buda-cash

Ők buknak nagyot a Quaestorral

Pár hét leforgása alatt már a harmadik brókerbotránytól hangos a magyar pénzügyi szektor. A Buda-Cash és a Hungária után az MNB ma a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét is felfüggesztette, miután tegnap este a csoport érdekeltségébe tartozó Quaestor Financial Hrurira csődvédelembe menekült. A gond ott kezdődik, hogy a Hrurira által kibocsátott kötvényekre nem vonatkozik a Beva védelme, és ez igazán nagy csapás a kötvénytulajdonosok számára, ugyanis ez azt jelenti, hogy ők csak a felszámolási eljárás keretében juthatnak hozzá pénzükhöz.

Itt a terv a brókerbotrányok kivédésére

A tervek szerint a központi értéktár egy új, alszámlákra épülő rendszert hozna létre, a befektetési szolgáltatók ügyfelei közvetlenül a KELER-től kapnának információt arról, milyen értékpapírok vannak a számláikon, mondta el a Portfolio-nak Dudás György, a KELER vezérigazgatója.

Buda-Cash botrány: 73 ezer banki ügyfelet máris kártalanítanak

A DRB Bankcsoport felszámolása kapcsán az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mintegy 73 ezer ügyfél számára fizet kártalanítást, első körben 103 milliárd forint értékben. A 64 ezer magánszemély közül 22.558 (100 ezer forint alatti megtakarítással rendelkező) ügyfélnek a mai naptól kézbesíti a Magyar Posta a kártalanítási összeget. Ezzel egy időben a többi magánszemély, valamint 10 ezer jogi személy betétes számára is megkezdődött az értesítések postázása. Az OBA a kártalanítás ötödik munkanapjára az érintett betétesek 95,5 százalékának adatállományát feldolgozta és kifizetésre átadta a kifizető-szervezetek számára (Magyar Posta, OTP Bank és a takarékszövetkezetek).

150 milliárdnyi fiktív kötvényt sózott el a Quaestor

Dúl a brókerbotrány, mellyel kapcsolatban az MNB alelnöke a parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén beszélt. Windisch elmondta, hogy mintegy 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki a Quaestor, mely ráadásul a Buda-Cashhez hasonlóan meghamisította az informatikai rendszereket - írja a hvg.hu.

Ezért van óriási bajban a Quaestor!

Újabb brókercég került bajba a Hungária Értékpapír és a Buda-Cash után, azt követően, hogy a Quaestor kötvénykibocsátásért felelős cége csődvédelembe menekült, ma reggel az MNB a brókercég tevékenységét is részlegesen felfüggesztette. A Quaestor története eddig úgy tűnt két szálon fut: az egyik egy finanszírozási, likviditási probléma, a másik pedig a működésben észlelt szabálytalanságok feltárása és ennek lehetséges következményei. A 150 milliárd forintnyi fiktív kötvénykibocsátás hallatán azonban határozottan kijelenthető, az eddigi legnagyobb brókerbotrányról van szó. Ez már aligha menthető átstrukturálásokkal, eszközeladásokkal, csődvédelemmel. Ilyen körülmények között már a politika sem tud ebbe úgy beleállni, hogy egy önhibáján kívüli céget mentenek meg.

Zsiday a Quaestor-botrányról

Zsiday Viktor befektetési szakember is kifejtette véleményét a Quaestorral kapcsolatos legújabb fejleményekről. Friss blogposztjában azt írja, hogy a társaság által elindított kötvényprogram olyan nagyra hízott, hogy önmagában a kamatszolgálat is jelentős terhet jelentett. A probléma idővel amúgy is valószínűleg manifesztálódott volna - vélekedett.

Pénzt követel a Buda-Cash ügyfeleitől az MNB

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztosa máig adott határidőt a svájci frankon erősödése miatt jelentős veszteséget elszenvedett befektetőknek, hogy kiegyenlítsék a Buda-Cash-sel szemben fennálló tartozásaikat. Ügyfelenként akár több százmillió forintról is szó lehet.

Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira

Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn, amely a Quaestor csoport 100%-os tulajdonában áll. A társaság kötvényeket bocsátott ki, amelyeket nagy mennyiségben akartak visszaváltani a befektetők a Buda-Cash-botrány következtében. Most a cég az állam segítségét kéri. Két hét leforgása alatt a Quaestor Financial Hrurira már a harmadik bajba került pénzügyi cég.

Buda-Cash: 60 milliárdos csalással gyanúsítják a volt vezetőt

A Buda-Cash 9 alkalmazottját vitték el a rendőrök ma kora reggel - értesült a magyarnarancs.hu. Ezt követően az mno.hu arról számolt be, újabb fővel bővült az előállítottak köre. A cég vezérigazgatóját különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják.

