Ezen a piacon 15 fillér is számít
A payment-megoldások témakörében megvalósuló kerekasztal-beszélgetésen Ács Zoltán (Magyar Fintech Szövetség), Czimer Gergely (Raiffeisen Bank), Luspay Miklós (MNB) és Martinovic Boris (Mastercard) fejtették ki a véleményüket a piac aktuális trendjeiről.

Akkora a baj a kínai gazdaságban, hogy már az EU-ban is riadót fújtak
Nem Donald Trump vámjai okozzák a legnagyobb problémát.
Több mint 500 millió forintért vett saját részvényeket a Magyar Telekom
Folytatódik a program.
Szép csendben belépnek a kriptopiacra a Wall Street-i óriások
Az amerikai óvatosan de határozottan lépdelnek.
Nem áll le az UniCredit: most Görögországban vásárolt be bankrészvényekből
Az Alpha Bankban terjeszkedik az olasz hitelintézet.
Kilométeres sor az autópályán: kilenc autó rohant egymásba a főváros közelében
Tűzoltók vonultak a helyszínre.
Rejtélyes baleset a keleti partvidéken: teljesen váratlanul lezuhant a RoKAF repülőgépe
Négy emberrel a fedélzeten.
FDIC: a nyereség nőtt, a hitelezés lassult az amerikai bankoknál
Megjelentek az első negyedéves adatok.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.