a gáztárolási szabályokon, megvolt a nagy szavazás
Átment a javaslat a betárolási kötelezettségek enyhítéséről.
Totális bukás az ukrán tűzszünet, minden fronton támadnak az oroszok - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Kitálalt Trump korábbi szövetségese: most fog igazán bedurvulni az elnök
Összetalálkoztak az amerikai és ukrán elképzelések.
Milliárdos felvásárlás a kriptovilágban, tőzsdét vesz a Coinbase
A derivatíva piacon erősítenek.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.