buda-cash

Brókerbotrány: megszólalt a felszámoló két ügyben is

A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő 2015. április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezői igények határidőn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft.

Elgépelték a Buda-Cash károsultak fontos határidejét

Már csak hat napjuk maradt április 14-ig a Buda-Cash károsultjainak arra, hogy a napokban a felszámolótól kézhez kapott kiértesítő levelek alapján - kifogás esetén - szóljanak, hiszen a levélben szereplő dátumot elgépelték, a felszámoló címét pedig rosszul írták - mutat rá cikkében a Népszabadság. Egy másik cikk pedig arra mutat rá, hogy egyelőre nem is pontosan tudni a kárigényt, illetve nem világos, hogy a lefoglalt vagyonelemek értéke, illetve az OBA által jelzett összegek közötti összhang hogyan teremthető meg.

Újabb meglepő részletek a Quaestor-botrányban!

Tarsoly Csaba az Orbán Gábor NGM-államtitkárrall való március 10-i "találkozóján elmondta azt is, hogy nagy mennyiségben bocsátott ki a cég fiktív kötvényeket" - ez áll az Nemzetgazdasági Minisztérium által a Figyelőnek küldött írásos válaszban, noha ez a félmondat a tegnap más lapokban közölt NGM-közleményekben még nem volt benne. Más meglepő, illetve fontos információk is benne vannak a Figyelő hetilap mai összeállításában, így például az, hogy már az öncsőd bejelentés előtti délelőtt kint voltak a felügyeleti munkatársak a Quaestornál, majd a vizsgálat későbbi részében kényszerszabadságra küldték az egyik legrégebbi felügyeleti szakértőt.

Buda-Cash: hárman előzetesben maradnak

A Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta a Buda-Cash-ügyben érintett három ember előzetes letartóztatását - közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.

SPB a brókerbotrányról: szükség van a bankoktól független szolgáltatókra

A gazdasági világválság kirobbanása a pénzpiac és a tőkepiac összemosásával alakult ki, az intézményi jogosultságok összevonása hatalmas problémákat okozott. A bankoktól független befektetési szolgáltatóknak nagyon fontos kiegyenlítő szerepe van, ezért mindenképpen szükség van rájuk. Nem a független befektetési szolgáltató a probléma, hanem a bűncselekmény, nyilatkozta a Portfolio-nak Parádi-Varga Tamás, az SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Jó hír a pórul járt Buda-Cash ügyfeleknek

A Befektetővédelmi-alap pénze úgy tűnik, elegendő lesz a Buda-Cash ügyben felmerült kártalanításokra. Ugyanakkor ha a Questor is "idekerül", akkor már nem ússzák meg a hitelfelvételt - derül ki Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatójának az Inforádióban elhangzott szavaiból.

Bekeményít a kormány - Nem csak a brókereken verik el a port!

Tegnap a parlament elé került az a törvényjavaslat, amellyel a pénzügyi szolgáltatók vagyonának kimentését próbálják megakadályozni. A jogszabályi változtatásra azért van szükség, mert felmerült a gyanú, hogy az elmúlt hetek botrányaiban érintett cégekből a tulajdonosok vagyonelemeket mentenek ki. A szektor szabályozásának szigorítása azonban itt nem áll meg, áprilisban egy részletes javaslatcsomagot fogadhat el a parlament, a csomag eddig szóba került elemeivel kapcsolatban kérdeztünk brókercégek és biztosítótársaságok vezetőit.

Cégek százai kapcsolhatók a brókerbotrány érintettjeihez

Nagyobb lehet a brókerbotrány háttérbázisa, mint ami első ránézésre látszik. Legalábbis erről tanúskodik, hogy az érintett cégek tulajdonosainak és vezetőinek több száz egyéb cégben van érdekeltségük az Opten legfrissebb elemzése szerint.

Equilor a brókerbotrányról: most kell összefogni

Túlzó lenne a befektetési szolgáltatókra hárítani a botrányokban érintett cégek által okozott károkat, hiszen nem a szolgáltatók felelősek ezekért a károkért, reagált Rogán Antal korábbi felvetésére a Portfolio-nak Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója, aki egyben a Budapesti Értéktőzsde alelnöki pozícióját is betölti. Szécsényi szerint inkább össze kellene fogni, mert erre jobb pillanat nincs, mint a mostani, hiszen a lakosság széles körének figyelme irányul most a befektetési piacra.

Meg akarta ölni magát az egyik letartóztatott bróker

Az Index információi szerint kedden hajnalban öngyilkosságot kísérelt meg a brókerbotrány miatt vizsgált cégek egyik letartóztatott vezetője a Gyorskocsi utcai börtönben.

Buda-Cash-botrány: közelednek a kártalanítás részletei

A Befektető-védelmi Alapnak (Beva) március 20-ig, jövő hét péntekig kell közzétennie a felszámolás alatt lévő Buda-Cash Brókerház ügyfeleinek kártalanítására vonatkozó részletes tájékoztatását - olvasható a Beva honlapján.

Quaestor-kötvény vagy mosógép?

Az elmúlt hetekben olyan eseményeket éltünk meg, ami hosszú időre nyomot hagyhat a magyar tőkepiacon. Ha az E-Star és a Btel nem lett volna elég, a Hungária Értékpapír és a Quaestor kötvényproblémái újabb csapást jelentenek az amúgy is régóta padlón heverő vállalati kötvénypiacnak, mely könnyen ellehetetlenítheti a vállalatok számára a finanszírozás ezen formáját. Ez viszont azoknak a cégeknek rossz hír, akik egyébként arra használnák ezeket a termékeket, amire valók, és akkor, amikor ezt tőkehelyzetük is lehetővé teszi. Felmerül természetesen a felügyelet szerepe is, mi máig nem értjük, hogy tudott 60 milliárd forintot kibocsátani egy olyan cég, melynek minimális árbevétele és saját tőkéje volt. A befektetők számára pedig a tanulság: nézzük meg nagyon, mibe fektetjük a pénzünket, legalább annyi időt szánjunk befektetéseinkre, mint egy mosógép megvásárlására.

Van, amit tagad a Buda-Cash-botrány fő gyanúsítottja

Szerdán is csak kapkodják a fejüket azok, akik a bajba került brókercégekkel kapcsolatos híráramlást követik. A Buda-Cashnél előzetes letartóztatásba került három ember, a Quaestor budapesti székházában pedig házkutatást tartottak.

Fontosabb részletek

  • A Quaestor ügyében különösen jelentős kárt okozó csalás gyanúja miatt indult nyomozás.
  • A Quaestor ügyében egyelőre az ügynek nincs gyanúsítottja.
  • Közben a Buda-Cashnél előzetes letartóztatásba került 3 ember. A kényszerintézkedés 30 napra szól, a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva.
  • A politika is megszólalt az aktuális ügyekben, a kormányszóvivő és a Fidesz, valamint az ellenzéki pártok is nyilatkoztak.

Tisztítótűz söpört végig a magyar brókercégeken!

Február 24. bizonyára sokakban mély nyomot hagyott. Ekkor robbant a médiában a brókerbotrány: a Buda-Cash több mint egy évtizeden keresztül meghamisította adatszolgáltatását. A Buda-Cash azonban csak az első csontváz volt a szekrényben, nem is kellett sokat várni, és a Hungária Értékpapír Zrt.-nél illetve a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél is szabálytalanságokra bukkant a felügyelet. Az összesen több százmilliárd forintos csalássorozat feltárása után az első felszámolásra illetve őrizetbe vételekre sem kellett sokat várni. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az elmúlt évek legnagyobb hazai brókerbotrányáról.

MNB: a felügyelet bukkant a csalásokra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a Buda-Cash hiányosságaira; a módszer lényege, hogy nem a szolgáltatott információkat használják, hanem a helyszínen generáltatják az adatokat, amelyet a Buda-Cash és a QUAESTOR sem tudott előállítani - mondta a jegybank felügyeleti szóvivője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Buda-Cash: így csalt a brókercég

Fiktív személyhez köthető számla segítségével tömte a Buda-Cash évek óta a brókercégnél már a '90-es évek végén jelentkező lyukakat - írja a nol.hu. Az egyik főszereplő Karácsony Miklós, aki január 30. és február 2. között 62 milliárd forint értékben vásárolt diszkont kincstárjegyeket a Buda-Cash-nél vezetett számlájára.

Az eddigieknél is nagyobb az új brókerbotrány!

Hétfő este öncsődöt jelentett a Questor csoporthoz tartozó Quaestor Financial Hrurira. Magyarázatként a Buda-Cash-botrány okozta pánikot említette meg a Quaestor csoport, melynek következtében az ügyfelek nagy mennyiségben akartak kötvényt visszaváltani. Tarsoly Csaba vezérigazgató az állam segítségét kérte. Kedd reggelre azonban kiderült az MNB nyilatkozataiból, hogy szabálytalanságokat találtak.

Fontosabb részletek

  • Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira hétfő este.
  • Kedden az MNB közölte: részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét.
  • Célvizsgálatot tartott ugyanis a társaságnál a jegybank, szabálytalanságokat talált.
  • A hírek szerint 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt adott el a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.
  • Ahogy jönnek az egyre vadabb számok, úgy fest ez is beleillik a korábbi brókerbotrányok sorába.
  • A Quaestor csoport többi tagja (alapkezelő, idegenforgalmi, pénzügyi tanácsadói, utazásszervező) nem érintett az ügyben.
  • Második közleményt is kiadott a Quaestor délután, ezt már a kirendelt felügyeleti biztos jegyezte.
  • Kedden a másik két független befektetési vállalkozás, a Concorde és az Equilor is levelet küldött az ügyfeleknek, melyben hangsúlyozzák, hogy náluk minden rendben.

Megérkezett az Equilor levele is!

A Questor felől érkező hírek nyomán újabb brókercég szólalt meg, a Concorde-hoz hasonlóan az Equilor is levelet küldött ki. Az alábbiakban az Equilor vezetői által kedd délután az ügyfeleknek küldött levelet közöljük.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.