Üzlet

Jöhet ma megerősítés Amerikában?

A tegnapi optimizmust követően egyelőre kisebb bizonytalanságról árulkodnak az amerikai határidők: a Dow 22, az S&P 3, a Nasdaq 100 4 pontos csökkenést mutat. Kiemelkedő piacmozgató makroadat ma sem érkezik a tengerentúlról.

Lezárult az OMV tőkeemelése és kötvénykibocsátása

Lezárult az OMV tőkeemelése és kötvénykibocsátása, melyeken keresztül összesen 1,5 milliárd eurónyi friss tőkét sikerült bevonnia a vállalatnak. A tranzakciókra a Petrol Ofisi 55,4%-os részesedésének és két tunéziai kutatás termelési projekt megvásárlása miatt volt szükség.

Fontos szinttel küzdenek a bikák a Telekom piacán

A tegnapi naphoz hasonlóan ma sincs hatalmas érdeklődés a pesti parketten, ahol a BUX jelenleg stagnál nagyon alacsony, 2,3 milliárd forintos forgalom mellett. A fejlett nyugat-európai piacok a tegnapi emelkedést konszolidálják, a német DAX-ban azonban csak 7250 pont felett beszélhetnénk pozitív fordulatról.

Jóváhagyta a kormány a Budapest Airport eladását

A kormány határozatában jóváhagyta, hogy az állami vagyon felügyeletéért felelős nemzeti fejlesztési miniszter lehívja a Budapest Airport Zrt.-ben meglévő kisebbségi részesedés értékesítésére vonatkozó eladási opciót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül - tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Erőt gyűjt Európa

Az elmúlt napok lemorzsolódása után tegnap megpattantak a vezető nyugat-európai indexek, melyek azonban ma újra kisebb bizonytalanságról árulkodnak. A nap során nem érkezik kiemelkedő makroadat Amerikából, így várhatóan továbbra is technikai alapon folyhat a kereskedés.

Félünk, pedig nem kéne?

Az utóbbi hetekben a várakozásoknál gyengébb amerikai makrogazdasági adatok érkeztek, melynek hatására május eleje óta csökkenő trendben mozognak a világ vezető részvényindexei. Az áresések közepette a befektetői hangulat is egyre nagyobb pesszimizmusra utal, így az általunk követett szentiment indikátorok között már több olyat is találni, mely részvénypiaci fordulatot jelző szinteken tartózkodik.

Eladósorban a Nokia és a Siemens közös vállalata

Tárgyalásokat folytat a Nokia a Nokia-Siemens Networks értékesítéséről - közölte a finn mobilgyártó. A cég szóvivője hozzátette, hogy számos érdeklődővel folynak a tárgyalások.

Szinte mindenhol lehet hétfőn kereskedni

Bár a hazai tőzsdén nem lesz hétfőn kereskedés Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai és az amerikai tőzsdék nyitva tartanak, így a külföldön is kereskedő befektetőknek érdemes lesz figyelni.

Élénkülés előtt a hazai vállalati kötvénypiac (Equilor)

A magyarországi kötvénypiacra jellemző az állampapírpiac túlsúlya. A hosszú ideje jelentős egyensúlytalanságokkal küszködő magyar államháztartás meghatározó mértékben állampapírok kibocsátásával finanszírozza a költségvetési hiányt.

Gyengén kezdtük a hét utolsó kereskedési napját

A tegnapi kisebb fellélegzés után ma újfent bizonytalan hangulatban kezdődött a nap az európai részvénypiacokon, ahol a tegnap gyenge formát mutató pesti parkett 0,2%-os csökkenésben áll. A nap során kiemelkedő makroadat nem érkezik Amerikából.

Mától osztalékszelvény nélkül forog a Nyomda

Tegnap forgott utoljára a 36 Ft-os osztalékkal az Állami Nyomda, így ma már szelvény nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. A piac a 36 Ft-os osztalék kiesését már a nyitáskor beárazta.

Tegnap is vett a Rába

A Rába tegnap 5023 darab saját részvényt vásárolta Budapesti Értéktőzsdén 795 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt.

"Meglesz még a mostani erőfitogtatás böjtje az OTP-ben"

Az elmúlt időkben érezhetően felülteljesített a magyar részvénypiac a világban, melyet továbbra is az idén meglévő profitok realizálására érdemes kihasználnunk - véli Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője.

Zuhanhat a Toyota nyeresége

Jelentősen csökkenhet a folyó pénzügyi évben a Toyota nettó profitja - jelentette be a cég. A márciusi japán katasztrófa miatt a társaság nettó profitja 280 milliárd jenre csökkenhet a 2012 márciusában záruló évben, ami több mint 30%-os visszaesést jelent.

10% feletti Rába pakett került az állam tulajdonába

A Rába ismertette a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap képviseletében eljáró Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) bejelentését, eszerint az Alap tulajdonába 1 577 558 darab Rába részvény került, ami 11,7%-os befolyást jelent a társaságban. Hasonló bejelentést tett tegnap a PannErgy is, itt az Alap 5,45%-os részesedést szerzett.

Elkerülte a jókedv Ázsiát

Hiába a hat nap után emelkedő Amerika, a vártnál rosszabb kínai exportteljesítménynek is köszönhetően zömében estek az ázsiai piacok. Továbbá a dél-koreai piacon egy váratlan alapkamat emelés is borzolta a kedélyeket.

Plotinus részvényeket vásárolt a társaság alelnöke

Miközben A Plotinus alelnöke, Szabó Zoltán 430 darab Plotinus törzsrészvény vásárolt június 9-én, 1600 forintos átlagárfolyamon, a társaság ugyanezen a napon szintén 430 darab saját részvényt értékesített, szintén 1600 forintos átlagáron.

Új zöld támogatási rendszer: mire kell odafigyelni? (REKK)

A kormány jelenleg is dolgozik megújuló támogatási rendszer átalakításán: 2012. január elsejétől várhatóan a jelenlegi "kötelező átvételi rendszer" (KÁT) egy továbbfejlesztett módozata kerül majd bevezetésre annak ellenére, hogy korábban olyan szándékról is hallani lehetett, ami szerint a térség két országában is alkalmazott zöldbizonyítványos rendszerre történő átállás fog megvalósulni Magyarországon.

Az alábbi írásban a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) kutatói azokat a kockázatokat elemezik, amelyek az elmúlt évek hazai és nemzetközi tapasztalatai alapján a differenciált hatósági áras kötelező átvételi rendszereket jellemzik.

Megtört az esési sorozat az amerikai tőzsdén

Véget ért az amerikai részvénypiacok hat napig tartó esése, és a vevők kerekedtek felül csütörtökön a parketten: a Dow Jones 0,63; az S&P 500 0,74; a Nasdaq pedig 0,35%-os pluszban zárta a napot. Az arany 0,33%-os emelkedéssel 1543, az olaj pedig 1,17%-kal 101,9 dollárra drágult annak ellenére, hogy a dollár is erősödni tudott az euróval szemben.

Működik a diákhitel

A kezdeti kétkedések ellenére ma olajozottan működik a diákhitel rendszere - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a társaság alapításának 10. évfordulójára rendezett konferencia nyitóbeszédében csütörtökön Budapesten.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.