Gratulálunk, Apple, sikerült feltalálni a semmit!
Mi az NFC? Az NFC technológia (Near Field Communication) a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) továbbfejlesztéseként jött létre, vezeték nélküli adatátvitelt tesz lehetővé néhány centiméteres hatókörön belül. Az olvasó terminál körüli mágneses mező aktiválja az egyébként passzív NFC chipeket. A technológia a modern érintésmentes, vagyis fizikai érintkezés nélküli fizetések alapját képezi.
Na ez az, amit eddig az Apple megtagadott a felhasználóitól, és ami miatt nem kevesen dönthettek androidos mobilok mellett. Most egy huszáros marketinghúzással, és az ujjlenyomatos azonosítással összekötve úgy csinálnak, mintha valami teljesen újat találtak volna fel. El is nevezték Apple Pay-nek. Pedig nem találtak fel semmit, csak nagy lemaradással követik a piacot. A megoldás különben egyelőre csak az Egyesült Államokban lesz használható október elejétől.Arról is hallottunk piaci pletykákat, hogy a magyar mobiltárca megoldás, amelyet már évek óta reszelgetnek és csiszolgatnak, azért nem jött még ki, mert az Apple-re vártak. Mivel az iPhone-ok is megkapják a technológiát, az éles indulásra a Magyar Mobiltárca Szövetségnek is el kell készülnie az iPhone-kompatibilis appjával.
Nem mellesleg az NFC technológiát nem csak mobiltárcás fizetésre lehet használni, bár talán elsősorban emiatt került bele a mobilokba. Az egyre olcsóbban gyártott, passzív NFC chipekbe olyan parancsokat kódolhatnak, amelyek automatikusan elindítanak egy alkalmazást vagy megnyitnak egy weboldalt a mobilunkon. Például egy utcai hirdetésen elhelyezett chip "tappelésével" egyből egy online áruház egyik polcához állhatunk, vagy begyűjthetünk egy kupont, esetleg az okostévénket kapcsolhatjuk be az előszobába érve, nehogy lemaradjunk a foci EB-selejtezők előtti magyar himnuszokról.
Na jó, egy fontos pozitívumot azért muszáj megjegyezni: az Apple lépése hatalmas lendületet adhat a mobilfizetésnek, amelynek jövőjét éppen ők kérdőjelezték meg azzal, hogy eddig nem voltak hajlandóak az elvileg legprémiumabb telefonba beletenni az NFC-t. Pedig nem egy gagyi alsó-középkategóriás kínai készülékben is benne van. Az Apple jóstehetségében sokan hisznek, az önbeteljesítés pedig jövendőmondók között is nagy úr. Így most aztán simán elképzelhető, hogy nem téved, aki az NFC-s mobiltárcák robbanásszerű terjedésére számít.
Aki tehát dörzsöli a tenyerét egy jó kis mobiltárcáért, most döntse el, hogy imát mormol érte, vagy átkozza az almásokat!
A 9gag.com-on summázták egyetlen képen, hogy a 2012 decemberében kiadott Nexus 4 és a 2014. szeptemberi iPhone mit tud:

Mindenki másképp csinálja: Törökország hatalmas gázüzletet kötött Moszkvával
De közben másfelé is kacsingatnak.
Megszűnhet az EU széttagoltsága, ami évtizedek óta hátráltatja a gazdaságot
Az Európai Bizottság bemutatta 11 ezer milliárdos tervét.
Bejelentette Oroszország: sokkoló válaszcsapást terveznek – Ez egész Európát meg fogja lepni
Brüsszel terve illegális, lényegében lopás - közölte a Kreml.
Óriási pénzesőt hozott 2024: egyetlen forrásból 38,8 milliárd euró érkezett az EU kasszájába
Összesen már 250 milliárd.
Megjött a legfontosabb táblázat a 2026-os minimálbérről - Kiderült, mennyivel lesz nagyobb a bruttó összeg
És grafikon! Egy cikkben, de a garantált bérminimumról sem feledkezünk meg.
Elképesztő csúcsok közelében a hedge fundok kockázatvállalása - Nem tartanak az összeomlástól?
Minden 100 dollárnyi tőkére 300 dollárnyi pozíció jut.
A PENNY hűtőajtó-programjával 4500 háztartás fogyasztásával egyenértékű energiát takarít meg
Az energiahatékonyság az árakra is kedvezően hat.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


