Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiacon (x)

2016. december 8. 11:22    
nyomtatás
 
A gazdasági fellendülés Magyarországon is tapasztalható, a kis- és középvállalkozások már egyre nagyobb forgatható tőkével rendelkeznek, ezzel együtt jár az export-import és a devizák iránti kereslet növekedése is. A devizapiac azonban mindig is rejtegetett kockázatokat, amelyeket a biztonságra törekvő vállalkozások igyekeznek elkerülni. Erre adnak lehetőséget a határidős ügyletek.

A közelmúlt legjelentősebb eseménye, amely a devizapiacra is hatást gyakorolt, az amerikai elnökválasztás volt. Donald Trump győzelmében még az utolsó pillanatokban is kevesen hittek, végül mégis ő lett az Egyesül Államok 45. elnöke. Trump erősödésével együtt a dollár gyengülni kezdett, majd visszaerősödött, jelenlegi helyzete pedig kiszámíthatatlan. Az AKCENTA CZ elemzésében foglalkozott már az elnökválasztás következményeivel, de a jövőt ők sem tudják megjósolni, csak előrejelzéseik vannak. Ilyen kiszámíthatatlan helyzetben a forward ügyletek jelentősége is megnő. Többek között erről is beszélgettünk Garbár Istvánnal, az AKCENTA CZ magyarországi és szlovákiai üzleti vezetőjével.

Hogyan lehet előnyös egy forward ügylet bizonytalan piaci helyzet esetén?

Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiaconA határidős ügyletek legfőbb előnye abban rejlik, hogy biztonságot adnak, előre rögzített árfolyamon történik az utalás, amelyet egy, a jövőben meghatározott időpontban teljesítünk. Ezáltal a vállalat bebiztosítja magát az árfolyamok jövőbeli negatív alakulásával szemben. Ez jelen helyzetben különösen előnyös lehet, hiszen a magyarországi kkv-k tranzakciói leggyakrabban euróban, dollárban, vagy zloty-ban mennek végbe. Úgy látjuk, erre az árfolyam rögzítési formára már a vállalkozók is felfigyeltek egy ideje, pénzügyi tudatosságra utal, hogy az ilyen típusú ügyleteink száma duplájára nőtt az elmúlt évben. A forward ügyletekkel jelentős összegeket spórolhatnak partnereink, ezeket pedig vállalkozásuk fejlesztésére fordíthatják. 2016-ban átlagosan minden ügyfelünk 1,5 millió forintot spórolt meg a devizaügyletein, ami a költségvetésben szemmel látható különbséget jelent. Ez nagyon fontos a kkv-k életében, hiszen csak így tarthatják fent versenyképességüket. Az üzleti világban ma már senki sem ülhet a babérjain, folyamatosan reagálni kell az eseményekre, ez pedig kifejezetten igaz a devizapiacra. Szerencsére a kkv-k is felismerték ezt, próbálnak ezekből a lehetőségekből előnyt kovácsolni.

Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiacon


A fejlődésben lemaradó vállalkozások túlélési esélye igen csekély, a kis- és középvállalatok esetében az egyik sarokpont a pénzügyi digitalizáció erősítése, a lépéstartás. Milyen digitális pénzügyi megoldással segíti az AKCENTA CZ a kkv-kat?

Mindig arra törekszünk, hogy ügyfeleink számára a lehető legelőnyösebb feltételeket kínáljuk, ez jelenthet megtakarítást, de akár kényelmet is. Ezért fejlesztettünk partnereink számára egy teljesen ingyenes online platformot, amelyet bármikor, bárhonnan elérhetnek. Ez az On-line Banking platformunk, röviden az OLB. Nem ülhetünk egész nap az irodában az árfolyamokat figyelve, de azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy nem foglalkozunk a változásokkal. Erre a problémára jelent megoldást az OLB. Élő árfolyam információkat kaphatnak ügyfeleink, emellett igénybe vehetik kedvezményes díjainkat, továbbá egyszerűen és biztonságosan köthetnek üzletet a világ bármely pontjáról. A rugalmasságot és a mobilitást segíti az is, hogy partnereinknek elég akár egy tablet vagy egy okostelefon az OLB eléréséhez. Örömmel tapasztaljuk, hogy ügyfeleink körében egyre népszerűbb ez a szolgáltatásunk is.

Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiacon


Ezek a szolgáltatások vezethettek az AKCENTA CZ magyarországi sikerességéhez, a cég dinamikus növekedéséhez?

Ez több változós képlet, nem ilyen egyszerű. Egyrészt a gazdasági válság utáni fellendülés Magyarországon is jelentkezett, ezáltal megnőtt a vállalkozások devizaforgalma is. Az AKCENTA CZ segítségével a vállalkozások sokkal kedvezőbb feltételek mellett bonyolíthatják devizaügyleteiket, ez adja a népszerűség másik részét. Ez a 2015-ös számokban is megmutatkozott, nemzetközi szinten elrendezett ügyleteink száma megduplázódott, megközelítőleg 355 ezer megbízást teljesítettünk, ügyfeleink száma pedig 10%-al gyarapodott. Külön kiemelendőek az árfolyam rögzítési szolgáltatások, amelyek száma szintén duplájára nőtt az elmúlt egy évben. Adózás utáni eredményünk pedig 6,61 millió koronáról 26,4 millió koronára növekedett egy év alatt. A gazdasági fellendülés és a kedvező feltételek persze önmagukban kevesek lettek volna ilyen sikerek eléréséhez, a 2015-ös évben nagyobb figyelmet szenteltünk az új piacok akvizíciójára, és a belső információs rendszereink fejlesztésére is.

További információ: www.akcentacz.hu
Forward ügyletek: biztonság a bizonytalan devizapiacon

(x)
Címkék: prémium

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Kockázatelemző
Szerkesztő-újságíró
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium