Bank

"Anyám szerint is túl sokat keresek" - Meggyőzték a bankárt a tiltakozók

Brit politikusok és szakszervezeti vezetők üdvözölték hétfőn a Royal Bank of Scotland vezérigazgatójának döntését, miszerint lemond csaknem egymillió font értékű bónuszáról - jelentette az AP. A bankvezér korábban többször is kijelentette: még szülei is sokallják fizetését.

Január végétől ellehetetlenül a Malév finanszírozása

A Malév tevékenységének finanszírozása január végétől ellehetetlenül a folyamatosan javuló kereskedelmi eredmények ellenére - jelentette be Limburger Lóránt vezérigazgató a légitársaság igazgatóságának hétfőn tartott ülésén az MTI tudósítása szerint.

A spórolásban van a nagy üzlet

A magyar kockázati-tőke iparág virágkorát éli, az Európai Uniós- és magánforrások segítségével több tucat kis- és középvállalat jutott forráshoz az elmúlt másfél évben. A nagyobb tranzakciókból azonban nincs sok, aminek az oka, hogy kevés a cégeladást követő befektetési lehetőség, nincsenek visszatérő cégtulajdonosok, miközben a piac mérete is elmarad a lengyel vagy cseh piachoz képest. Közép-Kelet-Európa meghatározó befektetője, az Enterprise Investors (EI) szerint régiós szinten lehet jó befektetéseket találni, különösen érdekesek azok a cégek, amelyek a fogyasztóknak spórolási lehetőséget biztosítanak. Mint azt Tüske Tamástól, az EI magyarországi országigazgatójától megtudtuk, egyetlen közvetlen magyarországi befektetésük, a Netrisk.hu is ilyen, a nem várt piaci fejlemények ellenére pedig jól sikerül a terjeszkedés.

Tiltakoznak az amerikai bankok a hitelminősítők trónfosztása ellen

Nem csak a banki kockázatkezelésben és a tőkemegfelelésben, a lakáspiacon is negatív következményekkel jár majd, ha kiiktatják az értékpapírok hitelminősítői besorolásának figyelembe vételét - figyelmeztették a hatóságokat az amerikai bankok a Financial Times szerint.

Kellemetlen következményekkel fenyeget a svájci bank botránya

Új fejezetéhez érkezett a svájci UBS közel kétmilliárd dolláros kereskedési botránya, a brit és svájci felügyelet ugyanis arra készül, hogy büntetéssel sújtja a pénzintézet a botrány által felfedett belső hiányosságok miatt - értesült a Wall Street Journal. A Reuters beszámolója szerint hétfőn tagadta bűnösségét a csalással és szabálytalan könyveléssel is vádolt kereskedő.

Itt a határidő, sikerül(t)-e végtörlesztened? - Szavazz!

Január 30-áig, vagyis a mai napig kellett előteremteniük a deviza jelzáloghiteleseknek a rögzített árfolyamú végtörlesztéshez szükséges összeget. A hitelből végtörlesztők pedig legkésőbb ma mutathatják be a hitelnyújtótól kapott ígérvényt. Mára tehát mindenki megtudta, képes-e végtörleszteni, igaz, az utolsó végtörlesztések várhatóan február végén történnek csak meg. Alábbi szavazásunkkal arra vagyunk kíváncsiak, Olvasóink éltek-e, élnek-e a lehetőséggel.

Napokon belül leállhat a Malév?

Napokon belül elfogyhat a légitársaság pénze, értesült az Index több forrásból. Ha az állam a január eleji brüsszeli döntésnek aláveti magát, és a cég lényegében egyetlen tulajdonosaként nem költ - mert nem költhet tovább - a finanszírozására, a légitársaság gépei februárban már aligha szállnak fel. Az utolsó reménysugarat a Malév pénteki közgyűlése jelenthette volna, ám azon nem döntöttek újabb tőkeemelésről - írja az Index.

Mobius: újabb rali jöhet a feltörekvő piacokon - Kína a legvonzóbb

Múlt héten a kamatok tartósan alacsony szinten tartásáról, és esetleges újabb kötvényvásárlási programról beszélt az amerikai jegybank elnöke, Ben Bernanke. Egy ilyen likviditásbővítő intézkedés igen pozitív hatással lenne a feltörekvő piacokra - mondta a Templeton feltörekvő piaci guruja. Mark Mobius szerint jelenleg a kínai papírok a leginkább vonzók, de az orosz és tajvani részvények szintén igen kedvező befektetési lehetőséget kínálnak - mondta a guru a Bloombergnek.

Problémás eszközöket vásárolhat a Deutsche Bank új alapja

A vagyonkezelési üzletágának nagyobb részét hamarosan eladó Deutsche Bank egy új kockázatos alapot indít, ami olyan illikvid vagy toxikus eszközökbe fektet be, amelyek a válság óta képtelenek voltak magukra találni, és az intézmények nyakán maradtak - írja a Reuters. A bank számításai szerint három évvel a Lehman csődje után a befektetők körülbelül 80-100 milliárd dollárnyi, nehezen eladható eszközön ülnek, amelyek a következő években jelentős hozammal kecsegtetnek.

