
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) július 15-én második alkalommal hirdette meg a Metár-tendert a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia támogatására. Amint arról beszámoltunk, a második kiírás több ponton érdemben módosult az első kiíráshoz képest, így például emelkedik a meghirdetett energiamennyiség, és az új feltételek szerint a korábbi 20 MW-hoz képest már akár 49,99 MW kapacitásig nyújtható be kérelem megújuló energiát hasznosító erőmű támogatására. A kiírás technológiasemleges, ugyanakkor nagyrészt a hazai szabályozási környezet sajátosságai miatt elsősorban fotovoltaikus naperőművek létesítésére irányuló pályázatok benyújtása várható, ahogyan az az első kiírásban is történt (bővebben lásd keretes írásunkat).
Mérethatékonyság vs csatlakozási költségek
A teljesítmény felső korlátjának felemelése találkozik az iparág kívánságaival és a nemzetgazdasági érdekekkel is, hiszen a nagyobb naperőművek hatékonyabbak és ebből következően fajlagosan olcsóbbak is lesznek. Az Optimum Solarnál is úgy vélik, egyértelmű előrelépést jelent, hogy 20-ról 50 megawattra nőtt az új magyar megújuló energia támogatási rendszer keretében támogatható erőművek teljesítményének felső határa. Azon túl, hogy a tenderek önmagukban is árleszorító hatásúak, a pályázatra beadott kWh árajánlatok várhatóan az előbbi ok miatt is csökkenhetnek, ugyanakkor ez ellen hat, hogy a nagy erőművek hálózati csatlakozása csak a magas feszültségen (132 kV) történhet és új termelői alállomások megépítése is szükséges, ami viszont emeli a beruházási költségeket - véli az Optimum Solar Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint a változás klímastratégiai szempontból is kedvező, hiszen a 2030-ig a kormány által vállalt naperőművi teljesítmény csak ilyen magasabb kapacitású erőművekkel érhető el.
Az év elején meghirdetett új, 2030-as Nemzeti Energiastratégia (NES), illetve a Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) szerint 2030-ra a magyarországi beépített napenergia termelő kapacitás közel 6500, 2040-ig pedig csaknem 12 000 MW-ra bővülhet. (Összevetésül, 2019 végén a teljes magyarországi erőműpark beépített kapacitása valamivel 9300 MW felett alakult.) A villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító (Mavir), illetve a MEKH adatai szerint 2020 első negyedévében a teljes hazai fotovoltaikus kapacitás teljesítőképessége megközelítette az 1500 MW-ot, amelyből a háztartási méretű kiserőművek mintegy 460, a nagyobb, engedélyköteles és nem engedélyköteles fotovoltaikus termelők beépített teljesítőképessége pedig meghaladta az 1000 MW-ot. Az ITM tájékoztatása szerint 2022 augusztusáig további négy új Metár-tender meghirdetése várható az első két kiírást követően. A tervek szerint az új felhívásokat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) félévente írja ki, alkalmanként évi 300-500 GWh közötti megújuló energiamennyiség támogatására. Ez nagyjából megfelel a 2030-as cél eléréshez szükségesnek tartott nagyságrendnek.

A 2030-as célokig vezető út ütemezését illetően a terv kevésbé tűnnek konkrétnak, hiszen míg a NEKT szerint például 2022-re 1699 MW beépített naperőmű kapacitás a cél, addig Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a második Metár-tender bejelentését követően azt mondta, 2022-ig 3000 MW napenergia termelő kapacitás valósul meg Magyarországon. Szintén kormányzati stratégiai cél, hogy 2030-ra legalább 200 ezer háztartás rendelkezzen átlagosan 4 kW teljesítményű, tetőre szerelt napelemmel. Ez, az összességben legalább 800 MW-os mennyiségre vonatkozó célkitűzés egyébként meglehetősen óvatos vállalásnak tűnik évtizedes távlatban, tekintettel a már elért, közel 500 MW-os jelenlegi kapacitásra.
