Üzlet

Nyereséges, de még szenved az ING

71 millió eurós adózott eredménye ugyan 96 százalékos zuhanást jelent az egy évvel korábbihoz képest, mégis nagy szó, hogy ismét nyereséget tudott elérni a holland ING csoport. Az előző negyedévi 793 millió, és a tavalyi utolsó negyedév 3,7111 milliárd eurós veszteségéhez képest ez jó eredmény, a várakozásokat azonban nem éri el, elsősorban a hitelek értékvesztése és az ingatlanportfólió vártnál nagyobb leértékelése miatt.

A lengyelek gázellátásuk 30%-át biztosítanák hazai termelésből

Lengyelországnak 2015-re a gázfogyasztása leglalább 30%-át kéne hazai termelésből fedeznie - nyilatkozta a lengyel állami energiakonszern, a PGNiG vezérigazgató-helyettese. A lengyelek az elmúlt hónapokban több jelentős gázellátással kapcsolatos bejelentést is tettek, többek között megdupláznák a tervezett LNG-termináljuk kapacitását. A PGNiG hírt adott leányvállalatai tervezett konszolidációjáról is.

Felemás hangulat Európában

Vegyes elmozdulást mutatnak a mai délelőttön az európai indexek, a befektetők kivárnak a Fed ma esedékes kamatdöntése és kommentárja előtt. A FTSE-100 0.1%-kal menetelt lefelé, a DAX 0.3%-ot erősödött, a CAC-40 pedig stagnált.

Kész, kiütötték a Synergont

Csaknem 10%-os mínuszba csúsztak a Synergon részvényei röviddel a nyitás után. Úgy tűnik a várva várt gyorsjelentés nem hozta azt, amire sokan számítottak.

Nem tartogatott rossz hírt az E.On gyorsjelentése

Az elemzői várakozásokat felülmúló eredményről számolt be az E.On ma reggel közzétett második negyedéves gyorsjelentésében, valamint az idei évre vonatkozó várakozásait is kismértékben megemelte a menedzsment.

Megerősítve a Synergon tervek

A piaci körülmények tekintetében pozitívan értékeli a Synergon első féléves teljesítményét Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója. A hazai IT szegmensben a verseny fokozódik, a cégek beruházási aktivitása a válság hatására csökken, így a piaci szereplőknek egymástól, egymás elől kell megrendeléseket szerezni. Az idei terv a 6%-os üzemi eredményhányad elérése, a 8%-os szint pedig egy erős negyedik negyedév esetén valósulhat meg.

A hazai börze sem tud szembemenni a hangulattal

Miután az ázsiai piacokon jelentős leértékelődés bontakozott ki a mai reggelen, az európai indexek is mínuszba lendültek a nyitást követő percekben. A BUX felfelé menetelt a nyitás óta, bár még nem tudott pluszba kapaszkodni, jelenleg 0.6%-os leértékelődést mutat.

A pénzügyi szektor volt a nap vesztese Amerikában

Iránymutató adat hiányában, valamint a Fed kommentárjától tartva lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, végül a Dow 1 százalékkal, a Nasdaq 1.1 százalékkal, míg az S&P 1.3 százalékkal értékelődött le.

Az eladók kerekedtek felül Ázsiában

Több mint 1%-os eséssel fejezték be az amerikai tőzsdék a tegnapi kereskedést és az ázsiai indexek is lefelé vették az irányt a mai reggelen. A Nikkei 225 1.4%-os mínuszban, 10,435 ponton zárt, amely csupán egy ponttal haladja meg a napi minimumot. A dél-koreai Kospi 0.9%-kal, a hongkongi Hang Seng 1.9%-kal, a kínai Shanghai Composite pedig 3.5%-kal menetelt lefelé.

Elutasították a hitelezők az Athlon Pénzügyi Zrt. csődeljárását

A FORRÁS bejelentette, hogy az ATHLON Pénzügyi Zrt.-ben meglévő befektetései az érintett társaság csődeljárása kezdeményezése és annak hitelezői egyetértés hiánya miatti bírósági elutasítása eredményeként fokozott kockázatként kezelendők.

Megjöttek a Synergon számok - Erre szárnyalt az árfolyam?

Tegnap piaczárást követően tette közzé második negyedéves számait a Synergon. A teljesítmény alapvetően semleges, a nehéz környezetre tekintettel enyhén pozitív megítélés alá eshet, azonban az első negyedéves dinamika nem ismétlődött. Emiatt az elmúlt napok árfolyam robbanását elnézve nem csodálkoznánk a részvények piacán meginduló profit realizáláson.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- árbevétel soron 10.2%-os növekedés,
- romlik a vevők fizetési fegyelme, esetenként bevétel csökkenést elszenvedve kell szerződéseket újra tárgyalni,
- üzemi szinten stagnálás a bázishoz képest,
- a pénzügyi eredménysor ezúttal azonban segített,
- így nettó soron 2 millió forint nyereség született,
- a készpénzállományon sokat erodáltak

Megint emelnék az oroszok az olaj exportvámját

A várakozások szerint Oroszország megemeli a kőolaj és kőolajtermékek kiviteli terhét szeptember 1-től. A kőolaj exportvámja ezáltal a mostani 222 dollárról 237-241 dollárra nőne.

Amerika: félelem lett úrrá a befektetőkön

Iránymutató adat hiányában, valamint a Fed kommentárjától tartva lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, végül a Dow 1 százalékkal, a Nasdaq 1.1 százalékkal, míg az S&P 1.3 százalékkal értékelődött le. A holnapi nap lesz igazán a meghatározó, addig is legalább volt ok egy könnyed profitrealizálásra. Egyes szakértők szerint a visszaeső kereskedési volumen az S&P esetében nem jó ómen, a kitörés pedig így fals is lehet. Főleg akkor, ha az utóbbi hetek drasztikus emelkedései csak a shorotsok kivéreztetéséből táplálkozott.

Nem indokolt a fekete arany további nagyobb emelkedése

A Crude határidős árfolyama 70 dollár alatt talált menedéket a nap során, elemzők szerint pedig ez főleg annak köszönhető, hogy a piacon a kínálat már most is bőséges. Az EIA adatai szerint a kereslet igaz nőni fog éves összehasonlításban a negyedik negyedévben, viszont még így is átlagosan naponta 1.7 millió hordóval lesz kisebb a kereslet. Beszédes ezen felül a becsült átlagárfolyam, az EIA szerint 2009 negyedik negyedévében 70 dollár lehet ez az érték, miközben jövőre 72 dollár.

Synergon: beolvad az IT Invest a Rendszerintegrátorba

A Synergon bejelentette, hogy tulajdonosi döntés alapján a Synergon IT Invest beolvad a Synergon Rendszerintegrátor Szolgáltatóba, és a Synergon Rendszerintegrátor Szolgáltató lesz a Synergon IT Invest Zártkörűen Működő Részvénytársaság általános jogutódja.

Durva lett a vége: óriásit esett napon belül az OTP

A tegnapi szárnyalást követően a mai kereskedést 4%-os mínuszban zárta a BUX hatalmas forgalommal, a részvénypiaci forgalom ma megközelítette az elmúlt három hónap átlagos értékének kétszeresét. Azonban nemcsak a magyar piacon volt borús a hangulat, a nyitást követően az amerikai indexek is lefelé vették az irányt és az európai tőzsdék is jelentős leértékelődést mutatnak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.