FONTOS Tényleg lehet 1 millió forintot keresni a vendéglátásban?

Üzlet

Mennyit érhet nemzeti büszkeségünk?

Az utóbbi hetekben az állami MOL pakett vásárlását követően felerősödtek a MOL-MVM esetleges egyesülésével kapcsolatos korábbi találgatások. Bár Fellegi Tamás szerint ennek eldöntése nem a politikai, hanem a gazdasági döntéshozók feladata, érdemes lehet áttekinteni az MVM tevékenységeit, működését, eredményességét és jövőbeli célkitűzéseit. A kormány olyan vállalatot szeretne építeni, melyre büszkék lehetünk majd, és bizonyíthatja, hogy az állam is lehet jó gazda.

Az egyetlen nemzeti tulajdonban álló áramszolgáltató a válság miatti visszaeséstől eltekintve az utóbbi években stabilan növekvő eredményességet tudhatott maga mögött, mely a menedzsment tervei szerint a következő években is jellemző maradhat. A régiós árazási szintek és a vezetőség növekedési prognózisai alapján 480 milliárd forintos reális értéke lehet az MVM egészének, bár a menedzsment ambiciózus növekedési terveivel számolva ez az érték elérheti a 820 milliárd forintos szintet. Ez azonban még így is jóval elmarad olyan hazai nagyvállalatok mögött, mint például a MOL, melyet jelenleg a befektetők 2370 milliárd forintra értékelnek.

Bár a MOL és az MVM érdemben eltérő tevékenységi profilja miatt rövid távon a szinergia lehetőségeit nagyítóval kell keresni a két cég között, a távolabbi jövőt illetően az MVM gázpiaci stratégiája, illetve a MOL villamosenergia-piaci megjelenése jelenthetnek közös kapcsolódási pontokat.

CIG részvényeket adott a bennfentes

Gecser Ottó a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelőbizottságának tagja 2011. június 15-én tőzsdei kereskedésben eladott 64 500 darab részvényt 897,55 forintos átlagáron. Gecser Ottó felügyelőbizottsági tag tulajdonában a tranzakciót követően 1500 darab részvény van.

Változtatni kell a lízinghez kapcsolódó ÁFA szabályozáson!

Az Európai Bizottság hivatalosan felszólította Magyarországot a hozzáadottérték-adóra - Áfa - vonatkozó jogszabályainak módosítására, azok ugyanis nem teszik lehetővé a lízingbe vevők számára adólevonás érvényesítését személygépkocsik nyílt végű lízingje esetén.

Egyelőre nem remegett meg a hazai befektetők keze

A vegyes délutáni makroadatok sem hozták meg az igazi fellélegzést a pesti parketten, mely végül 0,7%-os csökkenés mellett zárt 13 milliárd forintos forgalom mellett. A mai kereskedés kapcsán a Richter szokatlan ereje emelkedett ki.

Pálinkafőzés - További támogatásokat tervez a minisztérium

Fontos, hogy Magyarországnak legyen egy vezető terméke, amely olyan nagy élőmunka igényű ágazathoz kapcsolódik, mint amilyen a gyümölcstermesztés - emelte ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Pálinka jövőképe című országos fórumon tartott előadásában, derül ki Magyarország Kormányának hírleveléből.

Jön az egységes megújuló törvény

Komoly tartalékok vannak a geotermikus energia szerepének növelésében Magyarországon, az ebből előállított energia mennyisége tíz év alatt megnégyszereződhet. A megújuló energiaforrások elterjedését a szaktárca a szabályozás jelentős egyszerűsítésével, egységes megújuló törvény megalkotásával segíti, az önálló jogszabály kidolgozása 2011 második felében kezdődik meg - mondta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Magyar Termálenergia Társaság VII. Nemzetközi Geotermikus Konferenciáján 2011. június 16-én, Budapesten.

A fontos támaszaival barátkozhat ma Amerika

A tegnapi pesszimizmust követően ma is bizonytalanság lengi körül az amerikai határidőket, melyek közül a Dow 29, az S&P 2, a Nasdaq 100 3 pontos csökkenést mutat. A nyitás előtt érkező makroadatok a várakozásoknál jellemzően jobban alakultak.

Létező alternatíva a villanyautó

Az eddigi pár perces, olykor zártpályás menetpróbák után végre valós körülmények között, Budapesten is lehetőség nyílt kipróbálni egy villanyautót, mégpedig a Mitsubishi i-MiEV-et. Az szigetország adózási szabályai szerint kis alapterületűnek tervezett, eredetileg benzinmotoros autó hosszú évek fejlesztőmunkájával vált a világ egyik legelső sorozatgyártású villanyautójává.
Az árát - egyelőre - nem a méretéhez kell viszonyítani!

