Csúcstalálkozó Párizsban: alapvető törésvonalakon vitatkozik az EU és Kína, de már látszik a fény az alagút végén
Globál

Csúcstalálkozó Párizsban: alapvető törésvonalakon vitatkozik az EU és Kína, de már látszik a fény az alagút végén

MTI
|
Portfolio
Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban - derült ki az egyeztetést követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke által kiadott közleményből, melyben nyíltnak és őszintének nevezte a megbeszéléseket.

Egy olyan Kína, mely betartja a szabályokat, mindannyiunk számára hasznos, ám szükség esetén Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon gazdasága és biztonsága védelmében

- szögezte le a bizottsági elnök. Mint mondta, az Európai Unió nem tudja befogadni a piacait elöntő kínai ipari termékek dömpingjét, s az egyeztetésen arra szólította fel Hszi Csin-ping kínai elnököt, tegyen lépéseket a túltermelés ügyében, példaként pedig az elektromos autókra és az acélra vonatkozó támogatásokat emelte ki.

Von der Leyen arról is beszélt, hogy Peking nem biztosítja az EU-s vállalatok igazságos részvételét a kínai piacon, és aláhúzta: bízik az előremutató egyeztetésekben.

A kereskedelmi kérdések régóta meghatározzák az EU és Kína kapcsolatait, mivel a keleti termékek egyre inkább versenytársává léptek elő az európai cikkek számára. A bizottsági elnök azt is hozzátette, hogy nem fogadhatják el a piactorzító gyakorlatokat, amelyek teljes iparágak leépüléséhez vezetnek a kontinensen.

Jelentős különbség van a felek között Ukrajna kérdésében, mivel Kína és az EU elképzelése eltérő a békéről. Brüsszel több alkalommal azzal vádolta meg Pekinget, hogy titokban hozzájárul az oroszok hadiiparához, leggyakrabban a kettős felhasználású termékek eladását hozták fel. Ennek ellenére most inkább abban bíznak a nyugatiak, hogy Hszi Csin-ping képes lesz nyomást gyakorolni Vlagyimir Putyinra, hogy fejezze be a háborút.

A német politikus ennek jegyében felszólította Pekinget, korlátozza a Moszkvának küldött, civil és katonai célokra egyaránt felhasználható eszközeit.

Ursula von der Leyen rámutatott arra is, hogy Pekingnek komoly szerepe lehet abban, hogy fékezze Irán ballisztikusrakéta- és dróngyártását.

Címlapkép forrása: Antoine Gyori - Corbis/Corbis via Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 0526

Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz még kamatvágás, marad a mostani, viszonylag magas dollár alapkamat. A hír hallatára az am

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán tüzér