
Nemrég adták át a söptei hibrid erőmű naperőművi egységét. Technológiailag hogyan épül fel a projekt, és miben tér el az ösküi pilot beruházástól?
Egy 2,2 megawatt teljesítményű naperőművet telepítünk Söptén, amelyhez egy 1 megawatt teljesítményű, 4 megawattóra kapacitású, vanádium-redox áramlásos technológián alapuló akkumulátoros energiatároló egység kapcsolódik. A naperőmű felavatásával egy időben letettük az energiatároló rendszer alapkövét is. A tároló üzembe helyezése 2026. márciusára várható, ezt követően a rendszer képessé válik az energiatermelés, -tárolás, valamint az elektromos hálózatra történő visszatáplálás integrált működésére. A beruházás egyúttal lehetőséget ad annak az üzleti modellnek a piaci alapú validálására, amelyen az elmúlt három év során a Zéró Karbon Központtal (ZKK) közösen dolgoztunk.

Az ösküi naperőműhöz kapcsolódó energiatároló rendszer hét konténerből áll, és 250 kilowatt teljesítmény leadására, valamint 1500 kilowattóra villamosenergia tárolására alkalmas. A beruházás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) K+F forrásainak támogatásával valósult meg. A projekt célja kifejezetten a nem lítium alapú energiatárolási technológiák kutatása és tesztelése volt, kutatás-fejlesztési keretek között.
Az ösküi projekt volt az első olyan telepítés Közép-Európában, amely vanádium-alapú energiatárolási technológiát alkalmazott. Hogyan működik ez a megoldás a gyakorlatban, és milyen tanulságokat hozott ez a pilot?
Sok tapasztalatot szereztünk a technológia, a rendszerintegráció, valamint a hibrid modell működésének gyakorlati vonatkozásaiban. A szakmai szereplőket és a pályázat kiíróját is meg kellett győznünk arról, hogy ez a megoldás technológiai szempontból legalább annyira releváns, mint a már elterjedt, például lítium alapú energiatárolási megoldások. A Távol-Keleten, Észak-Amerikában és Ausztráliában már bevált gyakorlat, hogy a villamosenergia-hálózat túlterheltségéből és különösen a napközbeni termelési csúcsidőszakokban adódó problémákat a lítium technológiánál hosszabb idejű energiatárolással kezelik. Ezekben a térségekben a vanádium redox technológia bizonyult hatékony megoldásnak, mivel
stabil, hosszabb távú energiatárolást tesz lehetővé, így segít enyhíteni a napközbeni túltermelési problémákat.
Egy K+F projekt valódi értékét az adja, ha az ott megszerzett ismeretek és tapasztalatok átültethetők a piaci környezetbe. Az Ideona számára ez egy rendkívül hasznos fejlődési pálya volt, amely lehetővé tette, hogy a söptei projekt már teljes mértékben piaci alapon finanszírozott beruházásként tudjon megvalósulni.
Az elmúlt 10-12 év alatt mintegy 5-6 ezer megawattnyi napelempark épült Magyarországon, köszönhetően a kötelező átvételi rendszernek. De hol tart jelenleg a hazai energiatárolópiac?
Az országnak nagy kapacitású tárolókra van szüksége, ahhoz viszont, hogy meginduljon a telepítésük, a piacnak jelentős fejlődésen kell átesnie. Meg kell értenie, hogy hogyan működnek ezek a tárolók, hiszen, ha van rá piaci megtérülés, akkor lesz finanszírozható, és ha finanszírozható lesz, akkor indulhat meg a széleskörű telepítés. Ha egy technológia mögött nem áll megalapozott üzleti modell, a piac nem fogja támogatni az elterjedését, ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy az MBH Bank finanszírozóként felismerte a hibrid modell üzleti lehetőségeit és hitt benne. Az első projekt finanszírozása révén hiszünk egy standardizált banki termék kialakulásában, amivel jóval gyorsabban lehetne projekteket generálni.

A cégcsoportunk a következő 1-2 évben körülbelül 30 megawattóra kapacitású tárolót tud telepíteni, miközben Magyarország villamosenergia-piacának mintegy 1000 megawattnyi tárolóra lenne szüksége a rendszerszintű kihívások és piaci ingadozások hatékony kezeléséhez. Számos nagy iparági szereplő rendelkezik olyan tapasztalattal, kapacitással és szaktudással, amellyel a mi 4-5 éves célkitűzéseinket akár rövidebb idő alatt, hatékonyabban is meg tudnák valósítani. A mi feladatunk az, hogy ráirányítsuk a piac és az iparág figyelmét arra, hogy ez az a technológia, amelyre a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban valóban számítani lehet és kell is.
