Üzlet

A viszontbiztosítók sem menekülhetnek - éppen hogy nyereséges a Münich Re (2.)

A várttól jelentősen elmaradó nettó profitról számolhatott be a Münich Re a harmadik negyedévre ma közzétett gyorsjelentésében és immár másodszor csökkentette az idei évre vonatkozó várakozásait. Ugyanakkor a társaság megerősítette osztalékfizetési célkitűzéseit és középtávú növekedési céljait, aminek hatására a társaság részvényei 4.7%-kal értékelődtek fel a mai reggelen.

Újabb áldozat: még egy hazai óriás zár be?

Az ElektroPont műszaki áruházlánc bezárása után elképzelhető, hogy újabb versenytárs lép ki a piacról. A Napi cikke szerint ugyanis az Electro World is azt fontolgatja, hogy az elmúlt 5 év 1.5 mrd Ft-os vesztesége után bezárja üzleteit.

Megszabadul ingatlanjaitól az AAA Auto

Az AAA AUTO Csoport úgy döntött, hogy eladja jelenlegi autótelepeinek otthont adó, meglévő magyarországi ingatlanjai egy részét azzal a céllal, hogy ugyanazon vagy más telephelyek bérlésével nagyobb hatékonyságot érjen el. Ez a lépés összhangban áll az AAA AUTO Group N.V. holland anyagcég igazgatóságának júniusi döntésével, amely a felesleges ingatlanok eladásával kíván tőkét felszabadítani a csoport számára.

Vett bizony az OTP is a saját részvényekből

Az OTP 2008. november 6-án, a Budapesti Értéktőzsdén 50,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 3,080 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével.

Bajnai: Állami támogatás nélkül versenyhátrányba kerülne az OTP

A külföldi pénzintézetek feltőkésítése miatt van szükség a hazai pénzintézeteknek felajánlott 600 milliárdos bankmentő csomagra - mondta a gazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horribilis összegű akciót szakértők szerint az OTP-re szabták, Bajnai Gordon ugyanakkor a versenysemlegességet hangsúlyozta.

Mégsem lesz ma dráma? - Nagyot fordult Ázsia

Az amerikai indexek újabb tetemes zuhanása láttán jelentős esést mutattak be a délelőtti kereskedés folyamán az ázsiai részvénypiacok, ám később egyszer csak megfordult a hangulat és a legtöbb vezető index már pluszban van, a japán Nikkei 225 korábbi 7% feletti esése most már csak 3.5%-os.

Az amerikai határidős indexek is mintegy 1%-os pluszban tartózkodnak jelenleg.

2008.11.07 07:24
Giga őrület az USA-ban - Ezt neked Obama-rally!

Giga őrület az USA-ban - Ezt neked Obama-rally!

A tegnapi csaknem 500 pontos Dow Jones zuhanást követően ma újabb 450 pontos esést tapasztalhatnak a befektetők az Egyesült Államokban. Az elnökválasztási mizériának vége, a befektetőket kijózanították az elmúlt napok gyászos makrogazdasági adatai.

Na, ez a meztelen igazság a Playboynál!

Ismét veszteséges negyedévet tudhatott maga mögött a Playboy, bár az egyszeri kiadások nélkül a nyuszis magazin szerint már profit is lett volna. Hugh Hefnert úgy tűnik nem hiába figyelmeztette még hónapokkal ezelőtt pénzügyi tanácsadója, hogy súlyos leépítésekbe kell kezdenie a túlélésért.

Drámai olajáresés, újabb mélypont - de mire számítanak a befektetők?

Ismét jelentős mértékű esés tapasztalható az olajpiacon, az irányadó amerikai olajtípus, a WTI spot árfolyama csaknem 7%-kal 60 dollárig zuhant a tegnapi záróárhoz képest. Az árfolyam újabb mélypontot ütött meg, ami több mint másfél éve nem látott alacsony értéknek felel meg.

500 ezer darab saját részvényt vehetett ma a Fotex

A FOTEX leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére a mai napon 500,000 db Fotex részvény maximum 410 Ft/db egységáron történő vásárlására
megbízást adott.

