
TP nyilvántartás: jelentősen nőttek a bírságok!
Karczub János arra hívta fel a figyelmet, hogy jelentősen nőttek azok az összegek, amit az adóhatóság a hiányos vagy a hiányzó nyilvántartások miatt szabhat ki (nyilvántartásonként):
- a mulasztási bírság 2 millió forintról 5 millió forintra emelkedett
- az ismételt mulasztási bírság 4 millió forintról 10 millió forintra nőtt.
- Tavaly augusztus végétől tehát a bírságtételek mértéke 2,5-szeresre növekedett.
Transzferár – az inter-kvartilis tartomány az új kulcsszó!
A nyári adócsomag újdonsága volt szintén a transzferárak tekintetében, hogy most már gyakorlatilag szinte minden esetben inter-kvartilis tartományt kell képezni, amennyiben a cég külső adatokra, és külső adatbázisra támaszkodik az ár meghatározásánál. Ez a tartomány a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kapott ár mintát felosztjuk 4 egyenlő részre és a középső 50%-a a megtartott tartomány, mint a legjellemzőbb adatok. Fontos változás szintén Karczub János szerint, hogy ha kívül esünk a tartományon, akkor már nem a legközelebbi értékhez kell igazítani a transzferárat, hanem a mediánt kell a szokásos piaci árként figyelembe venni. Kivételt képez a szakember elmondása szerint, ha az adózó igazolja, hogy a tartományon belül egy, a mediántól eltérő érték jobban megfelel a szokásos piaci árnak az adott ügylet fényében, akkor ahhoz az értékhez kell kiigazítani, azonban ehhez indoklás szükséges.
Az előzetes ármegállapítási megállapodásoknál is díjemelkedés volt tapasztalható – mutatott rá az RSM adószakértője. Attól függően, hogy hány oldalú eljárásról van szó, annyiszor 2 millió forint volt ennek a díja, változás viszont, hogy mostantól az egyoldalú eljárás esetén 5 millió forint a 2 vagy több eljárásnál pedig 8 millió forint a díj összege. Hozzátette azt is, hogy ebben a tekintetben történt egy könnyítés: most már nem csak a transzferár nyilvántartás készítésére kötelezett adózó nyújthat be ilyen megállapodást, hanem gyakorlatilag bárki.
Transzferár könnyítések
Az RSM adómenedzserei arról is beszámoltak, hogy a szigorítások mellett volt egy könnyítés is, mégpedig hogy emelkedett a transzferár nyilvántartás készítési kötelezettség értékhatára: ez a nettó érték a kapcsolt ügylet esetén eddig 50 millió forint volt, ami 100 millió forintra emelkedett.
Az adószakértő gyakorlati tapasztalatait is megosztotta a NAV transzferár-vizsgálataival kapcsolatban. Elmondása szerint ebben a tekintetben is volt egy szemléletváltás a hatóságnál, a 2010 és azt megelőző évekhez képes már sokkal inkább a NAV támogató szerepkörével találkozhatunk, akik a vizsgálatok során elsősorban a tartalomra koncentrálnak, vagyis arra, hogy tapasztalhatóak-e rendszerszintű hibák, vannak-e olyan rossz árazások, amik szándékosak vagy sem. Emellett az adóhatóság sokkal nyitottabban kezeli, amikor a cég eltér valamiért bizonyos szabályoktól, de ezt meg is indokolja. Ennek ellenére fontos tény, hogy a transzferár kérdésben indított az adóvizsgálatokkal 75%-a megállapítással végződött.
Új adatszolgáltatási kötelezettség a transzferár kapcsán
Danyi Ádám, a társaság junior menedzsere prezentációjában felidézte, hogy a tavaly nyári adócsomagban egy új adatszolgáltatási kötelezettség is megjelent. Ennek pontos tartalmát az adópolitikáért felelős miniszter rendelete határozza meg, melynek tervezete tavaly december 9-én meg is jelent. Ezt az adatszolgáltatást a társasági adóbevallásban fel kell tüntetni, és már a 2022. december 31. után benyújtandó TAO bevallásokat is érinti, vagyis a módosítás a 2022-es adóévet is érinti – hívta fel a figyelmet a szakember, aki ezt követően az új típusú adatszolgáltatás gyakorlati megvalósítását mutatta be. Külön kiemelte, hogy az adatszolgáltatás elektronikus felületén egyelőre nem lehet negatív értéket megadni a piaci ártartománynál és a tesztelt fél jövedelmezőségénél, ami valószínűleg egy technikai hiba a beállításoknál, de lehet egy olyan előzetes elvárás is a NAV részéről, hogy a szokásos piaci jövedelmezőség elsősorban csak pozitív lehet.
Tipikus hibák a transzferár-nyilvántartások során
Végezetül a webinárium utolsó szakaszában Karczub János vázolt néhány tipikus hibát, amelyeket a társaságok elkövetnek a transzferár-nyilvántartásokban. Ilyen például, amikor nem készül fődokumentum (master file), ami abból fakad, hogy az anyavállalat országában eltérő jogszabályok léteznek. Az árazás esetén a benchmark kiválasztása is problémás szokott lenni, mert a NAV-nak például van egy saját elvárása, hogy milyen adatbázisszűrések fogadhatóak el az árelemzéshez. Az egyik legfontosabb a földrajzi régió kiválasztása, mivel sok estben előfordul, hogy az anyavállalat benchmark tanulmánya eltérő földrajzi régiót tekint mintának, mint ahol a magyar, vagy egyéb tesztelt vállalat működik, és ezt a magyar adóhatóság nem fogja elfogadni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes vállalatok függetlenségének vizsgálatakor támaszkodjunk a magyar szabályokra.
Elfogyott a türelem: tömegesen utasítja ki az oroszokat egy EU-s tagállam
Több száz embernek kell elhagynia az országot.
Kegyetlen árak a budapesti új lakásoknál: már 1,79 millió forint egy négyzetméter
15%-ot nőttek az árak egy év alatt.
A Fed elleni támadással Trump saját céljait áshatja alá
Simon Johnson Nobel-díjas közgazdász cikke.
Orosz források: Kijev pánikba esett, példátlan lépés készül Ukrajnában
Titkos dokumentumra hivatkoznak.
113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud



Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.