Világhírű lett Budapest egyik legmenőbb irodaháza
Magyar építésziroda megvalósult tervét csak ritkán éri olyan szerencse, hogy a nemzetközi építészvilág egyik legismertebb magazinjában, az archdaily.com oldalán láthatjuk viszont. A budapesti 3h építészirodát azonban a héten éppen ez a megtiszteltetés érte. Egy Medve utcai irodaház terveivel sikerült felkerülniük a világ legkülönlegesebb építészeti alkotásait összegyűjtő oldalra.
Az irodaházat egyébként a Geometria Kft. építette magának, akik azóta már be is költöztek az impozáns épületbe. A cég azt írja a tevékenységéről a saját honlapján, hogy széleskörű informatikai szolgáltatásokat nyújt vállalatok, intézmények számára. Referinciáik között olyan cégek szerepelnek mint a Démász, Elmű-Émász, E.on, Mavir, Főtáv, Fővárosi Gázművek, Fővárosi Vízművek, Határőrség, KSH, és több egyéb cég is.
Az ArchDaily oldalán idén már láthattuk a ZSK Architects épületét, amit a HungaroControl Zrt.-nek készítettek, valamint a Modum építésziroda zánkai Új Nemzedék Központ átalakításának képeit, valamint a Sagra Architects szolnoki református egyház közösségi házát. Nézze végig a megvalósult projekt képeit



View Larger Map




Elkezdődött a katonai parádé Moszkvában, Putyin is beszédet mondott - Élőben közvetítünk
Cikkünk folyamatosan frissül.
Keményen nekimentek Trump első kereskedelmi megállapodásának az amerikai autógyártók
Szerintük hátrányosan érinti az autóipart.
Újabb magyar biztosítók jelentették be: korlátozzák lakásbiztosítási díjaikat
Az Allianz, az Alfa és az Union után a Signal Iduna és az Uniqa is bejelentést tett.
Súlyos vád Ukrajnából: azt mondják, magyar kémeket fogott el az SZBU
Részleteket is elárultak a tevékenységről.
Fontos jelentések érkeztek itthon, ugrik az OTP és a Mol
Örülnek a befektetők a friss számoknak.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.