Üzlet

Mindenki emelkedik, csak a BUX lankad

Az amerikai és ázsiai piacok optimizmusa érezteti hatását a főbb nyugat-európai börzéken, melyek közül a DAX 0.5%-kal, a CAC40 pedig 0.8%-kal került feljebb. A BUX-ot leszámítva valamennyi régiós index felfelé vette az irányt, a PX 0.7%-kal, az RTS 2.5%-kal, míg a WIG20 2.3%-kal értékelődött fel.

Lezajlott a Rába aukció - mit lehet tudni?

Brókerkörökből származó információink szerint a mai napon tartott aukció keretében a KBC vette meg a Győri Önkormányzat tulajdonában levő Rába részvényeket 2,150 forintos árfolyamon. A brókercég azóta már mintegy 600 ezer darab részvényt vissza is adott a piacra.

Alapvetően pozitívan értékeli az ING a MTelekom bejelentését

Megerősítette vételi ajánlását és 992 forintos célárfolyamát az ING a Magyar Telekom részvényeire azt követően, hogy a távközlési társaság nagymértékű leépítést jelentett be, melynek során 2008 végéig mintegy 15%-kal csökkenti alkalmazottai számát. Az ING alapvetően pozitívan értékeli a vezetőség bejelentését.

A Synergon nyerte a MOL Földgázszállító által kiírt tendert

A Synergon bejelentette, hogy a társaság nyerte a MOL Földgázszállító Zrt. Informatikai Platform (IP) rendszer továbbfejlesztése 2007 tárgyú hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárását.

Mit akar a CEZ? - interjú

A hazai árampiacon az elkövetkezendő időszakban számos olyan lépés várható, melynek Hornai Gábor, a CEZ Magyarország ügyvezető igazgatója szerint már rég be kellett volna következnie. Többek között a fentiekről, a CEZ és a MOL közötti startégiai együttműködésről, a hazai áramárak várható alakulásáról és egy magyar áramtőzsde létrehozásáról beszélgettünk a cseh áramóriás magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójával.

Pengeélen táncoltunk a harmadik negyedévben

A múlt negyedévben jócskán leizzadtak a befektetők, miután a másodlagos jelzáloghitel piac problémái a korábban vártnál nagyobb problémát okoztak a pénzügyi szektor szereplőinek körében. Ráadásul a befektetők bizalma is jelentősen megingott, miután egyre másra jelentették be a neves befektetési bankok hedge fundjaik bedőlését illetve, hogy jelentős veszteségeket kénytelenek elszámolni a hitelválság miatt. A kedélyek azonban megnyugodtak miután egyre fokozódott a Fed kamatcsökkentése körüli várakozás, mely nem volt hiába, hiszen szeptember végén 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre a jegybank , melynek köszönhetően ismét visszatért a befektetők optimizmusa.

Zöldbe borult a bankszektor Európában

A bankszektor vezetésével felfelé mozdultak az európai indexek a mai délelőttön, a DAX és a CAC-40 0.5%-os, a FTSE-100 pedig 0.3%-os pluszban tartózkodik jelenleg.

Kivárás jellemzi a nyitás utáni hangulatot

Pozitív nyitás utáni hangulat jellemzi a nagyobb régiós börzéket a mai napon. A lengyel WIG20 1.39%, a PX 0.31% , az orosz RTS pedig 1.73%-kal került fentebb. A magyar részvénypiacot jelenleg a kivárás jellemzi, a BUX a pozitív nyitást követően jelenleg stagnál.

Győr kiszáll a Rábából? - Percek kérdése... (2.)

Győr város önkormányzata perceken belül értékesíti 7.2%-os Rába pakettjét - értesült a portfolio.hu piaci forrásokból. A tranzakció ugyanolyan aukció keretében zajlik, mint amilyennel az EBRD is értékesítette pakettjét, a vevő személye azonban ezúttal is ismeretlen. A társaságnál megkeresésünkre a hírt nem kívánták kommentálni.

Elfogadták a részvényesek a CIB és az IEB egyesülését

A CIB Bank Zrt. szeptember 27-én megtartott rendkívüli közgyűlésén a részvényesek döntöttek a CIB Bank Zrt. és az Inter-Európa Bank Zrt. egyesüléséről. Az egyesült társaság, egyezően az eddig napvilágot látott hírekkel, CIB Bank Zrt. néven folytatja működését. A részvényesek elfogadták, hogy az egyesült bank az Inter-Európa Bank Zrt.-nek a CIB Bank Zrt.-be történő beolvadásával jön létre.

