2012. január 26. 11:22 | Portfolio
Mindössze három évvel ezelőtt indult a prezentációs iparágat megújító Prezi, a magyarok által alapított cég azóta exponenciálisan növekszik, tavaly decemberben a Szilícium-völgy egyik nagy technológiai befektetője, az Accel Partners szállt be a cégbe 14 millió dollárral. A ritkaságszámba menő tranzakció kapcsán Árvai Péterrel beszélgettünk, aki a cég vezérigazgatója és társalapítója. A cég igazi újítása, hogy a hagyományos prezentációs technikával szakít, a térben mozgó előadás pedig a felhasználók számára egy teljesen új élményt ad, a korábbi lapozáson alapuló korlátok ugyanis megszűnnek. A vezérigazgató szerint a fő céljuk, hogy minél több végfelhasználóhoz jutassák el a Prezit, az üzleti modellt igazolja, hogy csak 2011-ben 6 millió felhasználóval bővült a regisztráltak köre, és már most cash-flow pozitív a cég. Árvai Péter szerint a jövő az érintőképernyős technológiáé, éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos termék-fejlesztésre, illetve arra, hogy minél több eszközön lehessen Prezit használni.