A napenergia a jövő? - Csak hiszed

2015. május 21. 09:45    
nyomtatás
 
Egyre népszerűbb a napenergia a világon, a napelemek iránti kereslet évről évre emelkedik, az energetikát sokak szerint átalakító technológiából sok cég akart profitálni, ez azonban nem mindenkinek sikerült. A piac túlkínálatos lett, a napelemek árai a töredékükre estek, a gigantikus hitelekből végrehajtott beruházások sok esetben nem térülnek meg. A világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a Yingli is szenved, a bajba jutott cég árfolyama a hét elején a felére esett, a befektetők lassan már csődöt áraznak. A technológia továbbra is ígéretes, de nem sokan tudnak ezen pénzt keresni.

Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia

Pánikolnak a befektetők


A hétfői kereskedésben több mint 12%-ot, majd kedden mintegy 37%-ot zuhant a Yingli részvényeinek árfolyama, mellyel a kurzus történelmi mélypontra, 1 dollár alá került. Igaz, tegnap már emelkedett az árfolyam, mely ismét 1 dollár felé került.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


A Yingli részvényei nemcsak a hét elején szerepeltek gyengén, hanem az utóbbi 1 évet tekintve is alulteljesítették a nagyobb kínai gyártók papírjait (még abban az esetben is, ha az elmúlt napok árfolyam zuhanásától eltekintünk.)

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Nyugtat a menedzsment


A menedzsment tegnap közleményben igyekezett csillapítani az indulatokat mondván, hogy az éves beszámolóban feltüntetett fizetési kockázat a médiában ki lett lett emelve a szövegkörnyezetből, azt tévesen értelmezték. A vezetőség szerint a vállalat ahogy a múltban, úgy a jövőben is eleget tud majd tenni fizetési kötelezettségének.

Mire fel a pánik?


Május 15-én jött a rossz hír, mely a részvénypiaci reakció alapján úgy tűnik, sokakat meglepett, a vállalat mérlegszerkezetére vetve egy pillantást azonban talán már nem annyira meglepő. A Yingli múlt pénteken tette közzé a 2014-es beszámolóját, melyben az üzletmenettel kapcsolatos kockázatok között felhívta a figyelmet a soron következő adósságszolgálatok teljesíthetőségére.

Fontos hónapok jönnek


A jelenlegi hónapok meglehetősen nehéznek ígérkeznek a cég számára, több jelentős összegű törlesztés is esedékessé vált/válik:
  • 2015. május 3-án volt egy nagyobb összegű (1,2 milliárd jüan) törlesztési kötelezettsége, melyet még teljesíteni tudott, miután értékesítette egyik földterületét 500 millió jüanért, és kapott 700 millió jüanos hitelt az egyik banktól.
  • A következő fontos dátum október 13., ekkor 1 milliárd jüant kell törleszteni
  • Illetve 2016. május 12-én újabb 1,4 milliárd jüan fizetése válik esedékessé.


Ugyanakkor nemcsak a hitelezők kifizetése miatt lesz izgalmas a következő egy év. A lenti tábla különböző szerződések alapján esedékes kifizetéseket tartalmazza. A következő 1 évben több mint 12 milliárd jüan kifizetése várható a 2014-es beszámoló adatai szerint (az adatok 2014. december 31-ei helyzetet tükrözik.)

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Miközben a vállalatot jelentős törlesztési kötelezettség terheli, a készpénzállomány elmúlt évekbeli alakulása nem túl biztató képet fest. A 2010-es mintegy 6,5 milliárd jüanos készpénzállomány pár év alatt 2,4 milliárd jüanra olvadt a 2014-es beszámoló adatai szerint.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Terv van, de lesz-e segítség?


A folyamatosan likviditási problémáktól szenvedő cég 4 kiutat lát a jelenlegi helyzetből:
  • Zárt körben bocsátana ki újabb részvényeket a nagytulajdonos (Yingli Power Holding) számára illetve arról is folynak már egyeztetések, hogy a nagytulajdonos kölcsönnel segítené ki a céget.
  • Eszközértékesítés: ennek keretében adta el a cég egy földterület használati jogát, melynek ellenértékét a május 3-ai adósságszolgálatra fordította.
  • Adósság-részvény csere: a likviditási helyzet javítása érdekében egyes hitelezőkkel már tárgyal a cég, az adósság vállalati részvényekre történő konvertálásáról.
  • Refinanszírozás: a meglévő hitelek és kölcsönök (elsősorban rövid távú) tovább görgetése, újakkal történő refinanszírozása.


Hol van a pénz?


A Yingli adóssága 2010-től kezdett látványosan emelkedni, a 2009-es több mint 4 milliárd jüanos adósságállomány 2012-re 15 milliárd jüan felé emelkedett.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


A megugró adósságból a társaság részben a növekedést finanszírozta, a gyártási kapacitás sokszorosára emelkedett a 2009-es évinek.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Nem igazán jött be


Bár a gyártási kapacitás felfutásával párhuzamosan a cég termékei is iránt megugrott a kereslet, elsősorban a rendkívül erős verseny miatt az átlagos értékesítési árak évről évre egyre lejjebb kerültek.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Mindezek pedig nyomot hagytak a vállalat eredménytermelő képességén is. Míg a szektorban egyre több cég válik nyereségessé (az utóbbi években a többsége a vállalatoknak veszteséges volt), a Reuters elemzői konszenzusa szerint a Yingli a soron következő években is veszteségen operál majd.

A napenergia a jövő? - Csak hiszed


Összegzés


A vállalat bár egyelőre még csak felhívta a figyelmet a kockázatra, a tetemes adósság görgetése, és a folyamatosan jelentkező adósságszolgálat igen komoly terhet ró a cégre. A múltban már láthattunk hasonló esetre példát, mikor a rendkívül eladósodott társaság adott helyzetben, módon már nem tudta folytatni tevékenységét. A hét eleji részvénypiaci reakciót és az árfolyam elmúlt hónapokbeli alakulását tekintve a befektetők úgy tűnik, nem optimisták a cég kilátásaival kapcsolatban, így a közeljövő eseményei rendkívül izgalmasnak ígérkeznek.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

Az ügyfélközpontú innovátoroké a jövő (x)

Értékes tudással is támogatja a jövőbe mutató ötleteket az MVM. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Könyvelő
Senior befektetési tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium