forint

Továbbra is kitart a forint ereje

Reggel még nem tudott érdemben szépíteni a forint a múlt héten elszenvedett esés után, de ahogy délhez közeledve javult a külpiaci hangulat, úgy a forint is erõre kapott. 295 alá azonban kezdedtben csak átmenetileg jutott az euróval szemben, aztán a délutáni amerikai adat nagyot lendített a magyar fizetőeszközön.


Fontosabb részletek

  • Enyhültek a piaci félelmek a Fed kötvényvásárlásai körül
  • Ez segített a forintnak is, látványos erõsödésbe kezdett
  • Estig kitartott a lendület

Háromhetes mélyponton búcsúztatja májust a forint

A számos feltörekvõ piaci devizánál tegnap látott gyengülési hullám ma délelõtt folytatódott, amelynek jegyében a forint 297-ig esett az euróval szemben. A háromhetes forintmélypontról erõsödni tudott a magyar fizetõeszköz az egyébként javuló nemzetközi hangulatban. A forint ereje azonban nem volt tartós, az egyik, vártnál sokkal jobb délutáni amerikai makroadat hatására újra esni kezdett, ugyanis erõsödtek azok a várakozások, miszerint az amerikai jegybank õsz körül valóban lassítja, majd leállítja a "pénznyomdát". Ez a várakozás a dollár ismét határozottan erõsíteni kezdte. Nap végére ismét 297 körülig esett a forint az euróval szemben.

Nem most kell belevenni a feltörekvő piaci devizákba (Danske)

Azok a feltörekvő piaci devizák kerültek az utóbbi napokban a legnagyobb gyengülési nyomás alá, amelyek a legnagyobb külső egyensúlyi problémákkal rendelkeznek - állapítja meg a török líra és a dél-afrikai rand hanyatlása alapján friss kommentárjában a Danske Bank vezető elemzője. Lars Christensen arra a sokakat foglalkoztató kérdésre, miszerint a mostani gyengébb szintek jó vételi pontnak számítanak-e a devizapiacokon, nemmel válaszolt az ügyfeleknek kiküldött anyagban.

Egyre kisebb MNB-vágásra számít a piac

A forint markáns esésével, illetve az állampapírpiaci hozamok megemelkedésével párhuzamosan visszavett a piac a további kamatvágások beárazott mértékéből. A határidős kamatpiac most már 4% körül látja a kamatcsökkentési soroztat "alját", míg 1-2 hete azt árazta, hogy 3,5% körülig lemehet a Magyar Nemzeti Bank.

Mennyire veszélyeztetett most a forint helyzete? (2.)

Három kereskedési nap alatt 10 egységgel esett a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben a korábbi nagy menetelés és sorozatos csúcsdöntések után, míg a dollárral szemben 5 egységnyi az esés a dollár hó végi gyengélkedése miatt. A markáns forintpiaci elmozdulás láttán ma reggel két, egymásnak lényegében ellentmondó piaci véleményt is kaptunk arról, hogy a forint mennyire veszélyetetett a további gyengülés irányába.

Nem bír talpra állni a forint

A forint már a tegnapi brüsszeli jó hírre sem tudott erõsödni, ami figyelmeztetõ jel volt, ma pedig több tényezõ együttes hatására hirtelen esni kezdett, így az euróval szemben 295-ig ugrott a kurzus. Két napja ennél még 10 egységgel jártunk lejjebb, azaz markáns változásról van szó és az öthavi csúcstól már jócskán eltávolodtunk. A késő esti órákban 294-ig erősödött vissza a forint árfolyama az euróval szemben.

Fontosabb részletek

  • A szokásos devizapiaci reakció mutatkozott tegnap a brüsszeli jó hírre, a túlzott deficit eljárás megszûntetésére (a megelõzõ nap erõsödött a forint, a bejelentésre gyengült)
  • Ebben szerepet játszott a napok óta borongósabb nemzetközi befektetõi hangulat is
  • A megelõzõ idõszak szárnyalásának korrekcióját, a profitrealizálást leginkább az váltotta ki, hogy a piac készülni kezdett a Fed õsz körüli lépésére (lassítják, majd elzárják a „pénzcsapot”)
  • A fejlett piaci, különösen a dolláralapú állampapír hozamok hetek óta intenzíven emelkednek, a dollár erõsebb szinteken jár (igaz ma gyengült), mindez egyre inkább nyomás alá helyezte a feltörekvõ kötvénypiacot, devizákat, ez látszott ma is
  • A mai magyar aukciós átlaghozamok az 5-10 éves futamidõn jelentõs emelkedést mutattak ezzel összefüggésben
  • Ezt követõen az állampapírok másodpiacán eladói hullám alakult ki, 40-50 bázispontos hozamemelkedést kiváltva
  • Ez azt mutatja, hogy az MNB kamatvágásokkal már nem feltétlenül tartanak lépést a hosszabb hozamok, ez korlátozhatja a további kamatcsökkentéseket, a határidõs kamatpiac korrigálni kezdte az összesen kb. 100 bázispontos további beárazott vágást (visszafogja azt)
  • A forint hullámszerû esése mellett a dél-afrikai rand 4 éves, a lengyel zloty 10 hónapos mélypont körül jár
  • Nem segített a magyar piacok megítélésén, hogy 5 hellyel hátrébb kerültünk a friss IMD versenyképességi rangsorban
  • Újra rontja a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, hogy bár brüsszeli költségvetési elvárás már nincs, de a kormány mégis végrehajtja a reklámadó bevezetését
  • A költségvetési és adósságpálya folyamatok miatt a hosszabb távú kötvénybefektetõket nyugtalaníthatja Orbán Viktor azon jelzése, hogy idõvel be lehetne vezetni az egyszámjegyû személyi jövedelemadót

Rosszul sikerült a forintnak a nagy nap

Szerdán nem tudta megtartani többhavi csúcsát a forint. Az euróval szembeni jegyzések fokozatosan kerültek feljebb, elsősorban annak köszönhetően, hogy a nemzetközi piacokon is az eladók kerültek fölénybe. A vártnak megfelelő kedvező brüsszeli hír sem tudta megtámasztani a kurzust.

Kifulladt a forint a szárnyalás után

Hétfő délután óta határozottan javult a nemzetközi befektetõi hangulat egyrészt a periféria országoknak nyújtandó német segítségrõl szóló hír hatására, másrészt amiatt, mert a napok óta tartó japán részvénypiaci lejtmenet és jenerõsödés megfordult ma hajnalban. A hétéves csúcsnak számító ma délutáni amerikai lakáspiaci adat csak tovább fűtötte a jókedvet. A forint a mai MNB kamatdöntést öthavi csúcs közelében várta 285,7 körül, majd a vártnak megfelelõ döntésre kezdetben nem reagált, késõbb viszont gyengülni kezdett. A dollárral szemben 3, a svájci frankkal szemben egyébként 7 hónapos csúcson járt a forint.

Fontosabb részletek

  • A spanyol és japán fejlemények újra növelték a kockázati étvágyat a világban, ez pedig az utóbbi hetekben újra segíti a forintot is
  • Orbán Viktor kormányfõ a parlamentben ígéretet tett rá, hogy az egyébként független MNB kibõvítheti még az áprilisban meghirdetett Növekedési Hitelprogramját (elsõ két pillér, vállalkozásoknak juttatandó forint és devizaalapú hitelkeretek)
  • Ez javítaná az ország növekedési kilátásait, ami pediog vonzóbbá teszi a forintot is
  • Közben a piac készül a holnapi brüsszeli bejelentésre is, miszerint valószínûleg megszûnhet majd Magyarország ellen a túlzott deficit eljárás
  • Ez csökekntené a további költségvetési megszorítások, illetve adhoc adóemelések esélyét, így szintén javítaná a növekedési kilátásainkat
  • Közben viszont az erõs külsõ kontroll, illetve a választások közeledte növeli az esélyét a lazuló költségvetési politikának, ami befektetõi szempontból növelheti a kockázat érzetet
  • Az MNB a vártnak megfelelõ 25 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be, ezzel az alapkamat 4,5%-ra, történelmi mélypontra olvadt
  • A forint olvadó kamatelõnye, illetve fontos technikai szintek rövid távon növelik az esélyét annak, hogy korlátba ütközik a forint, illetve gyengülés felé mozdulhat
  • A kitartóan jó külpiaci hangulat azonban erõsebb szinteken is tarthatja a magyar fizetõeszközt

