Erdogan Törökországba visz egy Siemens gyárat
Németországi látogatása eredményeként új törökországi Siemens-beruházásokat helyezett kilátásba Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök - számolt be hétfőn a Hürriyet napilap.
Németországi látogatása eredményeként új törökországi Siemens-beruházásokat helyezett kilátásba Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök - számolt be hétfőn a Hürriyet napilap.
Elindult a nevezés a 2018-as ÉV Gyára versenyre - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t. A verseny célja idén is az, hogy megtalálják az év gyártó vállalatát.
Debrecen mellett egészen az utolsó pillanatig versenyben volt Miskolc is az épülő BMW-gyárért, végül elsősorban a repülőtér döntött a hajdúsági város mellett - olvasható a borsodi megyeszékhely keddi közleményében.
Robbanás történt egy salgótarjáni üzemben szombaton, egy dolgozó könnyebben megégett, hat embert légzési nehézség miatt vittek kórházba - közölte az MTI-vel Angyal Eszter a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset egy üveggyártó cégnél történt.
Vajon melyek Magyarország legjobb gyárai? A gyártóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük megmutatni magukat, pedig itt is bőven találni kiemelkedő teljesítményeket: innovációk, elégedett dolgozók és vevők, energiahatékonyság és digitális fejlesztések. Ez csak néhány az Év Gyára verseny 9 kategóriája közül, amelynek győztesei péntek este vették át a díjat.
Tavasszal újra megnyitja 2014-ben bezárt debreceni üzemét az építőipari Lasselsberger-Knauf (LB-Knauf) Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
Csokoládégyárat épít a Vadász márkanevű termékeket gyártó Árklub Kft. Bátonyterenyén 8,3 milliárd forintos beruházással, a kormány támogatásával.
Két helyszínen több mint hatmilliárd forintos újabb beruházást valósít meg Magyarországon a Rosenberger Magyarország Kft - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a cégcsoport nyírbátori gyárának átadásán. A kormányfő szerint a német gazdaság szolgál jelenleg példaként Magyarország számára, háromból két magyarnak hazai cégnél kellene dolgoznia.
A nagy cégek jellemzően nem állnak szóba olyan gyártókkal, amelyeknek nincsenek meg a jól kiépített beszállítói kapcsolataik, vagy nincs meg a kellő referenciájuk. Más a helyzet azonban, ha egy gyártó olyan megkérdőjelezhetetlen iparági kitüntetéssel bír, amely igazolja, hogy a legmodernebb technológiát használja, és ezt az egész szektor elismeri.
Magyarország nem sikersziget, hanem Közép-Európa része, amelynek országai együtt emelkednek fel - mondta Orbán Viktor kormányfő a gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone 85 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházásának átadásán csütörtökön, a Tatabányai Ipari Parkban.
10. születésnapját ünnepli a Grundfos székesfehérvári gyára. Az elmúlt évtizedben 4 millió szivattyú készült el a fehérvári üzemben. Ebbe a hatalmas számba beletartoznak a barkácsboltokban kapható, kerti felhasználásra szánt gépek, de a pekingi Madárfészek úszóarénának gyártott ipari méretű eszközök is. Török László, a Grundfos ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak a számokon túl arról is beszélt, hogy mennyire fontos a magyar leányvállalat szerepe a nemzetközi kutatás-fejlesztésben, hogy milyen kihívásokat jelent a munkaerő megtartása, és hogy milyen fontos szerep jut a magyar mérnököknek a világ emblematikus épületeinek megalkotásában.
A belga vállalatnak ez lesz a második gyára hazánkban, Európán belül csak Belgiumban van üzeme - írja a Világgazdaság.
Vajon melyek Magyarország legjobb gyárai? A gyártóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük megmutatni magukat, pedig itt is bőven találni kiemelkedő teljesítményeket: innovációk, elégedett dolgozók és vevők, energiahatékonyság és digitális fejlesztések. Ez csak néhány az Év Gyára verseny 9 kategóriája közül, amelyre idén ismét nevezhetnek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok. Az egyik tavalyi győztest kérdeztük arról, hogy hogyan került a legjobbak közé, és tulajdonképpen mit nyert a cége az elismeréssel.
Tűz ütött ki a General Electric nagykanizsai fényforrásgyárában - értesült a Zaol.hu.
A jövő gyáraiban betanított munkások és egyszerű logisztikusok helyett okosrobotok, "együttműködő" robotok, informatikusok dolgoznak majd teljesen új, rugalmas árumozgató rendszerekkel. A munkások sokszor a kiterjesztett valóságban dolgoznak, és a 3D nyomtatási technológiák is mindennaposak lesznek az üzemekben. A gyártósorok egyre több helyen pillanatok alatt átállíthatók lesznek, a fejlesztés pedig virtuálisan zajlik. A mai gyárak eltűnnek, digitális gyárak épülnek. A BCG friss tanulmányában a jövő gyárát vizionálta.
Magyarországon felgyorsul az alternatív technológiákra való áttérés - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.
Bővítette üzemét Tatabányán az autóalkatrész-gyártó japán Exedy Dynax, a 7,2 milliárd forintos beruházással 130 új munkahely jön létre.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.