eia

1970-es csúcs dőlhet meg a tengerentúli olajiparban

Szakállas rekordot adhat át a múltnak 2018-ban az Egyesült Államok olajipara, az előrejelzések szerint ugyanis megdőlhet a szektor 48 éve felállított kitermelési csúcsa. A kormányzati EIA júniusi kitekintése felfelé módosította az egy hónappal korábbi kitermelési prognózist, miközben az olajárak várható jövő évi alakulásával kapcsolatos becslését jelentősen mérsékelte.

Tovább esett az olaj, de új csúcson járt az Nasdaq

Kétéves esés után immár nő az amerikai olajkitermelés és közben egyes országok megszeghetik a télen kötött OPEC kitermelés csökkentést - ez az a két fő ok, ami miatt a hétfői 4% után kedden újabb 2%-kal 50 dollár közelébe esett az amerikai olaj árfolyama. Ez kedden nem annyira nyomasztotta az amerikai részvényindexeket, igaz a Dow Jones kicsit csökkent, miközben a Nasdaq új történelmi csúcson zárt. Közben a befektetők világszerte nagyon várják a november 8-án megválasztott Donald Trump amerikai elnök január 11-i első sajtótájékoztatóját.

Kéthavi mélypontra lökték az olajat

2 havi mélypontra esett tegnap az olajár, ahonnan ma reggel megindult némi korrekció. A lejtmenet annak volt betudható, hogy a legutóbb közzétett amerikai olajtartalék adatok jókora csalódást okoztak.

Jelentősen nőhet az USA és Kína gáztermelése

Megjelent az amerikai Energia Információs Hivatal (EIA) friss nemzetközi energiapiaci kitekintője, mely szerint 2040-ig közel 50 százalékkal emelkedhet a világ energiafogyasztása. A megújulók növekedése töretlen lehet, és a földgáztermelés is jelentősen nőhet, az USA gáztermelésének felét 25 év múlva már a palagáz adhatja.

Az IEA szerint már láttuk a mélypontot az olaj piacán

Az olajár valószínűleg túljutott a mélyponton, minthogy az Egyesült Államok és más OPEC-en kívüli országok termelése gyorsan csökken, és az iráni olajszállítások messze nem emelkedtek drámaian - áll az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) pénteken közzétett márciusi olajpiaci jelentésében.

Újra beszakadt az olaj a megugró készlet-adatokra

Bár a várt 2,5 millió hordónál kisebb mértékben, csak 234 ezer hordóval emelkedtek tovább az amerikai nyersolaj-készletek, de így is legalább 26 éves csúcsra kapaszkodtak középnyugati készletek, így azonnal 2,5%-kal esett a határidős WTI árfolyama. Emiatt a tegnap este már tesztelt 30 dollár körüli hordónkénti árnál jár a kereskedés, ami a részvénypiacokra is újra rányomja a bélyegét.

Fürdik az olajban Amerika: 43 éves rekord dőlt meg

Amerikában utoljára 1972-ben termeltek ki egy hónapban annyi olajt, mint amennyit idén májusban - írja a Marketwatch.com. Az adatot közlő Amerikai Energiaügyi Minisztérium azonban megemelte a WTI világpiaci árfolyamára vonatkozó becslését.

Megérkezett az első hurrikán!

Júniusban hivatalosan is megkezdődött az amerikai hurrikánszezon, az első hurrikán kialakulásáról épp az elmúlt órákban kezdtek csak jönni a hírek, az előttünk álló hónapokban pedig vélhetően nagyobb figyelmet kap majd a téma, főként az olajpiac vonatkozásában. A jelenlegi várakozások szerint az idei szezon az átlagosnál gyengébbnek ígérkezik, vagyis a potenciális kitermelés kiesés mértéke a kőolaj és a földgáz esetében vélhetően nem lesz igazán jelentős. A hurrikánszezon jellemzően szeptemberben szokta elérni tetőpontját, így a neheze még hátravan, de a befektetőket valamelyest megnyugtathatja, hogy a korábbi tapasztalatok szerint a hurrikánok miatti kitermelés leállások, termelés kiesések nem okoztak komolyabb olajár emelkedést.

Hegymenetben az amerikai nyersolajtartalékok

Az elemzői várakozásokkal szemben 3 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,8 millió hordóval többet, fűtőolajból 1,7 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Óriásit zuhant a földgáz ára

Bezúzták a földgáz árfolyamát, miután a vártnál jóval nagyobb gáztartalékokról adott számot az EIA Amerikában - írja a Marketwatch. Ma már több mint 6 százalékot veszített értékéből a nyersanyag.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.