Öthavi csúcs közelében ragadt a forint

Bár hajnalban a japán tõzsde ismét méretes esést produkált, ennek negatív hatásai más piacokra nem terjedtek át, sőt a kockázati étvágy a múlt hét közepi nagy romlás után fokozatosan kezdett visszatérni. Ez a forintot is támogatta kissé, így napközben öthavi csúcs közelébe, 289-ig araszolt az euróval szemben és kora estig ott is ragadt. Ma mind a brit, mind az amerikai piacok zárva tartottak munkaszüneti nap miatt, így csendesebb, nyugodtabb kereskedés volt a jellemző világszerte, illetve lényeges makroadatok sem érkeztek.

Goldman: a forintgyengülés áll majd a kamatvágások útjába

Holnap újabb 25 bázisponttal 4,5%-ra csökkenti majd a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, de ezt követően már csak további 75 bázispontos vágásra lát mozgásteret friss előrejelzésében a Goldman Sachs. A piac múlt héten még azt árazta, hogy 3,5%-ig csökkenhet az alapkamat, de mostanra már a Goldman előrejelzésével összhangban 3,75%-nál látja a csökkentési sorozat alját, igaz egy hete két másik befektetési bank (Morgan Stanley, JPMorgan) még 3,5%-ig, illetve 3,25%-ig csökkenő alapkamat előrejelzést fogalmazott meg. A napokban azonban a BNP Paribas már sokkal kisebb kamatcsökkentési mozgástérre hívta fel a figyelmet a nemsokára felbukkanó inflációs kockázatok miatt.

Napi csúcsra kapaszkodott a forint

Tegnap reggeltõl ma reggelig összességében jelentõsen javult a nemzetközi befeketõi hangulat és ez a forintot határozottan erõsítette. Ma délelõtt ebben tovább segített két magyar szempontból kedvezõ hír is. Az euró jegyzései azonban délelőtt csak átmenetileg tudtak 290 alá süllyedni, mivel újra romlásnak eredt a nemzetközi befektetői hangulat. Bár ebben délutánra sem láttunk markáns változást, a forint mégis egyre erősebb szintekre kapaszkodott, így nap végén 289 alá bukott az euró jegyzése.

Fontosabb részletek

  • Ha csak technikai elemzési "szemüvegen" keresztül nézzük: akkor a forint újbóli gyengülése esélyes
  • Közben azonban két fontos fundamentális hír is megjelent, amelyek az erõsödés irányába lökték a magyar fizetõeszközt
  • Az egyik szerint jövõ héten döntés születhet a túlzott deficit eljárás Magyarország elleni megszüntetésérõl, A másik szerint a legfontosabb német konjunktúra-index a várt felett alakult
  • Ma közzétette az MNB a Növekedési Hitelprogramja harmadik pillérének szabályrendszerét

Nap végére belendült a forint

Több ok együtteseként jelentõsen romlott tegnap délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, amelynek eredményeként reggel folytatódott a hullámszerű forintgyengülés. Délelőtt átmenetileg 293-nál is járt az euró jegyzése, majd ahogy megállt külföldön a hangulat romlása, a forint is stabilizálódott. Délutánra a magyar fizetőeszköz fokozatosan lendületbe jött.

Fontosabb részletek

  • Ben Bernanke Fed-elnök szerint jelzése szerint a következõ hónapokbeli kamatmeghatározó üléseken döntenek arról, hogy lassítsák-e az eszközvásárlások ütemét
  • Ugyanez az üzenet derült ki a jegybank legutóbbi kamatdöntõ ülésének este megjelent jegyzõkönyvébõl is
  • A piac eddig jellemzõen téli lassítással számolt, illetve számos szereplõt meglephetett a Bernanke által felvázolt konkrét menedrend
  • Az elmúlt hetekben korrekció nélkül emelkedtek a vezetõ részvényindexek, illetve zuhant a jen a japán jegybanki élénkítés beárazása miatt, ezekben most markáns és természetes korrekció látszik
  • Ez a devizapiacokon is a menedékkeresi üzemmódot élesztette fel, de a negatív hangulat napközben fokzoatosan enyhült
  • A dollárt emellett a pénznyomda leállításával kapcsolatos várakozások is erõsítik, igaz ebben is látszott ma változás
  • A befektetõi hangulatot az a hajnali kínai adat is rontotta, amely szerint a zsugorodás határvonala alá bukott a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index
  • Az viszont nem javított a hangulaton, hogy a francia, a német illetve az eurózónából érkezõ beszerzési menedzser indexek is obbak lettek kissé a vártnál
  • Magyarországon a piac már kezdte elhinni a magyar növekedési sztorit, ebben most újra törés lehet a válságadók belengetett emelése miatt
  • A magyar állampapír hozamok csak mérsékelt emelkedést mutattak a forint gyengülésével párhuzamosan.

Elfáradt a forint, szárnyal a dollár Bernanke szavaira

Miután tegnap sikerült a 290-es szint alatt zárnia a forintnak az euróval szemben, ma további lendületet vett és délutánra hullámokban egészen 288-ig erõsödött az euróval szemben, ami új háromhavi csúcsot jelentett. Itt azonban elfogyott a lendület és Ben Bernanke Fed-elnök bszédének hatására gyengült. Közben általános dollárerõsödés indult arra a jegybankári jelzésre, hogy a következõ hónapokbeli kamatdöntõ üléseken a Fed az adatok függvényében elkezdheti leállítani a pénznyomdát.

Elfogyott a szufla a forintban - Video technikai elemzés

Támaszzónához ért az EURHUF árfolyama, így véget érhet a forint szárnyalása. A hónapok óta kitartóan menetelő DAX index lendületét megtörheti a 8500 pontos szint, ami akár egy nagyobb korrekciót is hozhat a részvénypiacokra. Az EURGBP árfolyam egy háromszögből tört ki fölfelé, így itt is jó kereskedési lehetőségek alakulhatnak ki.

Különleges lehetőség előtt az MNB: sokkal mélyebbre mehet

Három főbb tényező is abba az irányba mutat, hogy különleges lehetőség áll a Magyar Nemzeti Bank előtt: szeptemberre 3,5%-ra vághatja a jegybanki alapkamatot, azaz 100 bázisponttal mélyebbre, mint az eddigi hivatalos előrejelzésünk - vonja meg a mérleget hosszabb elemzése végén a Morgan Stanley szakértője. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi 4,75%-os alapkamatot őszig minden hónapban 25 bázisponttal mérsékelné az MNB. Pasquale Diana a pénteken kiadott anyagban megvizsgálta az új monetáris tanács döntési keretét és úgy találta, hogy a korábbinál gyengébbek azok a korlátok, amelyek a kamatcsökkentés útjába állnak.

Elakadt a forinterősödés, szárnyalt a dollár

A ma reggeli kis forintgyengülés után délben újra erõre kapott a forint. Az euró jegyzései ismét elérték a 290-es szintet, ahol tegnap már háromhavi csúcson járt a magyar fizetõeszköz. Ezen azonban ma sem tudott lefelé átjutni a kurzus, majd nap végére újra 291 körülig gyengült a magyar fizetőeszköz. A vezető fejlett piaci részvényindexek ma a vártnál jobb amerikai makroadatokra sem tudtak esni, ahogy tegnap a vártnál rosszabbakra sem. Közben azonban a dollár folytatta az egy hete tartó menetelését a vezető devizákkal szemben, amelyet leginkább az a (jegybankárok által is sugallt) változás táplál, hogy a Fed lassan leállíthatja majd a pénznyomtatási programját. Az euró ennek jegyében hathetes mélypontra esett a dollárral szemben és ezzel megtört egy hosszabb távú euróerõsödési trend.

Eddig tartott a forint ereje?

Két grafikon, két fordulós gyertyával, mindkettő az eddigi trend megváltozását vetíti előre. Eshet a DAX és a forint is elgyengülhet. Ma az EURHUF mellett a határidős DAX index grafikonját vizsgáltuk meg részletesebben.

Nap végére kissé alábbhagyott a forint ereje

Bár tegnap és ma is összességében a vártnál gyengébb európai és amerikai makroadatok jelentek meg, de ezek érdemben és tartósan nem tudták rontani a részvénypiacok jó hangulatát. Ez a kockázati étvágyat tehát továbbra is fűti, ami többek között a forintot is segíti. Délután 290-nél új háromhavi csúcsra ért a forint az euróval szemben, majd a késő délután veszített valamelyest erejéből. A sorozatosan vártnál gyengébb amerikai adatok elvileg csökkentik az esélyét annak, hogy a Fed a rövid távon felhagy a kötvényvásárlási programjával, a dollár azonban mégsem gyengült érdemben a napok óta tartó erősödési folyamat után. Közben a magyar állampapír aukciók igen jól sikerültek és mind az aukciókon, mind a másodpiacon új történelmi hozammélypont alakult ki a kötvények körében.

Fontosabb részletek

  • Varga Mihály szerint akár az 1%-ot is meghaladhatja idén a GDP-növekedés
  • Az építõiparban a hét szûk esztendõ után a fordulat apró jelei mutatkoznak
  • Matolcsy György szerint a magyar gazdaság növekedési szerkezete egészséges és jöhet még kamatcsökkentés
  • Szavai szerint a 290 körüli euró egyrészt kedvezõ az exportõröknek, másrészt az inflációs sem fûti
  • Balog Ádám szerint a friss magyar GDP- és inflációs adatok nem változtatnak érdemben a monetáris tanács világképén
  • A magyar államkötvény aukciókon ismét igen erõs vételi érdeklõdés volt
  • Emiatt jóval terv felett adott el papírokat az ÁKK, ráadásul rekord alacsony hozamok mellett
  • Az MNB jövõ héten dönt a Növekedési Hitelprogram harmadik pillérének (swapon keresztüli forrásnyújtás) konkrét kereteirõl
  • Mind az aukciókon, mind a másodpiacon történelmi mélypontra süllyedtek a 3, 5 és 10 éves kötvények hozamai
  • A vártnál gyengébbek lettek a mai amerikai makroadatok (is), de ezek sem tudták rontani a jókedvet a részvénypiacokon

Belehúzott nap végén a forint

Reggelre megtorpant az a dollárerõsödési folyamat, amely már múlt héten elindult az amerikai jegybanki eszközvásárlási program esetleges leállításával kapcsolatos hírek hatására. A folyamat azonban ma újraindult és ez napközben hozzájárult a forint mérsékelt gyengüléséhez is. Ennek jegyében az euróval szemben 296 közelében csaknem egyhetes mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz. Külföldön összességében nem rontott (érdemben) a részvénypiaci hangulaton az a piaci spekuláció, hogy a Fed az év vége felé lassíthatja, vagy leállíthatja a kötvényvásárlási programját, sőt az S&P500 index délután új történelmi mélypontra ugrott. Amint mai elemzésünkben rámutattunk: lehet még tere a részvénypiaci emelkedésnek, ez pedig a kockázati étvágyon keresztül a forintot is támogathatja.

Itt a fordulat: Magyarországról áradoznak külföldön

A forint elmúlt időszakban mutatott kiváló teljesítményéről emlékezik meg részletesen a Wall Street Journal egyik blogja. Egyesek szerint Magyarország úgy csillog a befektetők térképén, ahol érdemes parkoltatni pénzt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.