Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Esik az Apple árfolyama

Az Apple árfolyama 1,2%-ot veszített értékéből, 201 dollár felett vannak a jegyzések. A befektetők tehát egyelőre negatívan értékelik a mai fejlesztői rendezvényt (Worldwide Developers Conference, WWDC), illetve a vezetők részéről ott elhangzottakat.

A mesterséges intelligencia terveket érintő bejelentések a jelek szerint túl kevésnek és későinek bizonyultak az eddigi reakciók alapján. A főelőadás során az Apple bemutatta az „Apple Intelligence”-t, egy mesterséges intelligencia funkciókból álló csomagot, amelyet a Siri és az alkalmazásautomatizálás új fejlesztései működtetnek. Az első benyomások azonban azt sugallták, hogy a fejlesztések nem mentek elég messzire ahhoz, hogy megfeleljenek a riválisok, például a Google és a Microsoft által már bevezetett fejlesztéseknek.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Holdblog

Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!

A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet