A hiány 12,4 milliárd riál (3,3 milliárd dollár) volt az első negyedévben, több mint négyszerese az egy évvel korábbinak – derül ki a pénzügyminisztérium közleményéből a Bloomberg szerint.
Az összes kiadás 8%-kal nőtt az előző évhez képest, míg a bevételek 4%-kal bővültek. Mind az olajból, mind a nem olajból származó bevételek emelkedtek.
A költségvetés 2022 vége óta deficites, amikor az ország elkezdte csökkenteni az olajkitermelést, hogy segítsen stabilizálni a világpiaci árakat. Szaúd-Arábia a gazdaság diverzifikálását célzó projektek befejezésére és új iparágak fejlesztésére is növeli a kiadásokat Mohammed bin Szalmán trónörökös a Vision 2030 nevű programjában.
A kormány 79 milliárd riyal költségvetési hiányt prognosztizált az idei évre, és 2025-ben és 2026-ban is deficites büdzsére számít.
Címlapkép forrása: Shutterstock