Az uniós források és a hírhedt tőkeszivattyú - Ki legyen hálás kinek?

A témáról szóló további cikkeink:

Kétségkívül mindkét országcsoport gazdasága összességében nyertese a keleti bővítésnek, azonban a Piketty-blog bejegyzése kapcsán kialakult vita félrevezető lehet, hiszen nem lehet általános, kézzel fogható, számszerűsíthető igazságokat megállapítani a bővítést illetően, az messze túlmutat a számok világán. Ugyanakkor egyes nyugati politikusok egyre gyakrabban és kritikusabban nyilatkoznak úgy, mintha az EU-s támogatás kvázi "adomány" lenne, amit a KKE országoknak meg kellene "hálálni", inkább, mint vitába szállni az EU-val egyes intézkedések vagy elgondolások kapcsán. Erre a nézetre a nyugati média fősodra is előszeretettel hivatkozik. Érdemes tehát szót ejteni arról is, hogy a régi EU tagországok gazdasága milyen előnyökre tett szert a bővítés következtében. Többen (pl. Oláh Dániel és Pogátsa Zoltán) a Piketty bejegyzés számításainak kommentálásán túl, kitérnek olyan témákra is, mint például a hazánkban végrement privatizáció vagy a külföldi tulajdon túlsúlya a magyar gazdaságban. Ez a cikk ezekre a kérdésekre nem tér ki, mert fókusza az a tétel, amit maga a Piketty-blogbejegyzés is felvet, hogy vajon a KKE országok "hálátlanok-e" az EU költségvetésébe nettó befizető nyugat európai tagországokkal szemben. Először azonban nézzük meg, miért helytelen Piketty értelmezése és milyen gazdasági előnyök származnak a KKE országok, így Magyarország számára az EU tagságból.

1. Piketty helytelen értelmezése

A Piketty bejegyzés ábrája részben támaszkodik Filip Novokmet doktori téziseinek eredményeire, akinek doktori témavezetője egyébként szintén Piketty volt. Oblath Gábor, Motyovszki Gergő és Darvas Zsolt részletesen taglalják a Piketty-blogbejegyzés alapvető hiányosságait és bemutatják, miért helytelen az az állítás, miszerint Magyarországon a külföldi cégek profitjain keresztüli tőkekiáramlás meghaladná az EU-s pénzek beáramlását. Röviden: Piketty által számolt tőkekiáramlás a fizetési mérleg adatokra támaszkodik, amelyek magukba foglalják az újra befektetett tőkét, az összes kamatjövedelem kiáramlást, beleértve az államadósság után fizetett kamatokat is, valamint a nem EU tagországok vállalatai által kivitt profitot, amit nem célszerű összehasonlítani az EU-tól kapott pénzekkel. Ha ezeket a tényezőket figyelembe vesszük, akkor látható, hogy az EU-s pénzek beáramlását összehasonlítani a profit transzferekkel helytelen.

A fent említett szerzők a Piketty blogja által sugalltakra reagáltak és természetesen nem állítják, hogy csak a fizetési mérlegen keresztüli tőkeáramlások tükrében kell vizsgálni az EU tagság előnyeit, sőt felhívják a figyelmet egyéb fontos szempontokra is: a külföldi vállalatok beruházásai hozzájárultak a növekedéshez, munkát teremtettek nem csak maguknál a külföldi cégeknél, hanem a beszállítóknál is, és új technológiákat és menedzsment gyakorlatot honosítottak meg. Tegyük még hozzá, hogy a külföldi vállalatok segítették, közvetve vagy közvetlenül, a magyar beszállító cégek külföldi piacra jutását is. Darvas Zsolt azt is hangsúlyozza, hogy bár elképzelhető, hogy a nyugati cégek által fizetett bért alacsonynak érzik a munkavállalók, azonban a statisztikai adatok alapján azok általában magasabbak a rezidens cégek alkalmazottainak nyújtott jövedelmekhez képest. Darvas azt is megjegyzi, hogy a közös oktatási és kutatási együttműködési lehetőségek a közép- és kelet-európai térség Európai Uniós csatlakozásának egyik fontos vívmánya.

