Lesz-e ebből magyar felemelkedés?

Madár István

2013. október 02. 06:30

Eljátsszuk a jövőt?.

Aligha kell sokat bizonygatni, hogy a magyar gazdaság az utóbbi évtizedben (de ezen belül az utóbbi néhány évben is) sokat veszített versenyképességéből. A World Economic Forum sokat idézett jelentése szerint például míg hazánk 2011-ben a 48. helyet foglalta el a világ országainak rangsorában, addig tavaly 12 helyet rontva a 60., idén pedig már 63. Ezzel gyakorlatilag a válság mélypontján, a 2008-9-ben elfoglalt pozíció közelébe süllyedtünk vissza, a régiós helyzetünket pedig jól mutatja az alábbi ábra:

Mindez nem csupán a globális válság visszaesésének tudható be, hanem annak is, hogy a gazdaságunk utána sem igen tudott javítani a helyzetén. Bár a régió országai láthatóan sokféle utat jártak be a válságot közvetlenül megelőző, majd az utáni években, olyan gazdaságot nem találunk, amelyik előtte és utána is képtelen lett volna érdemi növekedésre. Foghatjuk persze mindezt a kiigazítási kényszerekre és az átlagosnál nagyobb sérülékenységünkre, de ha minden rendben lenne, akkor a potenciális kibocsátástól nagyon távol kerülve érdemi felhajtó erőt kellene éreznünk a gazdaságban - és erről finoman szólva sem beszélhetünk.

Ahogy azt az előző írásomban már jeleztem, a modern növekedéselmélet már régen elszakadt a tőke és a humánerő mennyiségi szemléletétől. Egy nemzet hosszú távú sikerének okai sokkal inkább megragadhatók abban, hogy sikerül-e stabil, normateremtő intézményeket létrehozni, mennyire intenzívek a humántőke minőségét javító beruházások (oktatás, egészségügy), van-e innovációra ösztönző, versenyző gazdaságszerkezet. Továbbá a nemzetek felemelkedésének egyik kulcsa az erőforrásokhoz való minél szabadabb hozzáférés, illetve olyan (inkluzív) intézmények megalkotása, amelyek biztosítják ezt a lehetőséget.

Min múlik a siker? Ahogy írásunk előző részében már jeleztük, a növekedésről alkotott tudásunk forradalmi változásokon esett keresztül az elmúlt évtizedekben. Ennek áttekintése meghaladja írásunk kereteit, de néhány tudóst a teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni, akik az elmúlt években új szemléletet hoztak a kutatásokban. Daron Acemoglu és James Robertson "Why nation fails?" című munkája gyorsan klasszikussá vált, Edmund Phelps és Michael Spence már Nobel-díjjal a zsebükben vágtak bele igazán a növekedés titkainak kutatásába. A fiatalabb generációból Rodrik nevét érdemes még megemlíteni, akinek szintén több ismert munkája szól a felzárkózás kérdéseiről. Rodrik egy összefoglaló tanulmányát a Portfolio.hu is ismertette, Spence egyik kutatásáról éppen a hétvégi közgazdász vándorgyűlésen emlékezett meg kitűnő előadásában Fazekas Károly. A "Why nation fails" magyarul is megjelent, összefoglalókat lehet róla olvasni itt és itt.

"Olcsó, képzett munkaerő"?

A rendszerváltozás után sokáig élő mítosz, miszerint a magyar felzárkózás záloga az olcsó, képzett munkaerő, mára már nem létezik. A 90-es években elfelejtett tömegek nem bőséges munkaerő-tartalékot, hanem társadalmi, gazdasági feszültséget jelentenek. A régió országaihoz képest az alacsony képzettségűek aránya magas, és ők relatíve nehezen is foglalkoztathatók.

A képzettség nálunk különösen erős fokmérője a foglalkoztathatóságnak, ami a válság során még hangsúlyosabbá vált. Ugyanakkor az oktatási rendszerünk képtelen megbirkózni a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásának feladatával. De nem csak az alapfokú oktatással és a szakképzéssel van gond. A felsőfokú képzés és a felnőttképzés helyzete is aggasztó. Az OECD országokban az utóbbi tíz évben a felsőfokú oktatásban részt vevők aránya 12 százalékponttal emelkedett. Magyarországon 3 százalékponttal csökkent.

Az élethosszig tartó tanulás területén is gyengén teljesítünk, így a folyamatos képzés gyenge intenzitása is hozzájárul a foglalkoztathatóság problémájához.

A strukturális problémákat csak növelte az ellátórendszer laza működése, a rugalmatlan munkaerőpiac, a minimálbér folyamatos emelgetése, az inaktív rétegek problémájának politikai szempontú kezelése. Ezen a területen a 2010-től regnáló kormány is inkább rontott, mint javított a helyzeten. Az új munkaerőpiaci szabályozással -ha nem is felel meg teljesen a legsikeresebb országok gyakorlatának - még nem kellene, hogy sok problémánk legyen, de ezt leszámítva nagyon rossz hatású dolgok történtek. A teljesség igénye nélkül: félreértelmezett és rossz ütemben bevezetett egykulcsos adó, emelkedő (és a vállalatokra áthárított) közterhek az alacsony jövedelműek körében, a képzetlenek folytatódó kiárazása a munkaerőpiacról az emelkedő minimálbérrel.

Külön bekezdést érdemel az a hosszabb távon is nagy veszélyeket jelentő borzasztó folyamat, amin az oktatási rendszer megy keresztül. Ne legyen kétségünk: az, hogy húsz év múlva mennyire leszünk sikeres ország, alapvetően a mai oktatási rendszeren múlik. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a kihívásokra a szakpolitika finoman szólva sem találja meg a választ. A forráskivonás, a képességkülönbségekből fakadó egyéni igényeket egyre intoleránsabban kezelő alapfokú oktatási rendszer, az iskolaköteles korhatár leszállítása, a nyelvtanulásra ösztönzés gyengítése mind-mind egészen riasztó tendencia. Ehhez jön még az általános tandíjhoz képest ösztönzőiben sokkal gyengébb, egészen furcsa, szelektív tandíjrendszer a felsőoktatásban. Ezen intézkedések egy részénél egyszerűen képtelen volt a politika a helyes célokhoz adekvát eszközt társítani, máshol már a fókusz is teljesen téves.

Üzleti környezet

Ennél is szembetűnőbb az üzleti környezet romlása, ami a tőkevonzó képességünket rombolja. A kereskedelmi kamarák beszámolói szerint sok régiós beruházást fontolgató cég messze elkerüli hazánkat, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint például a visegrádi országok közül Magyarország messze a legkevésbé vonzó ország.

Az üzleti környezet romlásában kiemelt szerepet játszik a gazdaságpolitika, szintén a WEF felmérésre szerint a finanszírozási nehézségek mellett a gazdaságpolitikai lépések kiszámíthatatlansága, az adópolitika, a kormányzati bürokrácia és a korrupció hatását is egyre nagyobbra értékelik a cégek. (Ezeket a tényezőket követi a hazai munkaerő gyenge munkamorálja!)