Itt és most válságkezelésre van szükség a járműipari beszállítóknál

Itt és most válságkezelésre van szükség a járműipari beszállítóknál

Tarthatatlanná teszik a globális ellátási problémák a rendelések teljesítésének korábban megszokott rendjét a járműiparban. A magyar operációk a piac elemzésével, rugalmas termelésszervezéssel, a vevő-beszállítói együttműködések javításával és gyártáskapacitás-összehangolással próbálnak úrrá lenni a helyzeten.

Vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten a Knorr-Bremse

Vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten a Knorr-Bremse

A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten - jelentette be a keddi átadó rendezvényen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

A koronavírus-járvány ellenére jól halad a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése, a ZalaZone teljes műszaki átadására már 2022 tavaszán sor kerülhet. Erre szükség is lesz, hiszen az üzemeltető Autóipari Próbapálya Zala Kft. kiemelt célja, hogy minél előbb utolérje nyugati versenytársait műszaki tartalomban és a működtetési folyamatokban egyaránt. Hamar Zoltán cégvezető többek között beszélt arról is, hogy már idén szeretnék elérni, hogy a tesztpálya önfenntartóvá váljon és eszük ágában sincs nyomott árakkal versenyezni. A már meglévő és a leendő partnereiket a szolgáltatások minőségével és széles választékával kívánják megtartani és megnyerni. Utóbbihoz az Európában kialakult helyzet jó lehetőséget biztosít hosszútávon, a járvány hatására ugyanis Magyarország vonzóbb teszthelyszínné válhat, mint a nagy riválisnak számító mediterrán országok, Olaszország és Spanyolország.

Jövőre elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

Jövőre elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya

Már mintegy 70 százalékban kész, és a tervek szerint a jövő év végére átadható lesz a 45 milliárd forintba kerülő, 260 hektáron elterülő zalaegrszegi járműipari tesztpálya - mondta a Világgazdaságnak Robert Siddi, a létesítmény szolgáltatásait hasznosító AVL-ZalaZone Kft. kereskedelmi vezetője.

Hogy készülnek a magyar vállalatvezetők a recesszióra?

Hogy készülnek a magyar vállalatvezetők a recesszióra?

Innovációról, alkalmazkodóképességről, egy esetleges válságra való felkészülésről szólt mai Business and Finance Summit 2019 konferenciánk vállalatvezetői panelbeszélgetése, amelyet Kerekes Antal, a PWC partnere moderált.

Nemzetközi startupokkal dolgozik Budapesten a Knorr-Bremse

Egy cseh és egy német startup már biztosan készülhet az együttműködésre a világ legnagyobb vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalatával. A Knorr-Bremse Budapest a Design Terminallal közösen megrendezett, háromnapos bootcamp után választotta ki azokat a cégeket, amelyek szolgáltatásaikkal sokat tehetnek hozzá a munkahelyi légkör és a belső kommunikáció fejlesztéséhez. Sávos Andrást, a vállalat ügyvezetőjét kérdeztük a kiválasztás folyamatáról, a startupokkal való együttműködés fontosságáról.

Jön az év német tőzsdei részvénykibocsátása

Akár 4,2 milliárd eurós is lehet a Knorr-Bremse IPO-ja, ezzel az idei legnagyob részvénykibocsátás lehet a német tőzsdén. A papírokat már hétfőtől lehet jegyezni, a kereskedés már október 12-én elindulhat a részvényekkel.

Gyárbővítést jelentett be a Knorr-Bremse Kecskeméten

Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti jelenlegi gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten. Az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják.

Átadták a világ legnagyobb vasúti fékgyárát Budapesten

A magyar gazdaság húzóágazata a járműipar, amelynek teljes kibocsátása 2016-ban 25,4 milliárd euró volt - emlékeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára kedden azon a rendezvényen, amelyen átadták a Knorr-Bremse Magyarország új gyártócsarnokát és új tanműhelyét.

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adják át Budapesten

A világ legnagyobb vasúti fékgyárát adják át Budapesten jövő héten - derül ki az eseményre szóló meghívóból. A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest október 17-én felavatja új gyártócsarnokát és bemutatja új tanműhelyét.

Milliárdos támogatást kap az ismert német multi Magyarországon

A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,262 milliárd forint egyedi innovációs támogatást kap a "globális, skálázható haszongépjármű rendszerek fejlesztése" tárgyú projekt megvalósítására - derül ki a kormány Magyar Közlönyben hétfőn publikált határozatából.

Magyar találmány forradalmasíthatja a vonatozást

Egy kizárólag magyar mérnökök által fejlesztett, úgynevezett vezetőtájékoztató rendszer 15 százalékkal csökkentheti a vasúti szerelvények energiafogyasztását és károsanyag-kibocsátását, illetve a vonatok pontosságát is javíthatja - derül ki a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest közleményéből.

Ilyen megállapodást még nem kötött az NGM

A magyar beszállító kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése érdekében együttműködés jön létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és a fékrendszereket gyártó Knorr-Bremse csoport magyarországi vállalatai között - az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a leányvállalatok vezetői írták alá csütörtökön, Budapesten.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.