Új honlapot indított a Bookline

2008. novemberétől elindította új, értékesítés-orientált honlapját a Bookline.hu Nyrt. Az új weblap egy fontos evolúciós lépés a Társaság életében, nem csupán arculatváltást jelent, hanem egyfajta szakítást az eddig alkalmazott internetes sztenderddel.

Újabb fekete nap a részvénypiacokon - nálunk különösen

Recessziós aggodalmak, kiábrándító vállalati gyorsjelentések, negatív makroadatok, csökkentett IMF prognózis - néhány tényző, mely a részvénypiacokon látott esést alátámasztja. Egyre inkább úgy tűnik, hogy végetért a bear market rally, és a megszokott útvonalon szépen megyünk tovább lefelé. A piacot az sem hatotta meg, hogy az EKB, a svájci jegybank és a BoE is kamatot vágott, az utóbbi nem is akármilyem mértékben. A BUX a nap nagy részében alulteljesítette régiós társait, ez a zárásra sem változott meg, a hazai benchmark 9.6%-os csökkenéssel zárt az elmúlt hónapok átlagától elmaradó, 21.2 milliárd forintos forgalom mellett.

A kamatvágás sem hozta lázba Európát

A BoE és az EKB kamatvágását követően némileg enyhült a nyomás a nyugat-európai részvénypiacokon, azonban még így is jelentős csökkenés mutatkozik. A német DAX 3.4, a francia CAC-40 3.3, az angol FTSE 100 pedig 3.1%-os mínuszban tartózkodik, a befektetők továbbra is a globális recesszióra és annak a vállalati profitokra gyakorolt hatására összpontosítanak.

Kiütötték a MOL-t

10%-os mínuszban pihen a MOL részvénye, miután az elmúlt percekben kiújult az eladói nyomás a hazai tőzsdén.

USA: jöhet az újabb pofon

A tegnapi brutális esés után ma sem számíthatunk sok jóra a tengerentúlon, legalábbis erre engednek következtetni a főbb amerikai határidős indexek. A Dow futures 100, az S&P futures 14, a Nasdaq futures pedig 27 pontos mínuszban tartózkodik a nyitást megelőzően, a pesszimista hangulatot a kedvedzőtlen vállalati gyorsjelentések és eredményvárakozások mellett a percekkel ezelőtt napvilágot látó, kiábrándító munkaerőpiaci adatok is táplálják.

Saját részvényt vett a Pannon-Váltó

A Pannon-Váltó bejelentette, hogy 2008.november 05-én 90 db Pannon-Váltó részvényt vásárolt 1,400 Ft-os áron a Budapesti Értéktőzsdén.

100 ezer darabot vett tegnap a Fotex

A FOTEX leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére adott megbízással 2008. november 5-én 100,000 db Fotex részvényt vásárolt 450 Ft/db átlagáron.

A vártnál jobb hónapot tudhat maga mögött a Wal-Mart

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben, 2.4%-kal gyarapodott októberben a Wal-Mart összehasonlítható alapon számolt árbevétele és novemberre 1% és 3% közötti növekedést vár a társaság.

Még mindig -11%-ban az OTP - Jöhet a fekete leves!

Nagy leértékelődéssel indult a mai kereskedés a hazai parketten, melyben a nemzetközi befektetői hangulat változása játszhatja a főszerepet. Az OTP percekkel ezelőtt ismét 3,000 forint alá zuhant.

Az oroszoknál is nagyobbat estünk

A nyugat-európai tőzsdékkel párhuzamosan a hazai börze is tovább folytatta a lejtmenetet, a BUX már 7.2%-os mínuszban tartózkodik meglehetősen alacsony, 9.3 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel sikerült átvenni az oroszoktól az alulteljesítőnek járó címet. Ma is lesz mire figyelni délután, az EKB kamatdöntés mellett amerikai munkaerőpiaci adatok is érkeznek, melyek belőhetik a további irányt. Addig is marad a likvidálás, egyelőre az MNB által bejelentett 600 milliárd forintos bankmentő csomag sem tudta megnyugtatni a piacot.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.