Sejtelmes videót tett közzé Elon Musk cége: ez lehet az emberiség jövője?
Elon Musk Neuralink vállalata bemutatta az első olyan pácienst, aki egy agyba ültetett chip segítségével képes volt sakkot játszani egy számítógépen - jelentette a BBC.
Elon Musk Neuralink vállalata bemutatta az első olyan pácienst, aki egy agyba ültetett chip segítségével képes volt sakkot játszani egy számítógépen - jelentette a BBC.
Tavaly Joe Biden amerikai elnök kormányzata feldühítette a nagy technológiai vállalatokat (Big Tech cégeket) és egyéb, a személyes adatainkból hasznot húzó cégeket képviselő lobbistákat azzal, hogy elvetette azt a javaslatot, amely az adatvédelem, az online polgári jogok és szabadságjogok, valamint a versenyjogi biztosítékok amerikai szabályozásának csorbítását célozta volna. Most pedig Biden új, az amerikaiak adatvédelméről szóló rendelete rávilágít arra, hogy a lobbistáknak jó okuk volt az akkori felháborodásukra.
A jogi munka elvégzésének folyamata lassan változik. A mindennapos ügyvédi gyakorlatban megjelentek már a különböző online nyelvészeti programok, távolból is megtehető az ügyvédi ellenjegyzés, a jogszabályok digitálisan is elérhetőek és lehet a tartalmukban ilyen módon keresni, ugyanakkor az egyedi szerződéseket és a jogi dokumentumokat a legtöbb ügyvédi iroda esetről esetre, a nulláról alkotja újra. Mi annak a gátja, hogy az ilyen szerződések létrehozása automatizálható legyen? Vagy esetleg attól tartanak a jogászok, hogy a jogi szakma a technológiai megoldások puszta alkalmazásává válik? A Portfolio a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértőit, Jalsovszky Pált és Fehér Tamást a jogi szolgáltatások digitális átalakulásáról kérdezte.
A Harvard John A. Paulson School of Engineering and Applied Sciences (SEAS) intézet kutatói egy úttörő fejlesztéssel forradalmasítják az akkumulátortechnológiát, és bemutattak egy olyan lítium-fém akkumulátort, amely több mint 6000 töltési ciklus teljesítésére képes. Ez minden más, jelenleg elérhető tasakos akkumulátorcellát felülmúl. Az innovatív cella emellett néhány perc alatt képes újratölteni, új mércét állítva fel az energiatárolás hatékonysága terén.
AZ Egyesült Államokban a bejelentett elbocsátások száma 3 százalékkal emelkedett februárban, amellyel az elmúlt 11 hónap legmagasabb szintjére nőtt - írja a Yahoo Finance. Ez 84 638 főt jelent, szemben a januári 82 307 fővel.
A zöld átállásról lesz szó a Portfolio következő fenntartható eseményén, a Sustainable Tech konferencián. Április 24-én újra a fenntarthatósági megoldásoké a főszerep, várjuk azokat, akik elkötelezettek a vállalati innovációk, a zöld megoldások megvalósítása terén! A konferencia részletei itt érhetők el.
Jamie Dimon, a JP Morgan vezérigazgatója szerint az mesterséges intelligencia nem csupán egy múló hóbort, hanem valós és jelentős hatással bír, amely majdnem minden munkakörben alkalmazásra kerülhet, különösen a kiberbiztonság és a gyógyszerkutatás területén - jelentette a Cnbc.
A mai napon is közzétette szokásos jelentését a brit védelmi minisztérium. A szombati jelentésben az elmúlt két év harcainak mérlegét vonták le az oroszok számára.
A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act) közel három évig tartó uniós vitája és előkészítése február elején zárult le. Az egyeztetések során Magyarország következetesen azt az álláspontot képviselte, miszerint az európai vállalkozásokat és fejlesztéseket támogató szabályozásra van szükség, amely nem növeli feleslegesen a bürokráciát, továbbá kellő mozgásteret biztosít a tagállamok számára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormány tervei szerint új hatóságot és a piaci szereplőknek tesztkörnyezetet is létrehozna.
