A várakozásoknál jobb számokat tesznek közzé az amerikai vállalatok, az emelkedő olajár pedig az energiacégek árfolyamait húzza felfelé, erre figyelnek most a befektetők.
Új időszámítás kezdődik pénteken az Apple-nél, ugyanis megkezdődik az Apple Watch előrendelése. Elemzők több millió darabos értékesítést várnak, de vannak, akik szerint csak arra kell a cégnek az Apple Watch, hogy borsot törjön a riválisok orra alá - írja a CNBC.
Akár egy millió darabot is eladhat az Apple az okosórájából az értékesítés első hétvégéjén - véli a Piper Jaffray elemzője. Ez majdnem annyi, mint ahány okosórát a nagy rivális, a Samsung tavaly összesen eladott, és több, mint amennyivel annak idején a legelső iPhone indított.
Eddig csak Görögország miatt aggódtunk, most a jemeni helyzet eszkalálódhat.
Megnevezte a Morgan Stanley kedvenc részvényeit a világ legnagyobb cégei közül, de nagy meglepetésre az Apple nincs benne. Az elemző 41 nagyvállalat részvényei vizsgálta és rangsorolta, közöttük az Apple a tizenötödik helyet szerezte meg.
Új időszámítás kezdődik ma az Apple és a Dow index életében: tegnap, zárás után bekerült a blue chipeket tömörítő indexbe az amerikai technológiai óriás. Így ma már úgy indul a kereskedés, hogy az Apple is mozgathatja a Dow indexet. Ha folytatódik az emelkedő trend és a történelmi csúcsok döntögetése az Apple-nél, akkor ez a váltás biztos, hogy jó hír az indexnek, hiszen nagy lesz az Apple súlya. Viszont félő, hogy az Apple egyedi sztorija valamennyire eltéríti az indexet a piaci folyamatoktól.
Imádják az Apple részvényeit az alapkezelők. Ezzel jól is jártak mostanában, hiszen a papírok árfolyama újabb és újabb csúcsokat döntöget és csak idén több mint 10%-kal értékelődött fel. Vannak alapkezelők, akik többet tartanak Apple-ből, mint ami a kockázatok szempontjából szempontjából jó ötletnek számít. Most azzal az ellentmondással szembesülnek, hogy bár szeretnének minél jobban részesedni az Apple sikereiből, de eközben a kockázatot is kellene diverzifikálni. Ennek fényében pedig kérdéses, hogy tovább kell-e venni a részvényeket, vagy inkább el kell kezdeni eladni és profitot realizálni - írja a Business Insider.
A televízió lesz a következő irány, ahová nyit az Apple. A The Wall Street Journal értesülései szerint ősszel internetes műsorszolgáltatást indíthat több nagy kábeltársasággal karöltve, amire az Apple-készülékek használói fizethetnek elő.
Bukás lehet az Apple okosórája - legalábbis ezt derítette ki a Reuters és az Ipsos közös felmérése, amit az Apple Watch múlt heti bemutatása után indítottak. A válaszadók több mint kétharmada válaszolta azt, hogy nem venné meg az Apple legújabb termékét.
Több mint 200 országból 93 ezernél is több látogatót vonzott a múlt héten véget ért barcelonai Mobil Világkiállítás. Az esemény a számok alapján sikeresebb, mint valaha, de sajnos pont az előző évek egyik legizgalmasabb témakörében, a mobiltelefonoknál és az okoseszközöknél látszik nagy tanácstalanság: a gyártók nem igazán tudják elmagyarázni, hogy a szélesebb tömegeknek miért kellene még jobb kijelzőjű telefonokat vagy okosszemüveget és okosórát venniük. Szubjektív összefoglaló következik.
Máris bűnözésbe taszított valakit a hétfőn este bemutatott Apple Watch. Kínában letartóztattak egy, az elektronikai kütyükért rajongó férfit, aki drogok árulásába kezdett azért, hogy legyen elég pénze áprilisban megvenni az Apple új okosóráját - írja a Marketwatch.
Lezajlott az Apple mai eseménye, amin a közönség az Apple Watchról ismerhetett meg újabb részleteket. De beszélt sok mindenről Tim Cook, a bejelentéseket például azzal kezdte, hogy az Apple lesz az HBO exkluzív partnere a csatorna streaming műsorszolgáltatásához. Később rátért az okosóra-kollekciójára is: lesz sportváltozata az Apple Watchnak, de aki szeretné, az vehet luxusékszert is.
Ma este ismét az Apple-ön lesz a világ szeme. Magyar idő szerint este 6-kor veszi kezdetét az amerikai technológia óriás legújabb bemutatója, amin az Apple Watchról tudhatunk meg részleteket. Ez annyira fontos esemény, mint amikor 2007-ben az Apple bemutatta iPhone-t, vagy 2010-ben az iPadet, hiszen egy új termékkategória bevezetéséről van szó. A cég azt reméli, hogy legalább annyira sikeres termék is lesz, mint az előzőek.
Bekerül az Apple a Dow indexbe - tudta meg a The Wall Street Journal. A blue chipeket tömörítő indexben az AT&T-t váltja le. A hírre 2%-ot ugrott az Apple a nyitás előtti kereskedésben.
Folytatódott tavaly az okostelefonok térhódítása, több mint 1 milliárd készüléket adtak el a világban egy év leforgása alatt. Csak a Samsung 300 millió készüléket értékesített, amivel a legnagyobb gyártó volt 2014-ben. Az év végére azonban megrogyott a dél-koreai mobilgyártó pozíciója.
Három halálos áldozatról szólnak a hírek.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
A részvényesek véleményére várnak.
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.