Nem volt vonzó szeptemberben a BUX-határidő

Folytatódott a befektetők érdeklődésének csökkenése a BÉT határidős piacán, melyet az augusztushoz képest mintegy 10%-kal alacsonyabb összforgalom is jól tükröz. A fentiek elsősorban a határidős BUX forgalom jelentős, mintegy 37%-kal történő visszaesésének volt köszönhető, melyet némileg ellensúlyozni tudott az egyedi papírok iránti növekvő érdeklődés.

Gazdaságos terjeszkedés az Egyesült Államokba

A Tesco a mai napon profitja 19%-os gyarapodásáról számolhatott be 2007 első félévében, amelyhez az online értékesítések is nagyban hozzájárultak. A társaság bejelentette, hogy az Egyesült Államok felé terjeszkedik, a közeljövőben nyitja meg első üzletét Amerikában. A Tesco részvényei 3.1%-kal értékelődtek fel a mai délelőtt folyamán a gyorsjelentés közzétételének hatására.

RFV: megindult a kereskedés

Percekkel ezelőtt 2,500 forintos árfolyamon 800 darab RFV részvény cserélt gazdát, mellyel egyúttal megindult a társaság közkézhányadának növelése is.

Csalódást okozott a Skype akvizíciója

Nem váltak be az Ebay Skype felvásárlásával kapcsolatos reményei. Az internetes szolgáltató vállalat azzal a reménnyel vásárolta fel a szintén világhálón működő telefonos céget, hogy az az Ebay egyik meghatározó tevékenységévé válik, ám most kénytelen veszteségként elkönyvelni a befektetett tőke csaknem 50%-át.

"Folytatódhat a légvár építés"

Ludányi Péter, a CE Broker üzletkötője szerint Amerika után szabadon folytatódhat nálunk is a légvár építés, így a nap elején erősödéssel indulhat a BUX, majd ezt követően kisebb visszarendeződés várható.

Felültek a bikára az ázsiai befektetők is

Az amerikai piacok erősödésének hatására felfelé vették az irányt a főbb ázsiai indexek is, melyek közül ezúttal a nyertes címet a Hang seng vihette haza a maga 3.3%-os felértékelődésével, míg a Nikkei 1.2%-ot, a Kospi pedig 2.6%-ot erősödött.

RFV: megérkeztek a számok, menetelne az árfolyam, ha...

A mai napon tette közzé az RFV az idei évre, valamint a 2008 első félévére vonatkozó eredményvárakozását, mely a menedzsment szerint a korábbi várakozásoknál kedvezőbben alakulhat köszönhetően a megkötött új ügyleteknek, valamint a finanszírozási kamatok csökkenésének. A menedzsment bizakodó mind a belföldi mind pedig a külföldi terjeszkedéssel kapcsolatban, melyet a folyamatban lévő tárgyalásokra alapoznak.

Átfestik a vasúti kocsikat a MÁV-nál

A MÁV személykocsiparkjának mintegy 10 százaléka megújult, miután Magyarországra érkezett a vasúttársaság által rendelt 300, felújított német személyszállító kocsi. A jó állapotú használt, korábban Németországban, a Deutsche Bahn (DB) hálózatán közlekedő vasúti személykocsik lízingeléséről még 2006 áprilisában kötött szerződést a Magyar Államvasutak Zrt. és a Verkehrsentwicklungsgesellschaft Südosteuropa GmbH.

MTelekom: jön a létszámleépítés (4.)

A Magyar Telekom bejelentette, hogy megállapodott az érdekképviseletekkel a 2008. évi létszámleépítésről, melynek eredményeképpen várhatóan további 24 milliárd forint végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítás merül fel az idei negyedik negyedévben, ám a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5%-kal csökken jövőre. Az idén végrehajtott és még végrehajtandó létszámleépítések összesen éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményeznek a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban.

Mindezzel párhuzamosan az új szolgáltatások (mint például az informatikai és rendszerintegrációs tevékenységek) lehetővé teszik a bevételek szinten tartását, azonban mivel ezek a szolgáltatások alacsonyabb margint biztosítanak, az EBITDA értéke várhatóan kismértékben csökkenni fog 2008-ban a 2006-os szinthez képest. 2008-ra vonatkozó részletesebb kitekintést a 2007. éves eredmények közzétételét követően ad a társaság.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.