Záporozó gyorsjelentések közepette erősödéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, ezt követően azonban hamarosan lefelé vették az irányt, végül pedig vegyesen zárták a napot. A Nasdaq értéke 0,2%-ot emelkedni tudott, az S&P 500 viszont 0,2%-ot esett, míg a Dow Jones értéke 0,6%-kal került lejjebb, ami elsősorban az IBM 5% feletti zuhanásának volt köszönhető.
Hiába hasít az IBM mesterséges intelligencián alapuló szuperszámítógépe, a Watson, a társaság nyeresége csökkent az első negyedévben - derül ki a piaczárás után közzétett negyedéves gyorsjelentésből. Az IBM részvényei több mint 5 százalékot estek a zárás utáni kereskedésben.
A vártnál jobb negyedéves számokat közölt a harmadik negyedévre az IBM, az árfolyam mégis esett a zárás utáni kereskedésben. Pedig még a várakozásait is megerősítette a menedzsment. A befektetők nem fogadták jól, hogy a profitabilitás romlik és hogy a bevételcsökkenés nem állt meg, 18. negyedéve esik az IBM bevétele.
Az IBM bejelentette, hogy kétszázmillió dollárt fektet müncheni Watson Internet of Things központjának fejlesztésébe, csakúgy mint a Blockchain és egyéb adatvédelmi megoldásaihoz kapcsolódó IoT szolgáltatásokba - olvasható a vállalat közleményében.
A Ustream, a Scitec és a Richter ügyletek húzták az első félév felvásárlási piacát Magyarországon. A tavalyi év második félévéhez képest hét százalékkal emelkedett a vállalati tranzakciók és összeolvadások (M&A) száma, a tranzakciós piac összértéke 2016 első felében megközelítette a 0,9 milliárd dollárt, ami 21 százalékos emelkedés az előző félévi adathoz képest. Az ágazatok közül az idei első félévben a feldolgozóiparban volt a legtöbb felvásárlás és összeolvadás, ami változást mutat az előző évek IT-dominanciája után - derült ki az EY felvásárlási barométeréből.
Kezd kifizetődni az IBM-nél a stratégiai váltás, hogy a hagyományos hardvergyártás helyett a szoftverfejlesztésre és az olyan új, innovatív területekre fókuszál a cég, mint a cloud computing, vagy a mesterséges intelligencia. De egyelőre még folytatódik a már több mint négy éve tartó bevételcsökkenés és a profit is esett a második negyedévben - derül ki a cég gyorsjelentéséből.
Az IBM 3,2 milliárd forintból bővíti székesfehérvári IT-szolgáltató központját, ehhez a kormány egyedi döntés útján 1,1 milliárd forintot biztosít. Ezzel 410 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Székesfehérváron.
A legutóbbi gyorsjelentések nem örvendeztették meg a befektetőket, főleg a technológiai vállalatok felől érkeztek csalódást keltő számok. A Nasdaq esett is a hírekre.
A főbb sorokon az elemzői várakozásoknál jobb számokat tett közzé az IBM az idei első negyedévére vonatkozóan, ez azonban nem hatotta meg a befektetőket, akik a bevételek 16. negyedéve tartó esése láttán adni kezdték a részvényeket. Az sem okozott megnyugvást, hogy a menedzsment megerősítette az idei évi várakozásait, a részvények közel 5 százalékot estek tegnap az amerikai tőzsdezárás után.
Az IBM nem fél attól, hogy hirtelen egy semmiből érkező startup felforgatja a piacait, viszont a jó befektetési lehetőségekre folyamatosan figyelnek. Így történt ez a Ustream felvásárlásakor is, amiről ugyan az IBM Magyarország igazgatója, Benedek Péter sem árulta el a pontos vételárat, de azt igen, hogy messze a legmagasabb értékű magyar startup-felvásárlásról van szó. Szerencsére a Ustream fejlesztési központja marad Magyarországon, sőt, bővítéseket is terveznek. Az IBM gondolkodó gépéről, a magyar bankok alaprendszerinek cseréjéről, a pénzintézetek felhőbe költözési esélyeiről is beszélgettünk a szakemberrel.
Japánban valóság az, amit sokan még pár évvel ezelőtt is csak maximum tudományos fantasztikumnak gondoltak volna: hamarosan kognitív képességekkel felruházott robotok dolgoznak majd a japán Mizuho Bankban.
Az IBM csütörtök este megerősítette azokat a korábban kiszivárgott híreket, miszerint megvásárolta a Ustream Inc. felhőalapú, élő videostreaming szolgáltatást nyújtó vállalatot. Az IBM a tranzakció pénzügyi részleteit nem közölte.
Az IBM tárgyalásokat folytat a Ustreammel a cég felvásárlásáról - értesült a Fortune. Az egyik legsikeresebb magyar vonatkozású startupként elkönyvelt cégért 130 millió dollárt (durván 37,57 milliárd forintot) fizetnének készpénzben, és ezen felül még további pluszkifizetéseket is vállalhatnak.
Bár az IBM közel a várakozásoknak megfelelő negyedéves árbevételről és eredményről számolt be, sőt az új üzletágak is jól teljesítettek, a cég teljes árbevétele is profitja bázishoz képest jelentősen csökkent, ráadásul a menedzsment 2016-tal kapcsolatban lényegesen pesszimistább mint az elemzők. A részvények árfolyama a zárás utáni kereskedésben közel 4 százalékos eséssel reagált.
Az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be az IBM a harmadik negyedévre és bár a negyedéves profit felülmúlta a konszenzust, a teljes évre vonatkozó várakozásait csökkentette a menedzsment. Ennek eredményeként több mint 4%-ot esett az árfolyam a zárás utáni kereskedésben.
Jönnek a gépek, és először okosabbak lesznek nálunk, aztán elveszik a munkánkat, utána átveszik a hatalmat és kivégeznek minket, selejtes hibás organizmusokat - jósolja a Terminátor, a Mátrix vagy éppen újabban az Ex-Machina. A gépek tényleg jobbak nálunk néhány dologban, hiszen precízebbek, az egyszerű feladatokban soha nem hibáznak, talán innen ered a kicsit mindenkiben gyökeret verő idegenkedés is tőlük. Valójában mára a tudomány megteremtette a mesterséges intelligencia új, hétköznapi vetületét: a kognitív számítástechnika egy gondolkodó gépi asszisztenst hozott létre. A Watsonnak elnevezett szuperszámítógép testű "szoftverléleknek" nincsenek érzési, viszont kiválóan megérti az emberi beszédet, és pontosan arra válaszol, amit kérdeznek tőle. Brutális mennyiségű adatban tár fel összefüggéseket, receptet gyárt, az emberek személyiségét elemzi. Nem a munkád és az életed veszi el, hanem csak simán segít. De azért ez is elég érdekes, nem?