Bejelentették: amerikai kézbe kerül az Aviva Életbiztosító

Az Aviva Csoport a mai napon bejelentette, hogy három közép-európai érdekeltségét - a magyar, a cseh, és a román leányvállalatokat - értékesíti a MetLife Inc. vállalatcsoportnak, amely üzleti stratégiájában kiemelt szerepet szán a kelet-európai régiós jelenlét megerősítésének. Az Aviva eladásáról szóló hír nem új, bár eddig nem erősítette meg a biztosító. A megállapodás pénzügyi részét és az eladási árat nem hozták nyilvánosságra.

Pénzhez jutnak hamarosan a Lehman Brothers kötvényesei

Hamarosan megkezdi a következő években kifizetésre kerülő 56 milliárd dollár első, 8,1-10,7 milliárd dolláros részletének szétosztását egykori hitelezői között a 2008 szeptemberének közepén csődvédelmet kért Lehman Brothers - írja a Bloomberg.

Kiszáradhatnak egyes kötvénypiacok a tervezett amerikai bankszabály miatt

Ha a tavaly októberben lefektetett terveknek megfelelően vezetik be a saját számlás kereskedés tilalmát az USA-ban, az károsítani fogja a kötvénypiacokat és más értékpapírok piacait - figyelmeztetett Mark Carney, a kanadai jegybank elnöke. A japánok aggodalmai hasonlók, az EU várhatóan februárban nyilvánít véleményt a kérdésben - írja a Bloomberg.

Nagyot zuhan sok banki dolgozó bónusza

A Morgan Stanley, a Credit Suisse és a Citigroup is azok között a bankok között található, akik a legnagyobb mértékben vágják vissza idén alkalmazottaik javadalmait, átlagosan közel 30%-kal - írja a Bloomberg.

Katar olajmilliárdokat fektetne Európába

Luxemburg szerint Katar és az Arab-öböl országaiból hatalmas befektetési hullám indulhat meg Európa felé, köszönhetően az európai bankszektor problémás helyzetének. Európa egyik legnagyobb vagyonkezelési központja szerint nagyon komoly lehetőségeket tudnának kialakítani a Katari Pénzügyi Központtal közösen, legyen szó akár vagyon- és alapkezelésről, kereskedelmi vagy vállalati finanszírozásról - írja a Gulf Times.

Végtörlesztési hitelek: újabb bankoknál vizsgálódik a GVH

Két újabb banknál, a Budapest Banknál és a Takarékbanknál is helyszíni szemlét tartottak a múlt csütörtökön a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) munkatársai a végtörlesztési hitelkartell vizsgálata keretében - írja a Napi Gazdaság.

Nem figyelünk a bajokra, ami okozhat még meglepetéseket

A fejlett országok növekedési és fizetőképességi problémái mellett a nagy kérdés az, képesek-e a feltörekvő országok a világgazdaság motorjaként működni. Bár egyelőre úgy tűnik igen, sajnos az ő növekedésük is lassul már. A fejlett országok laza jegybanki politikája hozzájárult a tőkepiacok egészséges drágulásához, a makrogazdasági gondok azonban nincsenek teljesen beárazva. A nagy kérdés, hogy a bőséges likviditás a gazdasági gondokat is megoldja-e - írja a világ legnagyobb befektetési alapját kezelő Pimco vezérigazgatója, Mohamed El-Erian a CNBC-n.

Romániában szeretik az Erste Bankot

Traian Basescu román elnök üdvözölte Andreas Treichl Erste bankvezér kijelentését, miszerint az osztrák bank továbbra is fontosnak tartja román operációját, írja a Wirtschaftsblatt. A román elnök előbb a Raiffeisen, majd az Erste első emberét látta vendégül, az egyeztetések fő témája az osztrák bankok megerősített román jelenléte volt. Basescu elégedett volt a megbeszélések eredményével, hiszen az osztrák pénzintézetek hosszú távon terveznek keleti szomszédunknál, ottani leánybankjaikat pedig továbbra is ellátják anyabanki finanszírozással.

Az önkormányzatok átvennék az Eszközkezelőtől a bérlakásokat

Az önkormányzatok átvennék a Nemzeti Eszközkezelőtől a bérlakásokat; erről is egyeztettek a Megyei Jogú Városok Szövetsége kétnapos zártkörű ülésén Veszprémben - közölte szombaton Kósa Lajos, a szövetség elnöke az MTI tudósítása szerint.

S&P: most megúszta a leminősítést az Allianz és az Axa

Górcső alá vette az európai biztosítók hitelbesorolását a Standard & Poor's (S&P). A legnagyobb európai biztosító, az Allianz és francia versenytársa az Axa megtarthatták eddigi besorolásukat, az olasz Generali azonban rosszabbul járt, írja a Handelsblatt.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.