2. Az uniós támogatás nem "adomány"

Tekintsük most át röviden milyen előnyökre tettek szert a régi EU tagországok a keleti bővítés következtében. A KKE országok megnyitották a piacaikat, amelyek jelentős export lehetőségekhez jutatták a régi tagországokat. A piacnyitás már több évvel a 2004-es bővítés előtt megtörtént, így érdemes már 2001-től nézni az export adatokat. 2001 és 2016 között Németországban a KKE országokba irányuló export az ország teljes exportjának arányában 8,5%-ról 13%-ra nőtt, Franciaországban 3,5%-ról 5,5%-ra, Olaszországban 7%-ról 9,6%-ra és Spanyolországban 2,9%-ról 5,6%-ra. A szolgáltatások terén is komoly profitra tettek szert a régi EU tagországok a piacnyitás eredményeként a kiskereskedelem, pénzügyi szolgáltatások, telekommunikáció, tanácsadás, stb. terén. Beruházásaikon keresztül olcsó munkaerőhöz jutottak az ipari és fogyasztási cikkeik gyártásához (autóipar, elektronika, háztartási cikkek, stb.), valamint a szolgáltatások terén, mint pl. a back-office, az informatika, a kutatás és a fejlesztés. Számos nyugat-európai cég telepítette ilyen tevékenységeik egy részét a KKE országokba kihasználva az olcsón hozzáférhető szakértelmet.

A nyugat-európai országok a piacbővítés mellett a termelési költségeiket mérsékelni tudták a saját piacukon is azáltal, hogy a KKE országokból nagy számban vándorolt hozzájuk képzett munkaerő, amelyet a küldő országhoz képest magasabb bérrel magukhoz tudtak csábítani. Bár megbízható statisztikát a bevándorlók béreit illetően nehéz találni, anekdotikus utalások bőven vannak arra vonatkozóan, hogy a bevándorlók bérei, legalábbis a kezdetekben, alacsonyabbak, mint a rezidens alkalmazottaké. Erre utal az is, hogy sok befogadó országban a helyiek azt kifogásolják, hogy a munkaadók a bevándorlók alkalmazását részesítik előnyben, így elszívva a rezidensek elől a munkalehetőséget. A nyugati befogadó országok oly szempontból is jól jártak az olcsó keleti munkaerővel, hogy a képzési költségek egy részét vagy egészét megspórolták, hiszen a kivándorlók a képzettséget, legyen szó vízszerelőről, burkolóról, informatikusról vagy orvosról, a küldő országban szerezték meg.

Becslések szerint a KKE országokból történő munkaerő-elvándorlás az Európai Unió 1995-ig csatlakozott országaiba (továbbiakban: EU15) a küldő országok teljes népességének arányában átlagosan 7%, az aktív népességének arányában megközelítőleg 11%. Utóbbi azt jelenti, hogy minden kilencedik közép- és kelet-európai aktív munkavállaló már most az EU15-ben él. Ez akár magasabb is lehet, hiszen ezek az adatok 2016. január 1-re vonatkoznak, ráadásul nem tartalmazzák azokat a személyeket, akik időközben megszerezték a befogadó ország állampolgárságát. Az értékek széles tartományban szóródnak (részletes adatokat 1. táblázat tartalmazza). Arányait tekintve a legkevesebb aktív munkavállaló a szlovénok közül tartózkodik az EU15-ben (2%), míg ez az arány a románok körében a legmagasabb (24%). A magyar aktív korú népesség megközelítőleg 6 %-a él az EU15 országok valamelyikében, ezzel a kivándorlás nagyságát tekintve az alsó harmadba tartozunk a térségből.

Az EU15 országok közül a munkaerő-vándorlás célpontjai természetesen a nagy országok, különösen Németország, bár nem sokkal marad el tőle az Egyesült Királyság sem. Olaszország és Spanyolország szintén kedvelt célpontja a közép- és kelet-európai elvándorlóknak. Összehasonlításképpen, Németországba a keleti tagországokból elvándorló népesség közel 26 százaléka megy, míg a szintén nagy munkaerőpiaccal rendelkező Franciaországba ez az arány mindössze 3 százalék csupán (az elvándorlás megoszlása az 1. ábrán látható).

