
Vidéki nagyvárosaink kiemelkedő jelentőséggel bírnak az ország gazdasági életében, az egyes régiók innovációs és üzleti központjaiként működnek. Különösen igaz ez Debrecenre, amely az elmúlt időszakban látványos gazdasági fejlődésen ment keresztül.
A hajdúsági megyeszékhely gazdasági potenciálját jól mutatja, hogy itt épül a BMW új gyára, ahol ősszel már megkezdődik a sorozatgyártás, valamint nemrég adták át a Panattoni Hungary és az OTP Ingatlanbefektetési Alap közös fejlesztésében megvalósult 15 300 négyzetméteres gyártócsarnokot, amely a BMW debreceni gyárába szállít majd futóműveket. A közel 7,5 milliárd forintos beruházás is jelzi a térség vonzerejét a befektetők számára.
A legfrissebb bejelentés szerint a debreceni székhelyű ingatlanfejlesztő cégcsoporthoz tartozó XANGA PARK Kft. mintegy 8 milliárd forint volumenű befektetésével egy új logisztikai csarnok jön létre Debrecen Déli Gazdasági Övezetében, amely övezet helyet ad a CATL és az EcoPro fejlesztésének is.
A régió gazdasági fejlődését további jelentős projektek is alátámasztják: a NAGISZ Csoport 40 milliárd forintos beruházással teljesen átáll a brojlercsirke-előállításra a Hortobágyon, évi 35-38 millió naposcsibe kibocsátását tervezve, amivel a hazai piac egyik vezető szereplőjévé válhat.
A turizmus területén is pozitív tendenciák figyelhetők meg, hiszen Debrecenben tavaly több mint 690 ezer vendégéjszakát töltöttek el, jelentős növekedést mutatva mind a belföldi, mind a nemzetközi látogatók számában. A város nemzetközi kapcsolatait erősíti, hogy a Universal Air légitársaság jóvoltából két új célállomásra, Lipcsébe és Máltára is lehet majd utazni a városból.
Erre a dinamikus fejlődésre építve a Portfolio június 4-én Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumot rendez Debrecenben. A rendezvény célja, hogy támogassa a helyi és régiós vállalatokat - a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoktól kezdve a nagyvállalatokig - a megalapozott üzleti döntéshozatalban, a nehézségek áthidalásában, valamint hatékonyságuk és versenyképességük növelésében.
Országosan ismert szakemberek és helyi vállalkozók
A Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum résztvevői átfogó képet kaphatnak a magyar gazdaság várható pályájáról, a forint árfolyamának alakulásáról és az inflációs kilátásokról. A rendezvény kiemelt figyelmet fordít olyan aktuális kihívásokra, mint a térségi béremelkedésből és költségnövekedésből adódó nehézségek kezelése, valamint a vállalatok működési hatékonyságának javítási lehetőségei.
A fórum gyakorlati segítséget nyújt a vállalkozások számára az elérhető vagyonkezelési módok, finanszírozási források, kormányzati támogatási és vállalkozásfejlesztési lehetőségek, energiabeszerzési módszerek és digitalizációs fejlesztések megismerésében. Ezek a területek kulcsfontosságúak a vállalatok stabilitásának megtartásában és versenyképességük javításában, függetlenül méretüktől és az iparágtól, amelyben tevékenykednek.
Előadóink lesznek - többek között:
- Madár István, vezető elemző, Portfolio Csoport;
- Marossy Virág, vezérigazgató, Debreceni Vagyonkezelő;
- Zónai Roland, projektmenedzser, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH);
- Herdon István, elnök-vezérigazgató, XANGA csoport;
- Szabó Sándor vezérigazgató-helyettes, igazgatósági tag, Szinorg Universal;
- Szilágyi Péter kockázatkezelési vezető, Coface;
Kiemelt témáink:
- Merre tovább magyar gazdaság? Kamatkilátások, inflációs várakozások, beruházási környezet
- Magyar versenyképesség régiós összevetésben
- Hazai források és hitelprogramok a válságkezelésben
- Energiaárak, energiabeszerzés és energiahatékonyság
- Kormányzati támogatások és pályázati lehetőségek
- Munkaerőpiaci kihívások
- Digitalizáció a vállalati szektorban
- Vállalati kerekasztal a versenyképességről és stabilitásról
Kinek ajánljuk:
- Mikro-, kis- és középvállalkozások tulajdonosai és vezetői
- Nagyvállalati döntéshozók
- Gazdasági szakemberek
- Fejlesztési és beruházási projektek vezetői
- Önkormányzati vezetők és tisztviselők
- Pénzügyi és tanácsadó szektor képviselői
Ne hagyja ki ezt a kivételes lehetőséget! Regisztráljon most a Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumra, és legyen részese a régió gazdasági jövőjét alakító beszélgetéseknek. A korlátozott számú kedvezményes jegyek gyorsan fogynak, ezért ne késlekedjen! Kattintson ide a regisztrációhoz és további információkért!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Egyetlen látványos jele van annak, hogy Ukrajna megoldhatatlan helyzetbe került
Nagyon fogy a türelem.
Meghökkentő számot mondtak be az ukránok: van egy frontvonal, ahol hatvanhatszoros a különbség a felek között
Ókori taktikával csalják csapdába a támadókat.
Tiborcz István: Engem mint üzletembert nem befolyásol a választás eredménye
Üzent az ingatlanbefektető: nem gyárakat vagy szemétégetőket építenek a belvárosban.
Érkezik az Orbán-kormány újabb adócsökkentése - De mégis miből?
Gigantikus, akár 800 milliárd forintos elméleti mozgástér is a rendelkezésére állhat.
Máris itt van Izrael reakciója az Egyesült Királyság ultimátumára
Nem hagyták szó nélkül a britek tervét.
Elege lett Trumpnak: kőkeményen megfenyegette Oroszországot, 10 napjuk maradt
Ezt már lehet, nem hagyják szó nélkül.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.