Az áramlásos energiatároló rendszereket gyakran a lítium alapú technológiákkal hasonlítják össze, noha a működési elvük alapvetően eltér. Miben rejlik az áramlásos technológia sajátossága és előnye?
Az áramlásos technológia működési elve rendkívül egyszerű, a töltésváltozások vanádium-ionok segítségével, folyékony elektrolitban mennek végbe. Ez egyszerű felépítést és hosszú, megfelelő karbantartás mellett több, mint 30 éves élettartamot, valamint stabil működést tesz lehetővé. Mivel túlnyomórészt víz és vanádium alkotja, nem jár tűz- vagy robbanásveszéllyel, alacsony hőmérsékleten működik, és
teljes mértékben újrahasznosítható, így valóban fenntartható energiatárolási megoldást kínál.
A lítium akkumulátorok jellemzően 6-8 éves élettartammal rendelkeznek, ezért rövid távon olcsóbb megoldásnak tűnnek. Ugyanakkor, ha a teljes életciklus költségeit vizsgáljuk, ami 30 év, akkor a vanádium-alapú akkumulátorok jelentősen kedvezőbb és hosszú távon fenntarthatóbb alternatívát kínál.
Milyen piaci problémára ad választ a hibrid naperőmű-tároló modell, és hogyan biztosít gazdasági megtérülést az energiatermelők számára?
A rendszerirányító MAVIR feladata, hogy a villamosenergia-termelés és -fogyasztás folyamatos egyensúlyát biztosítsa a hálózatban, nem lehet hiány vagy túltermelés. A naperőművek tömeges hálózati csatlakozása miatt viszont napközben, napsütés idején jelentős többlettermelés alakul ki, ami termelési csúcsokat eredményez. A termelési csúcs évszaktól függően jellemzően 10 és 15 óra között jelentkezik, amikor a naperőművek – összesen 5-6000 megawatt kapacitással – folyamatosan termelnek. Ezzel szemben a fogyasztási csúcs az esti órákra esik, 18 és 22 óra közé, amikor az ipari, irodai és lakossági fogyasztás egyszerre jelentkezik.

Ez a termelési-fogyasztási aszimmetria komoly kihívást jelent a rendszerirányítás számára, és jelentősen befolyásolja az árakat is: napközben az energia gyakran értéktelen vagy negatív áron cserél gazdát, míg este árprémium alakul ki. A hibrid projektjeink ezt a piaci aszimmetriát kezelik:
a fotovoltaikus rendszerek nem közvetlenül a hálózatra táplálnak, hanem a tárolókapacitást töltik.
A 2,2 megawattos naperőmű termelése teljes egészében a tárolóba irányul, amely az energiát a keresletorientált, esti időszakban értékesíti. A jelenlegi rendszerben előfordul, hogy a naperőmű-tulajdonos nemcsak bevételhez nem jut, de sarkított esetben pótdíjat fizet, azaz veszteséget termel. Tárolókapacitás nélkül ez a modell fenntarthatatlan, viszont a hibrid megoldás lehetővé teszi, hogy az ingyen vagy negatív áron termelt energia a magas árú esti időszakban kerüljön értékesítésre, így a projekt gazdaságilag életképessé válik.
A régióban egyedüli képviselői a Vanadium Redox Flow technológiának. Milyen gyártói együttműködések állnak a projektek mögött, és milyen előnyt jelent a viszonteladói szerep ebben a piaci környezetben?
Sikerült együttműködést kialakítanunk a világ három legjelentősebb gyártójával, amelynek eredményeként viszonteladói szerepbe kerültünk a régióban. Elsőként Magyarországra fókuszálunk, mivel ez egy rendkívül komplex és szabályozás-érzékeny piac. A működési környezetet alapvetően befolyásolják a hatósági előírások, a jogszabályi háttér, az Energiahivatal (MEKH), a rendszerirányító MAVIR, valamint az Elosztóhálózat-üzemeltetők (DSO-k) elvárásai is. Ezek a paraméterek országonként eltérnek, de úgy gondoljuk, hogy a magyar piacot már kellő mélységben ismerjük ahhoz, hogy a közeljövőben további hasonló projekteket tudjunk sikeresen fejleszteni.
Egy ilyen típusú energiatároló eszköz előállítása jellemzően 6-12 hónap, attól függ, hogy a gyártók be tudják-e illeszteni a kapacitásokat a termelési ütemtervükbe. Más országokban jellemzően 100 megawattos nagyságrendű projektek készülnek, a mi volumenünk nemzetközi szinten tehát kicsinek számít, ugyanakkor magyar viszonylatban jelentős.
