Hiába félsz tőle, még a te életedben eljön az önvezető autók kora
- biztonság,
- márkába vetett bizalom,
- és a költségek.
Biztonság a legfontosabb szempont
Például az amerikai fogyasztók 71 százaléka mondta, hogy nagyobb valószínűséggel utazna önvezető autóval, ha az rendelkezne megalapozott, a biztonságáról tanúskodó dokumentumokkal, tesztekkel. A Németországban megkérdezettek 68 százaléka válaszolta ugyanezt erre a kérdésre. Mivel a biztonság kiemelt fontossággal bír az autonóm közlekedésben, a legnagyobb tech és járműipari cégek már évek óta nagy hangsúlyt fektetnek az eljárások tesztelésére. Bár a felmérés nem tartalmazza, hogy a magyar lakosság számára mennyire fontos szempont a biztonság, a márka, vagy a költség, a tesztelések tekintetében sok ország előtt járunk. Korábban már többször is szó volt róla, hogy milyen ütemben halad a zalaegerszegi tesztpálya építése. Megkeresésünkre Dr. Háry András, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a zalaegerszegi tesztpálya projekt első ütemének megvalósítása a tervek szerint halad. Tesztelésre alkalmas állapotban van már:- a dinamikai tesztfelület,
- a kormányozhatósági pálya,
- a Smart City Zóna első része,
- valamint elkészült a rendezvényközpont és a műszaki épület is.
Az elkészült modulok alkalmasak különféle járműdinamikai tesztekre
és egyes járműasszisztens rendszer-tesztekre (pl. parkolóasszisztens
rendszerek, sávtartó elektronika, vészfék-asszisztens, stb.), melyeknél 2018-ban már 5 próbaüzemi, valós járműtesztre is sor került. Folyamatban van továbbá az 5G hálózat kísérleti alkalmazása a tesztpályán, együttműködve a kommunikációs technológiai ipari cégekkel és az egyetemi partnerekkel, várhatóan 2019 során már ennek a bemutatójára is sor kerülhet.
Márkába vetett bizalom és a költségek
A felmérés során az amerikai fogyasztók 54 százaléka mondta 2017-ben, hogy nagyobb valószínűséggel autózna egy autonóm járműben, ha azt egy olyan márka kínálná, amelyben megbízik, míg a 2018-as kiadványban ez a szám már 63 százalékra nőtt. A generációk között is vannak eltérések, a fiatalabbak úgy tűnik könnyebben befogadják az új technológiát.Az Y és Z generációnál 70 százalék volt azok aránya, akik az általuk kedvelt márka esetén valószínűleg használnának autonóm járművet. Az X generációnál ez a szám 62 százalékot tett ki, míg a baby boom-korszakban születetteknél 56 százalékot.
A költségek tekintetében nagy kihívás lehet a gyártók számára, hogy egy olyan üzleti modellt alkossanak meg, amelyben megtérül ez a technológia. A felmérésben résztvevők egy jelentős része ugyanis nem lenne hajlandó extra költségeket vállalni azért, hogy önvezető autót vezethessen. Németországban ez az arány 50, az Egyesült Államokban 38, Japánban pedig 31 százalék volt.Melyik nemzet a legszkeptikusabb?
A tanulmányban természetesen azt a kérdést is feltették a válaszadók számára, hogy összességében mennyire tartják biztonságosnak az önvezető autókat. Ezek szerint Japán volt a legszkeptikusabb az önvezető autókat illetően, de itt is javult a helyzet 2017 óta, amikor még a japánok 79 százaléka válaszolta azt, hogy a teljesen önvezető autók nem lesznek biztonságosak. Az elmúlt évben ez az arány már 57 százalékra csökkent.
Beragadt az ügyfelek pénze egy magyar banknál, de már megjavult a hiba
A kamatjóváírások viszont még nem látszódnak.
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Egy korszak ért véget: leállítja a legendás Apache Longbow helikopterek beszerzését Amerika
Grey Eagle-ből sem vesznek többet.
A vártnál is erősebb az amerikai szolgáltatószektor
Viszont emelkednek az inflációs kockázatok.
Jön a Gloster Befektetői Klub: új stratégia és nemzetközi terjeszkedés a fókuszban
Május 15-én megszólal a menedzsment.
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan
Üdvözlünk mindenkit! (HAH Majális 2025)
A HOLD After Hours legénysége az Akváriumban ünnepelte a podcast öt évét, egyben búcsúztatta a szezont. Balázs és Zsolt mellett a színpadon Zsiday Viktor, Móricz...
The post Üdvözlünk minde
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.

Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban (x)

- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Nagyon fáj az árrésstop a boltoknak, de nekünk is fog
Nagy Márton elégedett az intézkedés hatásaival, a kereskedők kevésbé
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.