Kifejezetten a magyar kkv szektor igényeire tervezett számlaszolgáltatást kínál az ország legnagyobb magántőkéből finanszírozott fintech startupja, a BinX. A Számlázz.hu alapítóinak vállalkozása, az első magyar kkv-fókuszú neobankként, 2024-ben jelent meg a piacon.
Dinamikusan növekvő ügyfélkör
Több mint 5000 vállalkozás választotta már a BinX-et – ez is jól mutatja, hogy komoly igény volt egy kifejezetten kkv-kra szabott digitális pénzügyi megoldásra. A BinX nemcsak ezt a piaci rést töltötte be, de aktívan hozzájárul a hazai vállalkozások digitalizációjához is.
Az alacsony fix díjas, átlátható konstrukciók révén a szolgáltatást igénybe vevő vállalkozók bankköltségeiket akár a tizedére is csökkenthetik. A BinX ügyfelek együttes megtakarítása egy év alatt meghaladta a 900 millió forintot.
Viszonylag friss fejlemény, hogy a BinX a 2025. július 20-tól rá is vonatkozó tranzakciós illetéket nem hárítja át az ügyfeleire. Ennek köszönhetően továbbra is maradnak a jelentős megtakarítást lehetővé tevő fix díjak.
A pénzügyi digitalizáció új korszaka
A BinX célja, hogy a hazai vállalkozók számára olyan digitális pénzügyi élményt nyújtson, amely egyszerre hatékony, gyors és átlátható. A Számlázz.hu-val integrált rendszerük révén az adminisztratív terhek minimálisra csökkennek.
A BinX teljesen digitális rendszerének, valamint a fizikai fiókhálózat hiányának köszönhetően a szolgáltatás rendkívül rugalmas. Az ügyfelek mobilról vagy asztali gépről egyaránt elérik számlájukat, utalásaikat pedig akár másodpercek alatt elindíthatják.
A pénzügyi intézményél a biztonságról sem feledkeztek meg: a vállalat megfelel minden hazai és uniós pénzmosás elleni és adatvédelmi szabályozásnak, az MNB folyamatos felügyelete mellett. A BinX számla egyik, vállalkozók számára fontos előnye, hogy más, nemzetközi neobankokkal szemben, elsődleges számlaként is bejelenthető a magyar cégbíróságoknál.
Számlanyitás átlagosan 18 perc alatt, 0–24 órás ügyfélszolgálat
A BinX-nél a vállalati számlanyitás rendkívül gyors: átlagosan 18 percet vesz igénybe és bárhonnan elvégezhető. A gyorsaság alapja, hogy a BinX rendszere eléri a közhiteles adatbázisokat, kapcsolódik a NAV rendszeréhez, így automatikusan azonosítja az ügyfeleket.
A BinX 0–24 órás, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot biztosít, amely mögött magasan képzett ügyféltámogatási szakértők állnak. Az elérhetőség több csatornán keresztül is adott: e-mailben, telefonon, valamint meglévő ügyfelek számára az applikáción belüli élő chaten is közvetlenül elérhető a BinX csapata.
A BinX használatához nem szükség bankot váltani, meglévő bankszámla mellett is használható a mindennapi pénzügyek intézésre.
(x)
Egyetlen szám mutatja, mennyire felpörgött az orosz előrenyomulás novemberben
Nagy intenzitással folyik a háború.
Biztosítási állományokat vesz át négy másik biztosítótól a CIG
Az MNB megadta az engedélyt, a portfóliók méretét nem közölték.
Milos Stefanovic: "a piac készen áll, a nukleáris reneszánsz nem álom többé"
Exkluzív interjú a Citi közfinanszírozási tevékenységekért felelős vezetőjével.
Bejelentette Putyin: Pokrovszk elesett, megyünk tovább
Állítólag Vovcsanszk is orosz kézre került, amit Ukrajna tagad.
Akkora elbocsátási hullám zajlik az USA-ban, ami csak világgazdasági válságok idején szokott lenni
Teljesen átalakul a munkaerőpiac.
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

