Több közép-kelet-európai állam is kínai finanszírozással és kivitelezésben fejlesztené energiaellátását, a potenciális projektekről a budapesti Kína-Kelet-Európa csúcs alkalmával is tárgyaltak a felek. Boszniában szénerőművet, Romániában pedig atomerőművet fejleszthetnek a kínai társaságok - ez utóbbi a térségben a legnagyobb kínai projekt lehet.
A tőkepiacokról, illetve hitelből fedezné a tervezett nagyszabású beruházási projekteket - egyebek mellett két működő reaktorának üzemidő-hosszabbítását a román állami nukleáris energiatermelő vállalat, a Nuclearelectrica - mondta a társaság új vezérigazgatója, Cosmin Ghita. Mivel a társaság nem rendelkezik elegendő pénzügyi mozgástérrel az élettartam-hosszabbítás munkálataira, kapitalizációs stratégiára van szüksége - közölte a Nuclearelectrica igazgatótanácsa által csütörtökön megválasztott vezérigazgató, szavai szerint pedig a stratégia-tervezetet hamarosan várhatóan be is fogja nyújtani a testülethez jóváhagyásra.
Románia kínai segítséggel építené meg a cernavodai atomerőmű hármas és négyes blokkját - ennek reményében egyebek mellett az atomenergetikai együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot az érintett szakhatóságok vezetői hétfőn Bukarestben, Li Ko-csiang kínai és Victor Ponta román kormányfő jelenlétében.
Az éj leple alatt tüzérségi tűz volt, egymást vádolják a felek.
Tömegek hallották a Szent Péter téren az első vasárnapi szentmiséjén elmondottakat.
Isztambul lenne a helyszín a történelmi jelentőségű egyeztetéseknek.
Most dől el, hogy nagy siker, vagy kudarc lesz belőle
Cikkünk folyamatosan frissül.
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?