A hazai banki szereplők erőteljesen belevetették magukat a digitalizációba és az AI alkalmazásba. Valós idejű, teljes körű jövedelem-adatbázishoz való hozzáférés, digitális adattárca, online hitelbírálat 15 perc alatt, FinTech és Big Tech cégek bevonása a hitelbírálatba, virtuális asszisztensek, generatív AI és még sorolhatnánk. Mindezek olyan megoldások, amelyek már nagyban velünk élnek az online banki világban vagy néhány éven belül az életünk részévé válhatnak. Ugyanakkor ez a folyamat még tartogat meglepetéseket. A Portfolio a hazai banki digitalizáció jelenlegi kihívásairól és jövőjéről kérdezte Belényi Andreát, Menyhárd Attilát és Várady Endrét, a VJT&Partners Ügyvédi Iroda szakértőit.
A második negyedévben indul 130 milliárd forintos keretösszeggel az uniós forrásból finanszírozott KKV Technológia Plusz Hitelprogram a beruházások támogatására a GINOP Plusz program keretében. A 0%-os kamatozású, 10 és 100 millió forint közötti összegben felvehető MFB-hitel az MBH Bank és a Gránit Bank által üzemeltetett MFB Pontokon lesz elérhető.
Minden eddiginél jobb évet zárt 2023-ban az SAP Hungary, a rekord üzleti eredmény egyik fő oka a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet volt. Csak ebben a szegmensben 74 százalékkal nőtt az SAP Hungary bevétele az előző évhez viszonyítva – derül ki a vállalat közleményéből.
Pénteken paktumot írtak alá arról a nagy technológiai vállalatok, hogy önkéntes és ésszerű óvintézkedéseket tesznek annak megakadályozására, hogy a mesterséges intelligenciát demokratikus választások manipulálására használják fel bárhol a világon – számolt be az AP hírügynökség.
A vezérigazgatók 54%-a a globális, 60%-uk a hazai gazdaság növekedési ütemének javulásában is bízik - derül ki a 13. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésből. A vállalatok több mint fele (58%) áremelést, több mint harmaduk (36%) pedig létszámbővítést tervez idénre. 394 forintos eurót, 1,7%-os GDP-növekedést és 8%-os inflációt várnak a magyar vállalatvezetők 2024-re. 2023-hoz képest a makrogazdasági volatilitásnak és a geopolitikai konfliktusoknak való kitettség érzése csökkent legnagyobb mértékben, nem változott azonban a klímaváltozás hatásaitól és a kibertámadások okozta kockázatoktól való aggodalom a vállalatvezetők körében.
A múlt héten érkezett a hír, hogy India megállapodott az Egyesült Államokkal katonai drónok és más fegyverek vásárlásáról. Ez a fejlemény azzal fenyegeti Moszkvát, hogy a kulcsfontosságú vadászgépeket is inkább a nyugati nagyhatalomtól igyekszik majd beszerezni Újdelhi az orosz technológia helyett – számolt be az EurasiaTimes.
Szinte napról napra jelennek meg a felvételek a frontvonalakon bevetett egyszerű polgári drónokról. A videók többsége a pusztítást mutatja be, most azonban egy szerencsés megmenekülés látható.
Az amerikai CNN-nek írt egy esszét Valerij Zaluzsnij, az ukrán vezérkari főnök az ukrajnai háború várható eseményeiről. A vezető nem ejtett szót a személyét körüllengő pletykákról, viszont kifejtette, hogy mire kell az ukrán védelmi szempontok kialakításánál figyelni a jövőben.
Rekord összegű beruházás érkezett globálisan a zöld energetikai átállásra, a BloombergNEF beszámolója alapján az összes kiadás tavaly 17%-kal emelkedett, ezzel elérve az 1800 milliárd dollárt. Az elektromos járművek erőteljes eladásai, valamint a megújuló energiaforrások iránti fellendülő kereslet Európa-szerte szintén hozzájárult a teljes összeg növekedéséhez.
India arra készül, hogy elforduljon a Oroszországtól, mivel már több hátrányát látják a kapcsolatnak, mint amennyi előnyük lehet belőle – számolt be a Reuters.
Nagy mértékben bővíti jelenlétét az adatközpontok területén a Blackstone, a világ legnagyobb magántőke-befektetési cége. A QTS Realty Trust 2021-es 10 milliárd dolláros felvásárlásával a Blackstone jelentős létesítményfejlesztésbe kezdett, hogy kielégítse az adatfeldolgozás és tárolás iránti növekvő keresletet - számolt be a Bloomberg.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.