A munkaerő-vándorlással kapcsolatban érdemes még megemlíteni a kihelyezett munkások esetét is. Itt olyan KKE-országok munkavállalóiról van szó, akiket a hazai munkáltatójuk bizonyos időre kiküld más, főként a nyugat-európai EU tagországokba. Ha a kiküldés időtartalma kevesebb, mint hat hónap, akkor a kihelyezett munkás a kiküldő országban rezidens, ott adózik, ott részesül társadalmi juttatásokban, viszont ha a kiküldetés több mint hat hónap, akkor már a fogadó országban adózik, de két évnél rövidebb idő esetén a társadalombiztosítási járulékokat még a kiküldő országban fizeti. A kihelyezett munkások bére általában alacsonyabb, mint a helyi munkásoké, de a helyi minimálbért el kell érnie a jelen szabályok szerint. Bár a kihelyezett munkavállalók elenyésző részét képezik a befogadó ország munkaerőpiacának, ez még is arra ösztönözte Emmanuel Macron francia elnököt, hogy ellátogasson egyes KKE-országokba, sürgetve a hatóságokat a kihelyezett munkavállalók számának visszaszorítására. Hasonló nyomást gyakorolnak az EU15 egyes országai az Európai Bizottságra, olyan döntés meghozatalát igénylik, ami megkövetelné a KKE országok fuvarszállító cégeitől, hogy mialatt az EU15 valamelyik országában tartózkodnak a fuvarozóik, ezen országok magasabb béreit és ne a hazai béreket fizessék az alkalmazottaiknak. Ezek a nyomásgyakorlási kísérletek is csak azt mutatják, hogy az egységes munkaerőpiac eredményeként a fejlettebb nyugat-európai EU tagországok gazdaságai a saját piacaikon is hasznot húznak az olcsóbb keleti munkaerő által végzett szolgáltatásokból.

Érdemes felhívni a figyelmet egy anomáliára is. Az optimális valutaövezet arra alapozza a munkaerő szabad áramlásának a tézisét, hogy a munkaerő szabadon mozoghasson a magas munkanélküliségtől szenvedő régiókból az alacsony munkanélküliséggel rendelkező régiókba, ahol munkaerőhiány mutatkozik, így optimalizálva a valutaövezet termelési potenciálját. Ezzel szemben az eurozónán belül, de kívül is a befogadó országokban gyakran magasabb a munkanélküliség (például Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban), mint a küldő országokban (Csehország, Magyarország, Bulgária, Románia). Ennek egyik oka lehet a fogadó ország munkaerő-mobilitásának a rugalmatlansága, vagy az ottani szakemberhiány. Kétségtelen viszont, hogy a kivándorlást leginkább a bérszínvonal különbség ösztönzi. Akárcsak a tőke, a munkaerő is odaáramlik, ahol a fejlettebb technológia magasabb termelékenységet biztosít és így a munkaerő hozzáadott értéke is nagyobb, amit a magasabb bérszint jutalmaz. EU-szinten nagyobb a hozzáadott érték, de a magasabb jövedelem és nagyobb jólét a fogadó országban keletkezik, amit csak részben kompenzál a kivándorlók által hazautalt jövedelem. Ugyanakkor a kivándorlás munkaerőhiányt okoz a küldő KKE országokban, ami ezen országok növekedési potenciálját korlátozza. Magyarországon már komoly problémát jelent a munkaerőhiány. Már ez is alátámasztja az EU források létjogosultságát, hiszen közvetve a fogadó országok nettó befizetését az EU költségvetésbe részben a KKE-országok kivándorlói teremtik meg. De van egyéb nyomós ok is a létjogosultságra.

