konzum

Hamarosan intézményi befektetők is megjelenhetnek az Opusban és a Konzumban

Többet érnek a Konzum részvényei a tulajdonos és a menedzsment szerint a jelenlegi piaci árfolyamnál, a részvények prémium kategóriába kerülése pedig egy fontos mérföldkő ahhoz, hogy az intézményi befektetők komolyabb részvénycsomagokkal is megjelenhessenek a cégben - mondta el Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója a Trend FM-nek adott interjújában.

Újraindult a Konzum kereskedése

Visszaállította 16:10 perckor a Konzum részvényeinek kereskedését a BÉT. Emelkedik az árfolyam, amióta újraindult a kereskedés, már a tegnapi záróárfolyam felett járnak a részvények.

Magyarország legnagyobb szállásadó vállalata akar lenni a Konzum

A decemberben bejelentett, folyamatban lévő 30 milliárdos tőkeemelés folytatásaként, újabb vagyonelemekkel bővül a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. turisztikai portfóliója - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tőzsdei társaság a várhatóan április végéig lezáruló, két lépésben megvalósított tőkeemelés eredményeként kizárólagos befolyást szerez a BLT Group Zrt.-ben amely a Balatontourist csoportot, illetve három balatoni ingatlant tulajdonol, továbbá megszerzi a Hunguest által üzemeltetett Bál Resort hotelt is. A lépéssel az igazgatóság Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatának létrehozását készíti elő: a tőkeemelést követően a Hunguest Hotels Zrt.-t és a Balatontouristot egy közös szakmai irányítással működő turisztikai csoportba szervezi.

Támaszhoz érkeztek a Mészáros-papírok - Videó technikai elemzés

Az elmúlt hónapok inkább az oldalazásról és korrekcióról szóltak az Opus és a Konzum esetében, a naponta 15%-os emelkedések sorozata lassan a múlt homályába vész. A héten felgyorsuló erőteljes esés azonban izgalmas szintek közelébe sodorta a két részvényt, ahonnan könnyedén kialakulhat egy emelkedő hullám.

Miért zuhannak a Mészáros-részvények?

Nagyot esett az elmúlt napokban a Mészáros-cégek árfolyama, összegyűjtöttük, milyen tényezők állhatnak az esés mögött.

Ezért zuhantak többhavi mélységbe a Mészáros-papírok?

Miközben az európai és tengerentúli részvénypiacokon kedvező volt a hangulat és a magyar tőzsdeindex látványosan menetelt, addig a Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei társaságok árfolyama kedden is mélyrepülésben volt és rég nem látott mélységekbe estek. Az Opus háza táján lehet keresni a válaszokat.

Nagyon csúnya napja volt a magyar kispapíroknak

2017 nagyrészt a kispapírokról szólt a magyar tőzsdén, a Konzum és az Opus vezetésével nagyot raliztak a kis- és közepes kapitalizációjú magyar tőzsdei cégek részvényei. Ma ennek az ellenkezőjét látjuk, szinte válogatás nélkül adják a részvényeket, de most is a Mészáros-papírok járnak az élen. Az Opus és az Appeninn közel 8 százalékot esett, de ütik az FHB-t, a Rábát, a Masterplastot és az Alterát is.

A Prémium kategóriába készül a Konzum

Hétfőn a Konzum kérvényezte a részvényeinek a Prémium kategóriába történő átvezetését, miután teljesítette a BÉT szabályzatában foglalt feltételeket.

Így építenék tovább Mészárosék az ingatlanbirodalmukat

A Konzum-csoport berobbant az ingatlanpiacra. Még hivatalosan nem is az övék az Appeninn többségi tulajdona, de már elindult az ingatlanos birodalom szisztematikus építése, a stratégia megtervezése, a portfóliótisztítás előkészítése, és az egyre inkább jövedelem termelő ingatlanok akvirálása. Az ügymenetnek már csak formális akadályokon kell átjutnia (a GVH jóváhagyása szükséges), és onnantól minden tekintetben nyitott az út az ingatlanportfólió stratégiai átalakítására és a terjeszkedésére. A jövőbeli tervekről, a 18 Spar által bérelt ingatlan megvásárlásáról, az A kategóriába történő nyitásról és a külföldi terjeszkedésről beszélgettünk Fekete Péterrel, a Konzum vezérigazgató-helyettesével és Székely Gáborral, az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsának tagjával, operatív vezetőjével.

Az Opus és a Konzum sztorija még csak most indul

Nagyon megosztottak a piaci szereplők a Mészáros-papírokkal kapcsolatban, sokan csak óvatosan mondanak véleményt vagy nem is nyilatkoznak róluk szívesen, a kevés véleményformáló közül Zsiday Viktor a múlt héten inkább a tőzsdei Mészáros-birodalom jövőjével kapcsolatos félelmeiről írt, amikkel Virág Ferenc, a Random Capital vezetője nem ért egyet. A brókercég vezetőjével a Konzum, az Opus és az Appeninn kapcsán a cégeket ért kritikákról, a vállalatok kilátásairól beszéltünk.

Mészáros még meg se érkezett, máris duplázódott a CIG nyeresége

Eddig arra számítottunk, a 2016-os hasonló, valamivel több mint 1 milliárd forint fölötti adózott eredményt sikerül elérnie 2017-ben is a CIG Pannóniának. Ehhez képest meglepetés olvasható a ma reggel közzétett gyorsjelentésben: 2 milliárd fölötti nyeresége lett az életbiztosítónak, mivel csaknem 1 milliárd forinttal átértékelték a könyvekben (felfelé) a vagyonbiztosítási érdekeltséget, az EMABIT-ot. A tényleges biztosítási tevékenységben romlott az éves profitteljesítmény, de az év vége már jól sikerült, az év végi értékesítési teljesítmény pedig 6 éves rekordot döntött.

Mit jelent Mészárosék mai bejelentése?

Fontos bejelentéseket tett ma az egyik Mészáros Lőrinchez köthető hazai tőzsdei cég, az Opus. Igyekszünk értelmezni a számokat.

Megkezdődött a Konzum 30 milliárd forintos tőkeemelése

A decemberben bejelentett, összesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés első lépését valósítja meg a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. - jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A szerdán közzétett ügylet eredményeképpen a Konzum Nyrt közvetett módon a Hunguest Hotels Zrt. összesen 99,99 százalékos üzletrészének tulajdonosává válik.

Megszólalt a Telenor: fontos üzenet a magyar ügyfeleknek

Érdekeset posztolt ma délután a Telenor Hungary a Facebookon annak fényében, hogy piaci pletykák szerint a Mészáros Lőrinc-féle Konzum és a cseh PPF is érdeklődik a norvég tulajdonú magyar telekomcég iránt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.