Elég egyetlen gombnyomás a parkolási díj megfizetéséhez

Újfajta, majdnem teljesen automatikus parkolási díjfizetésre nyílik lehetőség 2011. július 1-től. A közterületi fizető parkolás rengeteg céges járműüzemeltető számára jelent különös gondot, odafigyelést, és nem elsősorban a díjak mértéke, hanem sokkal inkább megfizetésük módja miatt. A készpénzes - pénzérmés - megoldás a rendszeresen díjköteles övezetben várakozók számára a lehető legrosszabb, legkényelmetlenebb és legkevésbé hatékony megoldás, amit az eddig elérhető elektronikus rendszerek ugyan messze felülmúlnak, de még ezeknél is létezik kényelmesebb változat.

Gázpiac: csak régiós összefogással van esély a túlélésre

Jelentős változáson ment keresztül az elmúlt időszakban a hazai gázszállítói tevékenység, számos jogszabályváltozás érintette az iparágat, csökkent annak jövedelmezősége is, továbbá az MVM-csoporton keresztül új szállítói engedélyes jelent meg a piacon. A KKE régióban szükség van az együttműködésre, ugyanis a térség országainak csak így van lehetősége arra, hogy Brüsszel meggyőzése által forrásokat találjanak gázpiaci függőségük csökkentésére, a nemzeti piacokat összekapcsoló vezetékek kiépítésére. A hazai belső hálózatfejlesztés esetében a magyar-szlovák interkonnektor megépítését követően érdemes lenne 2014-ig kivárni, és ezt követően dönteni arról, hogy a jövőben nyugati vagy a hagyományos keleti irányból előnyösebb kielégíteni az ország gázigényét - mondta előadásában Dr. Zsuga János az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Gázipari Egyesülés nemrég kinevezett elnöke a Budapesten megrendezett IV. Közép-európai Gázkongresszuson.

Határidőn kötött át a Synergon

A Synergon Rendszerintegrátor Kft. a Budapesti Értéktőzsdén, a Buda-Cash Brókerház Zrt. közreműködésével a 2011.06.14.-ei elszámolási napon 300 darab SYN1106 határidős vételi kontraktust zárt le 305 Ft/darabos elszámolási áron.

Feltűnően erős a Richter

A reggeli kisebb fellélegzés után újra érezhető nyomás lengi be a tőkepiacokat, ahol a görög adósságválság és az amerikai makroadatok felől érkező hírek adhatnak majd irányt a piacoknak. A BUX e kedvezőtlen hangulat közepette 0,8%-os esést mutat 5,2 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter stabilitása ma is kiemelkedik.

Újabb lépést tett a tőzsde felé a Visonka

A Budapesti Értéktőzsde tájékoztatása szerint a Visonka Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2011. június 14-én kérelmezte részvényei tőzsdei bevezetését.

Megint vette a Plotinus-t a bennfentes

A Plotinus alelnöke, Szabó Zoltán 2011. június 15.-én 122 darab Plotinus törzsrészvényt vásárolt nyilvános, tőzsdei kereskedésben, 1600 Ft/darab átlagáron az Equilor Zrt. mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

A rémület kezd oldódni Európában

A tegnapi negatív fordulat és a görög problémák újabb körének a hatására ma is nyomás alatt állnak a vezető nyugat-európai piacok. Továbbá a tegnapi naphoz hasonlóan ma is fontos amerikai makroadatok érkeznek, melyek újabb iránymutatással szolgálhatnak a piacoknak. Egyelőre komolyabb pánik jelei nem látszanak.

Mérséklődhetnek a félelmek a MOL piacán (DB)

Az MVM héten bemutatott stratégiájának és Fellegi Tamás szavai nem fokozzák, hanem mérséklik azokat a piaci félelmeket, melyek az állami tulajdonos MOL-ra vonatkozó nyomásgyakorlásától tartva bontakoztak ki - véli a Deutsche Bank elemzője.

Megint vette magát a Rába

A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 5362 darab saját részvényt vásárolt 800 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt.

Tovább szenved az OTP

A hét eddigi részében látott gyengeség jellemzi a BUX mai teljesítményét, ahol a hazai benchmark jelenleg 0,7%-os csökkenést mutat. A piac irányát tekintve továbbra is a kinti események és a fontos támasz szintekhez közeledő fejlett piaci indexek adhatják meg a magyar piac irányát.

Négy ajánlattevő a Lotos csomagra

A lengyel pénzügyminisztérium mai bejelentése szerint négy ajánlat érkezett a Lotos 53%-os állami csomagjára, mely piaci áron 1 milliárd dolláros értéket képvisel. A kötelező vételi ajánlatok benyújtására november 16-ig van lehetőség.

KGHM: a vártnál is nagyobb az osztalék (Equilor)

Elfogadta a kormány által javasolt nagyobb osztalékhányad kifizetését a KGHM részvényesi közgyűlése, így a társaság által javasolt papíronkénti 8 zloty helyett 14.9 zlotyt juttatnak vissza a tavalyi eredményből a tulajdonosoknak egy részvény után.

KGHM: a vártnál is nagyobb az osztalék (Equilor) KGHM: a vártnál is nagyobb az osztalék

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.