A nem visszatérítendő EU-s transzferek a szegényebb EU tagországok és régiók felzárkózását hivatottak elősegíteni és kétségkívül hozzájárultak a KKE országok növekedéséhez, így segítve a felzárkózási folyamatot. A 2004 után csatlakozott volt szocialista országok, ezen belül is különös tekintettel a visegrádi országok bruttó hazai termékének növekedése súlyozott alapon jellemzően 2 százalékponttal haladta meg az EU15 plusz Ciprus és Málta növekedését (2. számú ábra). Természetesen más tényezők is hozzájárultak a gyorsabb növekedéshez és jelentős különbségek is voltak az országok között a felzárkózás ütemében, de nem vitatható az az állítás, hogy az EU-s pénzek is támogattak a gazdasági fejlődést. Gondoljunk csak az infrastrukturális beruházásokra, amelyek az építkezés közvetlen GDP-t növelő hatásán túl a termelékenységet is növelte. Megemlíthetnénk, bár ez nem annyira lényeges, hogy a transzferek egy része visszakerül a nettó befizető országokhoz az EU-s pénzek által finanszírozott projektekhez kapcsolódó áruk és szolgáltatások import formájában. Sokkal lényegesebb, hogy a KKE országok gyorsabb növekedése a nyugati EU tagországoknak is kedvező, mert új piaci lehetőségeket nyitnak meg számukra. Továbbá minél gyorsabb a felzárkózás, annál többet fognak ezek az országok befizetni az EU közös költségvetésébe és annál hamarabb válhatnak nettó befizetővé. De még ennél is fontosabb, hogy a felzárkózás erősíti az EU társadalmi kohézióját, mert csökkenti az életszínvonal különbségeket az országok és azokon belül a régiók között. Ez volt egyébként a legfontosabb motiváció a nem visszatérítendő EU-s támogatások létrehozása mögött.

A fent leírtakból látható, hogy a keleti bővítés jelentős előnyökkel járt mind az új, mind a régi EU tagországok gazdaságának számára. Megpróbálni számszerűsíteni ezeket a kölcsönös előnyöket értelmetlen lenne, mert feltételezi, hogy képesek lennénk az összes EU-tagország számára kiszámítani a "mi lett volna, ha nincs bővítés" változatokat, ami szinte lehetetlen feladat és szükségszerűen nagyon vitatott eredményeket szülne, és semmiféleképpen nem járulna hozzá a tisztánlátáshoz és józan gondolkodáshoz.

Visszatérve a Piketty-blogbejegyzés által felvetett témához és az azt követő vitához leszögezhetjük, hogy a KKE-országoknak juttatott vissza nem térítendő EU-s pénz nem "adomány", hanem szerves része egy évtizedek óta működő intézményi struktúrának, amelynek elsődleges célja a szegényebb országok és régiók gazdasági és társadalmi felzárkóztatása. Ezért sajnálatos, hogy Nyugat-Európában gyakran úgy szeretnék feltüntetni ezeket a pénzeket, mintha valami önzetlen ajándék lenne, amit illő meghálálni. Ha háláról akarunk beszélni, akkor az a KKE-országok népeit illeti meg, akik több évtizedes ellenállás után, saját erejükből döntötték meg a szovjet kommunista diktatúrát és nyitották meg az utat az EU keleti bővítésnek. Piketty-blog bejegyzésének erénye, hogy a tévhitek tisztázásához elindított egy vitát.

Hivatkozások

Darvas Zsolt: What is the financial balance of EU membership for Central Europe?
Bruegel
Motyovszki Gergő: Az uniós források és a hírhedt tőkeszivattyú - avagy kinek mi jár? Portfolio.hu
Oblath Gábor: Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - Magyarország kizsákmányolásáról. Portfolio
Oláh Dániel: A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön - Thomas Piketty a Makronómnak
Piketty, Thomas: 2018, the year of Europe. Piketty blog
Pogátsa Zoltán: A nagy magyar Piketty-vita : a zöld/szocdem álláspont
Uuriintuya Batsaikhan: EU posted workers: separating fact and fiction


A cikk szerzője Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója és Plósz Dániel, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzője.

• Címkék:
• vélemény