A gyártói jóváhagyás és disztribútori státusz megszerzése hosszú, összetett folyamat, különösen egy közép-európai piac esetében.
A gyártóknál validálni kell az üzleti modellt, a kivitelező partnert (EPC), az üzemeltetési és karbantartási partnert és bizonyítani, hogy a technológia telepítése a garanciális követelményeknek is megfelel. A gyártói kapacitásokhoz közvetlen hozzáféréssel rendelkezünk a viszonteladói pozíciónkon keresztül, aminek azért van nagy jelentősége, mivel világszinten jelentős kereslet alakult ki erre a technológiára. Az, hogy a globális viszonylatban kis volumenűnek számító igényekkel nemcsak beléphetünk ebbe a rendkívül telített gyártási sorba, hanem konkrét lehívható gyártási kapacitásaink is vannak a következő három évre, az Ideona csoport egyik legjelentősebb stratégiai előnyének tekinthető.
Tanácsadóként, majd projektfejlesztőként, végül projektüzemeltetőként is jelen vannak a villamosenergia-tárolás területén. Hogyan épül fel az együttműködési hálózat a söptei projekt során?
Az általunk kidolgozott üzleti modellt és a hozzá tartozó know-how-t igyekszünk standardizálni, „dobozos” termékké formálni. Nem minden szakaszra rendelkezünk házon belüli megoldással, ezért stratégiai partnereket választunk, olyan szereplőket, akik szakmai felkészültségük és referenciáik alapján garantálják a projekt magas színvonalú megvalósítását. A söptei projekt esetében az Ideona Zrt. végezte a projektfejlesztést, beleértve a hálózati csatlakozási pont megszerzését, pénzügyi és szakmai partnerként pedig a WHB Elektro Kft. csatlakozott hozzánk. Sikerült banki forrást, valamint – kifejezetten az energiatárolóra – uniós támogatást is bevonnunk; a projekt finanszírozását az MBH Bank biztosítja, a teljes beruházási költség 5,8 millió euró. A kivitelezési és üzemeltetési feladatokat az NRG Services Kft. végzi, mint a gyártó által validált EPC partner, teljes körű felelősséggel a rendszer telepítéséért, karbantartásáért és hosszú távú működtetéséért.
A projekt záró szakaszában, amikor a napelemes termelőegység és az energiatároló rendszer fizikailag integrálásra kerül, megtörténik a hálózatra csatlakoztatás. Ezt követően aggregátor bevonása szükséges, aki a megtermelt villamos energiával a piacon kereskedik. A kivitelezéstől az üzemeltetésig az értéklánc minden pontján olyan partnerekkel dolgozunk, akik garantálják a projekt biztonságos és hatékony megvalósítását.
Adódik a kérdés, hogy kinek az energiáját viszik át napközbenről estére? Kik azok a fogyasztók vagy termelők, akik számára reális opció lehet ez a megoldás?
A hibrid modell elsősorban azoknak a napelempark-tulajdonosoknak optimális, akik a közelmúltban szereztek hálózati csatlakozási engedélyt, de már nem részesülnek állami kötelező átvételi támogatásban (KÁT vagy METÁR). Ők a szabadpiacon értékesítik az energiát, ahol a napközbeni túlkínálat miatt az ár gyakran nulla vagy akár negatív. Ebben a környezetben a hagyományos üzleti modell működésképtelenné vált, hiszen a termelés akkor történik, amikor nincs rá érdemi kereslet.
A hibrid rendszer ezt a problémát kezeli azzal, hogy a megtermelt energiát eltárolja, és a magasabb árazású esti időszakban juttatja a piacra.
Hazánkban jelenleg mintegy 6000 megawatt beépített naperőművi kapacitás működik, és további 1500 megawatt rendelkezik ugyan csatlakozási ponttal, de még nem épült meg. Ezek a projektek tipikusan üzleti modell nélkül maradtak, így nem jogosultak banki finanszírozásra, önerőből pedig nem fenntarthatók. Számukra komplex, „dobozos” megoldást kínálunk: technológiai, jogi és pénzügyi támogatással segítjük őket, hogy a megtermelt energia piacképesen hasznosuljon. Azzal pedig, hogy a tárolókapacitás révén este is napenergiát tudunk a piacra vinni, zöld energiát biztosítunk azokban az órákban, amikor jellemzően fosszilis források, például a gázerőművek működnek. Ez a modell nemcsak a hazai, hanem az uniós zöldátállási célokat is közvetlenül támogatja.
A cikk megjelenését az Ideona Zrt. támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.