Apple

Nagy dobásra készül az Apple Kínában

Az ügyhöz közel álló források szerint az Apple-nek sikerült megállapodnia a világ legnagyobb előfizetői bázisával rendelkező China Mobillal a várhatóan a héten bejelentésre kerülő alacsonyabb kategóriás iPhone értékesítésekkel kapcsolatban. Így az amerikai óriás újabb lépést tehet afelé, hogy megállítsa a világ legnagyobb mobilpiacán részesedésének folyamatos hanyatlását- írja a The Wall Street Journal.

Kecsegtető szinten az Apple

Ma már Amerikában is lesz kereskedés, a tengerentúlon pedig elsősorban a technológiai szektor kecsegtet kedvező beszállási pontokkal. Ma az Apple és az Intel mellett a Nasdaq 100 futures grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

A nagyok már zsákolják az Apple-t - Itt az idő venni?

Az elmúlt napokban sorra érkeztek hírek azzal kapcsolatban, hogy neves befektetők vásároltak Apple-részvényeket: Soros György cége megduplázta részesedését az amerikai technológiai óriásban, Carl Icahn pedig egy Twitter-üzenetben közölte, hogy Apple-részvényeket birtokol. Az Apple papírok árfolyama tavaly szeptember óta közel lefeleződött, nem véletlen, hogy egyre több befektető gondolja azt, hogy itt az idő újra beszállni. De tényleg érdemes most Apple-részvényeket venni?

Az Apple beszállítójától vett szabadalmakat a Google

Szabadalmakat vásárolt a Google az Apple egyik legnagyobb ázsiai partnerétől, a Foxconntól, előkészítve a terepet az előretöréshez a hordható készülékek piacán - írja a Financial Times. Ritkán fordul elő, hogy amerikai technológiai vállalatok ázsiai gyártótól vásárolnának szellemi terméket, így a lépés ebből a szempontból is érdekes. A tranzakció pénzügyi részleteit nem közölte a cég - írja a Financial Times.

Nem fogynak az Apple termékei Kínában

Zuhan az Apple részesedése a táblagépek piacán Kínában - derül ki az IDC adataiból. Az iPad már csak mindössze 28%-ot tett ki a második negyedévben az távol-keleti országban az értékesített táblagépek volumenéből, szemben az egy évvel korábbi 49%-kal. Ez azért különösen negatív a cég számára, mivel Kína az Egyesült Államok után a második legnagyobb piacát jelenti.

Veszik a guruk az Apple-t: Soros György is bevásárolt

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Apple a milliárdos befektetők körében, ugyanis míg az utóbbi napokban arról szóltak a hírek, hogy Carl Ichan igen jelentős pozíciót épített az iPhone-gyártóban, addig az Amerikai Tőzsdefelügyelethez eljuttatott dokumentumokból az derül ki, hogy a magyar származású üzletember, Soros György megduplázta Apple-pozícióját.

Néhány tweetelés és az Apple árfolyama elszállt

Az Apple részvényei továbbra is nagyjából 30 százalékkal járnak alacsonyabb szinten a korábbi csúcsuknál, ma viszont meglepő emelkedésnek lehettünk szemtanúi a piacon. Az történt ugyanis, hogy Carl Icahn, ismert befektető arról twittelt pár sort, hogy nagy tétben vásárolt az iPhone-t gyártó cég részvényeiből kedd délután.

Obama az Apple javára döntött a szabadalmi háborúban

Barack Obama felülbírálta az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission -ITC) egyes Apple készülékeinek importjára vonatkozó tiltást, amely a héten lépett volna életbe a Samsung szabadalmi jogainak megsértése miatt - írja a Financial Times. Ronald Reagan idején, 1987-ben fordult elő utoljára, hogy az ITC döntését megsemmisítette az amerikai elnök.

Újabb botrány az Apple egyik beszállítójánál

Ismét az Apple egyik beszállítója került a figyelem középpontjába azt követően, hogy a China Labor Watch egy olyan jelentést tett közzé, amiben a vállalat gyáraiban tapasztalható nem megfelelő munkakörülményekről és kiskorúak foglakoztatásáról számolt be. Korábban az amerikai okostelefon-gyártó másik távol-keleti beszállítójánál, a Foxconnál adódtak problémák, ahol több ezer alkalmazott kezdett sztrájkba a munkakörülményeik javítása érdekében - írja a CNBC.

Bajban az Apple? - Távozik a legjobban fizetett vezető

Távozik az Apple technológiai vezetője, aki tavaly az egyik legjobban fizetett cégvezető volt az Egyesült Államokban. Bob Mansfield ezentúl "speciális projekteken" dolgozik majd - idézi a Bloomberg a cég indoklását.

Bajban az Apple? - Zuhan a nyereség (2.)