A hazai naperőmű kapacitás tervezett és várható bővülési ütemével kapcsolatos bizonytalanság azonban érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a tenderen nyertes ajánlatot benyújtó fejlesztők számára a projektek megvalósításának határideje változatlanul három év. Egy másik szempont is a laza tervezés mellett szól. Ahogyan a NES is hangsúlyozza, a villamosenergia-szektor átalakulása megköveteli a nagyobb rugalmasságot biztosító innovatív és okos megoldások alkalmazásának előmozdítását, ami jelentős piacszervezési, elosztói- és átviteli hálózat fejlesztési, humán kapacitás- és kompetencia-fejlesztési, valamint szabályozási feladatot generál. Ezen feladatok megvalósításának meg kell előznie az időjárásfüggő megújuló termelők további nagyarányú rendszerbe illesztését a rendszerbiztonság fenntarthatósága és költségek kontrollálhatósága érdekében. Ezért a dokumentum szerint 2000 MW napelemes termelő kapacitás beillesztését követően felül kell vizsgálni, hogy a további növekedés pénzügyi és infrastrukturális feltételei milyen forrásból és mikorra biztosíthatóak reálisan.
Kihívás a bankoknak
Bár Lugos Roland szerint az új Metár-kiírás bizonyosan nagy, részben külföldi érdeklődést generál, azonban várhatóan minden külföldi résztvevő magyar partnereket keres, mivel nehezen tudnák önállóan kezelni kezdeti fejlesztési feladatokat, a hálózati ügyintézést, a földterületekkel és az engedélyezéssel kapcsolatos teendőket.
A cégvezető szerint a külföldi részvétel ugyanakkor komoly kihívást jelenthet a magyar bankoknak, mert az új pályázók használni fogják a saját bankjaikat, és a piacon így végre megjelenik az igazi projektfinanszírozás, ami azt jelenti, hogy a hitel fedezete a projekt maga és a bankok nem kérnek tulajdonosi egyéb garanciákat, zálogokat, ami ekkora beruházásoknál nagyon nagy különbséget jelent. A hazai résztvevők esetében eddig teljesen szokásos elvárás volt az ajánlati garancia mögé teljes összegű letétet biztosítani a banknál - a külföldi résztvevőknél ez sem így lesz. Lugos Roland szerint a piac magyar résztvevői és a magyar bankok, melyek sokszor külföldi bankok leányai, így érdemi változás hiányában hátrányos helyzetbe kerülhetnek.
Fontos változás a Metár-tender második kiírásában az is, hogy a teljesítési biztosíték 30 százaléka felszabadítható, amennyiben a pályázó bemutatja a hálózati csatlakozási szerződést és a jogerős építési engedélyt. Ezzel a lekötött biztosíték pénzügyi terhei csökkennek, ami egy naperőmű esetében a 750-875 millió forintos garanciánál már érdemi megtakarítást jelent - húzza alá.
A meghirdetett menetrend alapján várható évi két pályázat az Optimum Solar vezetője szerint megfelelőnek látszik, de az egy-egy pályázaton meghirdetett termelési mennyiségi korlát akár magasabb is lehetne. A Metárral elmondása szerint inkább az lehet a gond, hogy egy csomagba vannak kényszerítve olyan technológiák és méretek, amelyek egyes szerepelőknek hátrányos, szinte esélytelen helyzetet jelentenek. Csak az 1 MW alatti pályázatok szétválasztása nem elegendő, további kategóriák meghirdetése előnyös lenne, például a nagyfelületű lapostetők naperőművi hasznosítása, amire számos EU-tagországban önálló támogatási kategóriát hoztak létre.
Sikeres volt az első Metár-tender
Befektetői szempontból az első (pilot) Metár-tender sikeresnek tekinthető - fogalmaz Lugos Roland, aki szerint a követelményrendszer is korrekt volt. Utólag nézve a pályázatot ugyanakkor elmondhatjuk, hogy magasabb kapacitásra is kiírhatták volna a pályázatot, a piac részéről lett volna rá kereslet, ezt azonban többek között az tény is korlátozta, hogy a támogatások egyharmadát az 1 MW-nál alacsonyabb termelést biztosító erőművek kapják, a fennmaradó kétharmad jut az 1-20 MW termelő kapacitással rendelkező projektek - fűzi hozzá. Elfogadtuk azt a korlátozást, hogy egy tulajdonosi, illetve befektetői kör csak egy meghatározott termelési volumenű projektre pályázhat. Ugyanakkor látjuk, hogy a nemzetgazdaságnak az lenne az érdeke, hogy egy-egy ilyen tender során a lehető legnagyobb kapacitások jöjjenek létre, még úgy is, hogy ezek adott esetben tulajdonosi szempontból nem egy egyenletesen terített összképet mutatnak. Véleményem szerint ez nem az a terület, ahol érdemes a monopólium-szintű viszonyok ellen küzdeni, hiszen egy ilyen állapot kialakulásának nagyon minimális az esélye - fogalmazott Lugos Roland, az első Metár-tenderrel szemben kritikaként említi, hogy az eredményhirdetés indokolatlanul késett.
Az első METÁR-tender minden lényeges vonatkozásban „hozta” azt, amit vártam tőle, ez ritka fejlemény egy új pályázati program esetén - mondta Kaderják Péter a Portfolio részére április elején adott interjúban. A MEKH összefoglaló értékelése szerint az első tender eredménye alapján kiosztott, összesen 229 millió forintos éves új támogatás a kiosztható támogatás 22,9 százalékát tette ki; a kiosztott, összesen 193 GWh/éves támogatott mennyiség ugyanakkor a kiosztható mennyiség 96,5 százalékát képviseli. A legmagasabb benyújtható ajánlati ár 26,08 forint/kWh-ban volt meghatározva, ehhez képest a kisebb kategóriában a legalacsonyabb nyertes ajánlati ár 21,20, a legmagasabb 25,94 forint/kWh volt, az elnyert, súlyozott átlagos nyertes ajánlati ár pedig 24,81 forint/kWh volt. A nagyobb kategóriában ennél is alacsonyabban alakultak az ajánlatok, a legalacsonyabb nyertes ajánlati ár itt 20,20 forint/kWh, a legmagasabb 22,75, az átlagos, súlyozott nyertes ajánlati ár pedig 21,69 forint/kWh volt.
Címlapkép forrása: Getty Images
Bizonytalankodnak a befektetők, keresik az irányt a tőzsdék
Fontos gyorsjelentések jönnek a héten.
Tűzszünetet jelentett be Vlagyimir Putyin, Harkivben nyomulnak az oroszok - Háborús híreink hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül.
Sarkos véleményt mondott Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: csak parádézni akar
Az ukrán elnök szerint a világ nem akar május 8-ig várni a fegyvernyugvásra.
Víz nélkül maradhat Spanyolország? - Megbénulhat az ivóvízellátás
Súlyos károkat okoz az áramhiány.
Drámai pillanatok az amerikai hadihajón: hullámsírban végezte a méregdrága Hornet
Az F/A-18-as egy repülőgép-hordozóról zuhant a tengerbe.
Most jön csak el Putyin ideje? – Trumpnak elege van, kihátrálhat a béketárgyalásokból
Európai és ukrán tisztviselők ettől tartanak.
Nyaralás: készpénz vagy kártya?
Jön a nyaralási szezon, sokan mennek külföldre és ott idegen devizában kell fizetniük. Két lehetőségük van, vagy a bankkártyájukat használják vagy készpénzt használnak. A legtöbb emberne
Kína is tud ám, ha akar...
Kedves Olvasó, nem untatlak az elmúlt néhány hétben lezajlott tőzsdei mozgásokkal egy sokadig cikkben, sőt még napi rekordokkal és \"milyen világot élünk\" szlogennel sem fárasztalak....
The
Új ERP rendszer bevezetése: adózási és számviteli buktatók, amikre figyelni kell
Egy új ERP rendszer bevezetése nemcsak informatikai projekt, hanem a vállalat szinte minden működési területét érintő, komplex átalakulás. Különösen igaz ez akkor, ha az ERP rendszer külfö
Kína AI-ban is leversenyez mindenkit
Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén...
T
Egy despota harca a piaccal
Egy fékeket vesztett rezsim épp visszaél egy fékevesztett helyzettel. Amióta Erdoğan az elnök, a török líra folyamatosan gyengül. Ez a folyamat az elmúlt négy évben...
The post Egy despota ha
Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés
Kedvező folyamatok látszanak a villamos energia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés nyolcvan százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energ
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Zöld hidrogén és ipari kereslet: segíti-e a tagállamok kibocsátáscsökkentését az EU hidrogénstratégiája?
A zöld hidrogén uniós bevezetését a tagállami eltérések, a növekvő költségek és a szabályozási bizonytalanságok lassítják.

Óriási siker az új Duna-parti negyed, itt tart az építkezés (x)
A budapesti átlagot is felülmúlja a Marina City iránti kereslet

- Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
- Mérgező borokkal árasztották el Európát, Magyarországon is súlyos a helyzet
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
- Két dolgon múlhat, hogy ki lesz a következő pápa: ők lehetnek a következő katolikus egyházfők
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Oszkó: jobb idők jöhetnek az európai tőzsdéken, csökken az USA elszívó hatása
Az OXO Technologies vezére a Business podcast vendége volt.
Évtizedek óta nem látott változás az OTP-nél – Mi jöhet most?
Csányi Péter veszi át édesapjától a vezérigazgatói pozíciót.
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.