Percekkel ezelőtt, hétfőn késő este közölte a NAV a Facebook-oldalán, hogy egy nappal, május 23-án éjfélig meghosszabbították az szja-bevallás beadásának határidejét az informatikai rendszerek akadozása miatt.
Hétfő délután óta szakadozik az adatkapcsolat a NAV rendszereivel és este fél 8 tájban leállt a Központi Azonosítási Ügynök is, így gyakorlatilag nem lehet beadni a ma éjfélig esedékes szja-bevallásokat sem, ezért a hatályos jogszabályok alapján meg kellene hosszabbítani a beadási határidőt – vetette fel hétfő este a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke, Ruszin Zsolt az MTI OS-ben és az Egyesület Facebook-oldalán kiadott közleményben. Frissítés! Cikkünk első verziójának megjelenése után röviddel a NAV Facebook-oldalán közölte a hírt, hogy május 23-ig, azaz kedd éjfélig meghosszabbították az adóbevallások beadásának határidejét.
Az Online Számla rendszer új, blokkoló ERROR-üzenetét („INVALID_LINE_OPERATION”) a NAV a korábban tervezett 2023. május 15. helyett szeptember 18-án élesíti - olvasható az adóhatóság élesítés előtti napon megjelent közleményében.
Építési céghálónak álcázva, fiktív számlákkal csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy Baja környékéről irányított bűnszövetség tagjai, akikre tíz helyszínen csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Május elejéig mintegy 165 ezer egyéni vállalkozó, több mint 64 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). Csaknem 300 ezer egyéni vállalkozónak, őstermelőnek és áfás magánszemélynek még május 22-éig van ideje, hogy kiegészítse a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy saját maga töltse ki és küldje be a 22SZJA jelű bevallást - írja a NAV.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján negyedévente közzéteszi a nagy összegű adóhiánnyal rendelkező adózók listáját, ez most csütörtökön meg is történt.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
Újabb drónokat szerzett be az ország zöldhatárainak ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az eszközöket a keleti országrészen készülnek bevetni - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság szerdán az MTI-vel.
Az adózás új megoldása, gépek közötti valós kommunikáció, hatékonyabb adóellenőrzés, kevesebb adminisztrációs teher, kevesebb adóellenőrzés – így lehetne összefoglalni a kialakítás alatt lévő, új típusú áfabevallás rendszerét az RSM nemrégiben megrendezett online eseményén elhangzott információk alapján.
Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak.
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhatóság a Google térképadatai és más adatbázisok felhasználásával megakadályozott egy 4,5 millió forint értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylést - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2023-tól új adatszolgáltatási kötelezettség terheli az adózókat a transzferár dokumentációjuk kapcsán, ugyanis új elemként már a társasági adóbevallásban is szerepeltetni kell a kapcsolt tranzakciókkal összefüggő információkat. Az új adminisztrációs feladat mellett változik a dokumentációs értékhatár is. Az RSM adószakértői Karczub János Danyi Ádám, a Transzferár változásokról szóló webináriumukon részletesen bemutatták azokat a változásokat, amelyek az utóbbi időszakban a transzferár-szabályokat érintették.
Idén év végével a gyakorlatban is megszűnik a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény az Egyesült Államok és Magyarország között, ami fontos negatív következményekkel jár a két ország közötti tranzakciókban – adta ki a figyelmeztetést a NAV. Mindez például azt jelenti, hogy komoly plusz adóteherrel szembesülnek majd azok a magyar pénzügyi befektetők, akik az amerikai részvénytőzsdéken kereskednek, így lényegében ki is záródhatnak az amerikai piacokról. Emellett a cégek adózása terén jelentős hátrányok jöhetnek az amerikai-magyar relációban. A Portfolio megbízható és friss információi szerint ugyanis a magyar kormány eddig semmilyen hivatalos tárgyalást nem kezdeményezett az Egyesült Államokkal azért, hogy a megszűnőben lévő egyezménynek például a magánszemélyekre vonatkozó ágát megmentse, illetve egy új keretrendszerről állapodjon meg, ami a lejáró egyezmény helyébe lépne jövő év elejétől.
Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem - közölte szerdán a NAV szerdán.
Azok közül, akik külföldi bankszámlán tartanak vagyonokat vagy realizálnak jövedelmet, sokan kaptak mostanában invitálást a NAV-tól egy támogató eljárásra. Egy NAV meghívó sosem kellemes, még akkor sem, ha a támogatás a célja. Vagy nincs mitől félni?