Mérsékelt emelkedést mutatott az Apple árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. Az amerikai technológiai óriás az elemzői várakozásokat felülmúló számokat közölt annak köszönhetően, hogy az iPhone értékesítései a vártnál erősebbek voltak. Az árfolyam közel 4%-ot emelkedett zárás után.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- A vártnál több iPhone-t adott el a második negyedévben az Apple, viszont negatív, hogy az átlagos értékesítési ár több mint 30 dollárral csökkent egy negyedév alatt.
- Az iPad értékesítései estek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
- Az Apple bevételei alig 1%-kal emelkedtek év/év alapon, eredményszinten viszont közel 20%-os csökkenésről számolt be a társaság.
- A profitráták csökkennek, a bruttó fedezeti szirnt ötödik negyedéve esik sorozatban.
- A készpénzállomány tovább bővült, a negyedév végén már meghaladta a 146 milliárd dollárt.
- A folyó negyedévre a menedzsmnent az elemzői konszenzusnál alacsonyabb bevételt vár.

Mit tartogathat mára az Apple?

Teljes gőzzel tombol a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, ma, a piacok zárását követően az Apple kerül sorra. Az elemzői várakozások szerint sok jót nem hozott a második negyedév, a konszenzus alapján a bevételek stagnálására számítanak, az egy részvényre jutó eredmény szintjén pedig 20% feletti visszaeséssel számolnak év/év alapon. Őszre várja mindenki az új készülékeket, így a gyenge negyedéves teljesítmény azzal indokolható, hogy a fogyasztók kivárnak az új okostelefonok és táblagépek piacra dobását megelőzően.

Nagyobb csúcstelefonokat és táblagépeket tesztel az Apple

Nagyobb kijelzőket tesztel az Apple az iPhone-hoz és az iPadhez - írja a The Wall Street Journal a vállalat beszállítóira hivatkozva. Úgy tűnik, hogy az Apple azon munkálkodik, hogy a különböző felhasználói igényeknek eleget tegyen, ami nagy szemléletbeli váltást jelent a cégnél. Korábban ugyanis úgy tartotta az Apple, hogy tudja, mi kell a fogyasztóknak és ő diktálja a trendet. A Trendek az egyre nagyobb kijelzők irányába mutatnak, számos versenytárs már 5 colos kijelzővel jelent meg a piacon.

Képtelenek erőre kapni az eddig gyengélkedő papírok

Hiába húzzák újabb csúcsokra a nyugati börzéket, egyes index komponensek képtelenek erőt felmutatni, sőt folyamatos a lemorzsolódás. Ma a Raiffeisen és az Apple mellett az Alcoa grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Hackerek törték fel az Apple fejlesztői oldalát

Hackerek törtek be az Apple fejlesztői oldalára múlt csütörtökön, a weblap órákig elérhetetlen volt. A iPhone-ok gyártója szombaton a szoftverfejlesztőknek kiadott közleményében jelezte, hogy a támadás után már dolgoznak az oldal helyreállításán - írja a Financial Times.

Szeptemberben jön az "olcsó" iPhone?

Már ebben a hónapban megkezdődhet a legújabb iPhone gyártása, amit a média iPhone 5S-ként emleget - írja a CNBC a Jefferies elemzőjére hivatkozva. A hírek szerint a társaság ősszel dobhatja piacra a legújabb okostelefont, a 300-400 dolláros "olcsó" iPhone-nal együtt. A termelési tervek alapján a menedzsment optimista a termék iránti keresletre, az elemző azonban már kevésbé.

Vége a "termonukleáris" háborúnak az Apple és a Google között?

Javul a kapcsolat a "termonukleáris háborút" vívó Apple és Google között, miután sok-sok találkozót folytattak le az elmúlt egy évben - írja a Reuters a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt nyilatkozatára hivatkozva. A két vállalat nagy rivális az okostelefonok piacán: a Google az Androiddal, az Apple az iPhone-nal hódította meg az iparágat.

Vízválasztóhoz ért az Apple

Amerika kimaradt egy nap emelkedésből, így ma újult erővel ugorhatnak neki a vevők a tengerentúli piacnak. Nem fest ilyen jól a nemesfémek grafikonja az aranyban újabb lejtmenet következhet, de kulcsszinthez ért az EURUSD devizapár is. Ma az arany mellett az EURUSD és az Apple grafikonját vett szemügyre.

Három részvény, ami az iPhone-mánia nyertese lehet

Az Apple részvényei komoly lejtmeneten mentek keresztül az elmúlt hónapokban, csak idén több mint 25%-kal értékelődtek le. De a várakozások szerint az Apple hamarosan bemutathatja legújabb okostelefonját, az iPhone 5S-t, ami akár meg is fordíthatja az okostelefon-gyártó szerencséjét.

Feltámad az Apple?

Két hónapja nem látott emelkedéssel zárta a tegnapi napot az Apple árfolyama, az elmúlt hónapokban sokat büntetett részvények 3,2%-os erősödéssel fejezték be a kereskedést. Az optimizmust azok a remények fűtötték, hogy új termékéletciklus kezdődhet a cégnél az év második felében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.