kockázat

Új veszély fenyegeti az egész világot

Újabb komoly figyelmeztetéssel hívta fel magára a figyelmet az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. A baktériumok antibiotikumoknak való ellenállóképessége már globális egészségügyi krízisnek nevezhető.

Vigyázat: nagyot csalódhatsz az életbiztosításodban, ha erre nem figyelsz

A befektetéssel egybekötött biztosításokat egyebek mellett az különbözteti meg más befektetési formáktól, hogy többek között anyagi védelmet biztosítanak a családnak arra az estre, ha a biztosított meghal vagy lerokkan, sőt, a kiegészítő biztosításokkal más esemény ellen is védekezhetünk. Célszerű, hogy tisztában legyünk viszont azzal, hogy semmi sincs ingyen, így a kockázati elemek és kiegészítők sem, amelyeket, ha rosszul választunk meg, ronthatják megtakarításunk értékét.

Így boldogulhat családod, ha meghalsz

Gyakran hallani szomorú történeteket, amelyek szerint egy család fő keresője balesetet szenvedett és meghalt, hátrahagyva a család többi tagját, feleségét, gyerekeit minimális bevétellel és annál komolyabb költségekkel, tartozásokkal. Ezt a problémát hivatottak megoldani a kockázati életbiztosítások.

Döntöttek: ez vár a biztosítókra mostantól

Feltették az i-re a pontot a globális felügyeleti szervek a biztosítási piacon: a világ kilenc legnagyobb biztosítójának extra tőkét kell képeznie az új szabályok értelmében, hogy elkerülhető legyen az adófizetői pénzekből való kimentésük, ha újabb pénzügyi válságra kerülne sor - írja a Reuters.

32%-os hozam 2 hónap alatt

Jól végződött a 2014-es év és jól kezdődött a 2015-ös esztendő is a Portfolio TraderSzobában. A december 1-től február 5-ig tartó bő két hónapban több mint 30%-os hozamot értünk el kereskedési ötleteinkkel. Találati arányunk ebben az időszakban meghaladta a 70%-ot.

Hét veszély, amitől félhetnek Vargáék

Az alappályán nem lesz gond a 3% alatti költségvetési hiány tartásával, azonban leselkednek kockázatok a büdzsére. A Költségvetési Felelősségi Intézet szakértői friss elemzésükben hét veszélyforrást azonosítottak, de van egy pozitív kockázat is.

Jöhet Magyarország felminősítése?

Mi történik, ha jövőre felfüggesztik az uniós források kifizetését, ha a külföldiek menekülni kezdenek a magyar kötvénypiacról, esetleg recesszióba süllyed egész Európa és felüti a fejét az újabb adósságválság? Ehhez hasonló veszélyek borzolhatják jövőre a nemzetközi és hazai piacokon befektetőket, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint. A szakértők pozitív kockázatként tartják számon Magyarország esetleges felminősítését és egy adórendszeri reformot, melynek keretében a kormány csökkentené a különadókat. "Semmit sem lehet kizárni" alapon.

Nem csak a bankokat veszik elő a hatóságok

A rendszerkockázatot jelentő bankok mellett a szabályozó hatóságok legújabban a klíringházak tőkeszintjével vannak elfoglalva. Az új elképzelések szerint az elszámolóházaknak, akik többek között a derivatív piacokon is aktív résztvevők, a bankokhoz hasonlóan magasabb tőketartalékot kellene képezniük, mivel ők jelenthetik a rendszerkockázat újabb forrását - írja a Financial Times.

Itt egy rossz hír a nagybankoknak, ami jó hír az adófizetőknek

Szigorítaná a bankok tőkeképzési feltételeit a bázeli székhelyű Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB). A tervek szerint a rendszerkockázatot jelentő nagybankoknak a kockázattal súlyozott eszközeik 16-20%-át kell majd tőkében és felmondható (likvidebb) kötvényekben tartaniuk. A javaslatot a tervek szerint 2015-ben véglegesítenék és a bankoknak 2019-től kezdve kellene kötelezően is alkalmazniuk - írja a The Wall Street Journal.

Valami óriási dologra készülnek Orbánék

Százmilliárd forint feletti kockázatokat azonosítottunk a 2015-ös költségvetési törvényjavaslatban, ami azt jelenti, hogy jövőre is lesz miért izgulni. Hacsak a kormány a közeljövőben nem pontosítja, hogy mit is tervez a költségvetés bevételi oldalának bizonyos pontjain. A leginkább rejtélyes dolog, hogy a kormány óriási összeget tervez hasznosítási bevételekből.

Ezek az országok a legveszélyesebbek a világon

A harmadik negyedéves csődkockázati mutatók alapján ismét Argentína volt a legkockázatosabb állam - derül ki az S&P Capital IQ legfrissebb felméréséből. Magyarország a legkockázatosabb húsz ország között sem szerepel.

Így kerülhetjük el az összeomlást

A világ legnagyobb bankjai beleegyeztek abba, hogy módosítsák a derivatív ügyleteik szabályozását annak érdekében, hogy elkerüljék a Lehmanhoz hasonló csődhelyzet kialakulását. A Credit Suisse és a Goldman Sachs mellett 16 másik bank is ígértet tett arra vonatkozóan, hogy nem fogják felbontani a derivatív szerződéseiket a pénzügyi problémákkal küzdő partnerintézményeikkel szemben - írja a Financial Times.

Újabb rossz hír a nagybankoknak

Nehéz világ jön még a legnagyobb bankok számára is. A globális Pénzügyi Stabilitási Testület (FSB) az eddigieknél is szigorúbb megkötéseket alkalmazna arra vonatkozóan, hogy a rendszerkockázatot jelentő nagybankok milyen mértékű és típusú forrásbevonást alkalmazhatnának a jövőben.

A profik okozhatják a vesztünket?

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vasárnap közzétett jelentésében a feltörekvő piacokat érintő kockázatokról írt, véleményük szerint aggasztó, hogy az utóbbi években jelentősen megerősödtek a piacon az alapkezelők. A pénz- és tőkepiacok méretéhez képest túlságosan nagy kitettséget tartanak fent egyes országokban az alapkezelők, és mivel nagyon hasonlóan viselkednek sokkok esetén, a csordaszellem túlzott eszközár fluktuációt okozhat - írja a Reuters.

5 kockázat, ami veszélyezteti a befektetőket

Az alapkezelők tavaly év végén sokszor úgy nyilatkoztak, hogy jó befektetési lehetőségek lehetnek 2014-ben is a vállalati kötvénypiacon, a Pimco szerint most azonban érdemes óvatosnak lenni. Több ok is van erre, többek között az, hogy a bankok egyre lazább hitelezési kondíciókat szabnak meg. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban látható nyugodtabb időszak után zavarosabb vizekre evezhetünk - írja CNBC.

Ami megrengetheti a világot jövőre

Kamatemelések beindulása, fejlődő országok meggyengülése, geopolitikai kockázatok, valutaháború, kínai pénzügyi válság, euróövezet szétválása - ezek azok az események, amelyek megrengethetik jövőre a globális gazdaságot, piacokat az általunk megkérdezett elemzők és alapkezelők szerint. De még mielőtt mindenki halálra rémülne: ezek csak olyan események, amelyek a piaci konszenzus szerint kis eséllyel bírnak. Egyébként pedig olyan szakértők is vannak, akik szerint inkább pozitív meglepetésekre "készülhetünk" jövőre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.