Brókerbotrány: az államkincstár nem képes pótolni a bankokat

Az államkincstár nem tud teljes banki szolgáltatást nyújtani, hiteleket adni, készpénzfelvételt biztosítani - jelentette ki Tállai András, a Nemzetgazdasági minisztérium parlamenti államtitkára a Buda-Cash-ügy miatt befagyott önkormányzati pénzek elhelyezésére vonatkozó kérdésre válaszolva az ATV Start című műsorában hétfőn.

Buda-Cash: megszólalt a volt FB-elnök

Elismerte Antali Károly, a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának (fb) egykori elnöke, hogy már 2008-ban voltak hiányosságok a brókerháznál - hangzott el az M1 vasárnap esti Híradójában. Antali Károly a hírműsornak azt is elmondta, elmegy az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésére, ahová az ügyben beidézték.

Miért kerülnek bajba a brókercégek?

Újabb brókercég került idehaza a felügyelet célkeresztjébe, az ügyben letartóztatások történtek, a befektetők pedig láthatóan idegesek, hozzánk is egyre több panaszlevél fut be. A brókercégek rémesen egyszerű alaptevékenysége folytán joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon miért kerültek bajba egyes hazai szereplők? Az alábbiakban azt vizsgáltuk, mely klasszikus okosságok szülhették ezt a kellemetlen helyzetet, aminek következtében a szektor egy jelentős szereplője csukta be kapuit. Az események rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos a megfelelő brókercég kiválasztása, ez messze a legnagyobb kockázati tényező ezen a piacon.

Itt az MNB döntése: indul a Buda-Cash felszámolása

Az MNB ma visszavonta a Buda-Cash Brókerház Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását. A jegybank által feltárt hiányosságok, illetve a felügyeleti biztos adatai alapján a brókerház jelentős összeggel nem tud elszámolni ügyfeleinek. A brókerház ügyfeleit a Befektető-védelmi Alap kártalanítja majd.

Varga: szigorúbb ellenőrzésre készülhetnek a pénzügyi szervezetek (2.)

A nemzetgazdasági miniszter abban bízik, hogy néhány héten belül elkészül a kormányelőterjesztés a pénzügyi szervezetek ellenőrzésének a szigorításáról. A terv szerint a hitelintézetekhez hasonlóan a legalább háromévente lenne köteles megvizsgálni a felügyelet a befektetési vállalkozásokat is a jelenlegi ötéves határidő helyett- mondta el Varga Mihály az M1 Este című műsorában.

Buda-Cash-botrány: rendkívüli támogatást ad az állam

A Buda-Cash-ügy miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok közül 67 kap összesen mintegy 245 millió forint rendkívüli támogatásként - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

Nem menekültek külföldre a Buda-Cash vezetői

Nem menekültek külföldre a Buda-Cash vezetői, a brókercég vezérigazgatója pedig még a hét elején tartott razzia előtt meghallgatást kért az MNB-től, tudta meg a HVG.

Ilyen lenne az élet Buda-Cash nélkül

Nemcsak a Buda-Cash ügyfeleit érintheti a napokban bombaként robbanó brókerbotrány. A Buda-Cash ugyanis tavaly az egyik legnagyobb brókercég volt a hazai részvénypiacon. A szolgáltató kiesése főként a határidős részvénypiacon okozhat nagyobb forgalomkiesést.

Közel a Buda-Cash felszámolása! - Megszólalt az MNB

Nem igaz, hogy önfeljelentés alapján indult eljárás a Buda-Cash brókercéggel szemben, viszont igaz, hogy a korábban elhangzott 100 milliárd forintnak csak egy kisebb része tűnt el a Buda-Cash ügyfelek számláiról, nagyjából 60-65 milliárd forinttal a DRB bankcsoport felé nem tud elszámolni a brókercég, reagált a tegnap megjelent lapértesülésekre a Portfolio-nak adott interjúban Dr. Windisch László, az MNB alelnöke. A Buda-Cash és az érintett bankok felszámolásáról akár már jövő héten dönthetnek, így hamarosan elindulhat az ügyfelek kártalanítása is.

Itt a lista: ezek a bankok és takarékok teljes biztonságban vannak

Bankká alakulás miatt kimaradt a takarékok biztonságos integrációjából az a négy bank, amelynél az MNB betétfelvételi korlátozásokat léptetett ma életbe. A hírekben szereplő Tokaj és Vidéke már nem önálló takarék, hanem a bajban lévő ÉRB bank része. Mutatjuk, melyek azok a bankok és takarékok, amelyeknél a betétesek kettős védelem alatt állnak.

Brókerbotrány és bankszünnap: itt vannak a gyakorlati tudnivalók

Közzétette az MNB a honlapján kérdések és válaszok formájában a legfontosabb, az ügyfelek számára közérdekű tudnivalókat a Buda-Cash Brókerház Zrt., illetve a DRB bankcsoport ügyében. Összegyűjtöttünk pár érdekes információt a brókerbotrányról és a bankszünnapról.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.