Eldőlt: erre a 4 területre fókuszál az EU 2024-ig
Azt is ígéri az anyag, hogy "Közös fellépésünk határozott és célratörő lesz, és értékeinkre, valamint az európai modell erősségeire épül majd. Csak így tudjuk hatékonyan formálni a világ jövőjét, előmozdítani polgáraink, vállalkozásaink és társadalmaink érdekeit, valamint megőrizni életformánkat".
Összességében tehát arról van szó, hogy ez az új stratégiai menetrend az EU válasza a változó világra, amely irányt szab az uniós intézmények munkájának az elkövetkezendő öt évben.
Az új stratégia a következő négy kiemelt területre összpontosít:- a polgárok és a szabadságok védelme
- erős és életteli gazdasági bázis kialakítása
- a klímasemleges, zöld, méltányos és szociális Európa megvalósítása
- az európai érdekek és értékek előmozdítása a globális színtéren.
- Végezetül pedig meghatározza azt is, hogy miként kell megvalósítani a fenti prioritásokat.
A fenti négy prioritást aztán a tanácsi anyag hosszasan kifejti, hogy konkrétan mit, milyen elveket és kereteket ért az egyes fókuszpontok alatt.
Érdemes megemlíteni, hogy tegnap majdnem összejött az egyhangú döntés a fenti harmadik stratégiai cél (a klímasemleges Európa 2050-re cél) mögött, de végül a magyar, lengyel és cseh ellenállás miatt csak a lábjegyzetbe került bele az, hogy a tagállamok nagy többsége erre törekszik 2050-ig.

Bár szinte minden szem Erdő Péterre szegeződik, egy másik magyar származású bíboros is ott lesz a konklávén
Fontos szereplőnek gondolják.
Merre fejlődik Debrecen és a régió gazdasága? Június 4-én kiderül
Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumot rendez a Portfolio.
Nyakunkon a júniusi határidő: hogyan készüljenek fel a cégek a digitális akadálymentességre?
A jól strukturált, egyszerű, áttekinthető tartalmak minden generáció számára előnyösek.
Pápaválasztás 2025: hatalmas az érdeklődés, rájuk kerestek a legtöbben az első füst előtt
Mindenki az esélyesekre figyel.
Megtámadta Pakisztánt India, háború szélén a két atomhatalom - Percről percre követjük az eseményeket
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pakisztán: háborús cselekmény történt, minden jogunk megvan a válaszcsapáshoz
Kemény hangvételű közlemény jött Iszlámábádból.
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)

- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
Ingatlanpiaci elemző
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen