
Január elsején indult az állami otthonfelújítási program, amely a legalább egy gyermeket nevelőknek kínál kedvezményeket lakásfelújításra: aki 25 év alatti gyermeket nevel a háztartásában, és felújítja a lakását, az a számlák összegének 50%-ára, de legfeljebb 3 millió forintnyi állami támogatásra jogosult. Házaspárok mellett élettársak, elváltak és egyedülállók is igényelhetik. Az igénylést a számlák összegyűjtése után egyszer, 2022. december 31-ig lehet a kormányhivatalnál benyújtani. Azok számára, akiknek még nem áll rendelkezésükre a beruházás teljes összege, 2021. február 1-jétől a bankoknál akár 6 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamattámogatott, 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitel is igénybe vehető lesz a munkálatok előfinanszírozására.
Szinte minden otthonfelújítással kapcsolatos munkavégzésre igényelhető a támogatás, ahol szakember bevonásával történik a felújítás, azaz az anyagköltséghez munkadíj is párosul. „Akár hőszivattyús rendszer telepítésére, akár klímás hűtés-fűtés rendszerre is igénybe vehető az állami támogatás. Ezáltal energiahatékony, környezetbarát és hosszútávon pénztárca kímélőbb megoldáshoz jut a vásárló, mint a korábbi, például gázkazános rendszerekkel” – mondta a Portfolio-nak Nagy Attila, a Daikin Hungary Kft. márkaboltvezetője, aki az alábbi videóban arról is beszél, hogy a felújítós projektek mellett különösen indokolt lehet ezeknek a hőszivattyús megoldásoknak az alkalmazása új ingatlanok esetében, ha 2021 közepétől kötelezővé teszik, hogy az épületek energiafelhasználásának negyedét megújuló forrásból kell fedezni.
A cikk megjelenését a Daikin Hungary Kft. támogatta.
Lázár János bejelentette: napokra megbéníthatja a MÁV-ot a vihar
Az ország rengeteg helyén fennakadásokra számíthatnak az utasok.
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Vámbejelentések mozgatják a tőzsdéket - Mi történik a piacokon?
Bizonytalan a hangulat kedd reggel.
Kereskedés külföldi részvényekkel - díjmentes, interaktív előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Váratlan fordulat: meglépte Oroszország azt, amit évek óta követeltek tőle
Elégedettek lehetnek a milbloggerek.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Hihetetlen válságban az ukrán állam gazdálkodása, az EU sürgős intézkedésekre kényszerül
Befagyasztott orosz milliárdokkal játszanak: kockázatos terv született az ukrán válság megoldására.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-
VIDEÓ! Miből látszik, hogy egy privát bankár profi a szakmájában?
Tegyük fel, hogy most ülsz le először tárgyalni a privát bankároddal. Befektetőként ilyenkor az a legfontosabb kérdés, hogy vajon rendelkezik-e azokkal a szakmai kompetenciákkal, amik szüksé
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Kinőtt Európában egy új gazdasági nagyhatalom, az EU is megnyitja a pénzcsapot
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.